Az első szárnypróbálgatások, az első igazi kertünk…

Amikor az előző házunkba beköltöztünk, a kert nagyon picinek, szinte zsebkendőnyinek tűnt. Különösen megdöbbentően kicsi volt, amikor először láttuk, télen, hótakaró alatt. Csak egy négyszög alakú tér, a határain néhány kordon mellett nevelt gyümölcsfával és szőlővel, és semmi több.

Ami azért örömteli volt, hogy az utcán a ház előtt cseperedett egy fehértörzsű nyír (Betula pendula; ezt a latin nevet már gyerekkoromban ismertem, és mindig nagyon tetszett dallamossága…), és egy cseresznyefa. Mindkettő gyerekkori kedvenc.

A terasz melletti ágyást már az első ősszel elkezdtem kialakítani, sziklakerti talajtakaró növényeket, hagymás virágokat ültettem. Időközben kiderült, hogy a kert határán nevelkedő almafák gyümölcse nem érik be, mert nem kap elég napot, a kordonos körték soha nem hoztak gyümölcsöt, a szőlő sem volt igazán finom, és permetezni sem akartunk, az előkertben lévő tuják pedig igencsak égig nőttek már. Így aztán egy-két év elteltével megérett az elhatározás: mindannyiuknak mennie kell!

A kert oldalsó határa mentén változatos cserjesort ültettünk, örökzöldekből és lombhullatókból vegyesen, így egész évben nyújtott valami látnivalót

A felszabadult helyekre aztán a kert határán különböző cserjéket ültettünk, a kertben helyet kapott egy pergola, amire egyik oldalról futórózsát futtattunk, a másik oldalán pedig nyári orgona, mályvacserje és angol rózsa kapott helyet. Kialakítottunk egy kerti sütögető helyet és egy vízszintes placcot, ahol nyáron fel tudtuk állítani a medencét gyerek és felnőtt nagy örömére. Egy kis termetű sárgabarackfa is helyet kapott, amely sok éven át kicsi maradt, mégis volt év, amikor lekvárt is tudtunk főzni a gyümölcséből, alatta pedig kellemes árnyékban üldögélhettünk a kerti hintán.

A pergola lábainál kora tavasszal üde színfoltot adtak a tulipánok

Májustól októberig a 'Parade'  futórózsa ontotta virágait a pergolán

A csodálatos, finom illatú angol rózsa a pergola lábánál

A jobb oldalon a mályvacserje még nyílás előtt; a csodás bokor csak úgy ontotta a bordó torkú, hófehér virágokat, ami a futórózsával együtt szép látványt nyújtott a pihenőhelyről

 Az előkertben a tuják helyére egy piros virágú galagonya került, (szintén gyerekkori szerelem…) alatta pedig egy nagy évelőágyás formálódott az évek során. Az oldalkertben gyönyörű fává nőtt a csemeteként ültetett nordmann fenyő (kaukázusi jegenyefenyő, Abies nordmanniana), és a japánfű, valamint a madárbirs szépen zárta le a sort a talajig.

A galagonya alatti ágyás kora tavasszal; a nyáron színre lépő évelők még csak a zöld alaphangot adják a hagymások kórusa alá

A szépséges, fenséges nordmann fenyő és a madárbirs, előtérben a virágzó galagonya

A kertet nyáron az időközben négyre, és hatalmasra gyarapodó leanderek, szerelemvirág (Agapanthus; magjait sok évvel ezelőtt egy ismerős nénitől kaptam, és sok-sok éve kápráztat el égszínkék viráglabdáival), valamint muskátli, cserjés margaréta és sok más nyári virág is színesítette. 

Nyáron tucatnyi ilyen viráglabda ékesíti a szerelemvirágot (Agapanthus)

A terasz mellett hatalmasra nőttek a talajtakaró rózsák, amelyek szinte télbe nyúlóan ontották virágaikat. A köztes helyeket évelő virágok töltötték ki, a végén már szinte gyomlálni sem kellett. Soha nem permeteztünk, mégis szépen díszlettek a növények. Ha a levéltetű megtalálta a rózsákat vagy a mályvacserjét, kis idő múlva a katicabogarak is megtalálták a bokrokat, és rövid idő alatt letakarították.

A terasz melletti ágyásban roskadásig vannak bimbóval a ''The fairy' rózsa ágai; hogy nyílásáig se legyünk virág nélkül, a macskamenta, madárhúr, és napfényvirág párnái hoznak színeket a kertbe

Ligetszépe és törökszegfű virágzik éppen a terasz körüli ágyásban; a sűrű növényzet nem sok esélyt ad a gyomoknak

Madárhúr és egy azonosítatlan évelő virág üde párosa a teraszlépcső mellett; a kék virágot egy nénitől vettem, aki állítása szerint egy árokpartról szedte, mindenesetre nagyon jól megtalálta a helyét a kertben is

Egyedül a csigákkal gyűlt meg a bajom eleinte, de mivel nem akartam vegyszert bevetni ellenük, (bár néhányszor próbálkoztam vele, de nem volt szívem elpusztítani őket), rájöttem, hogy jobb együtt élni velük, mint harcolni ellenük. Olyan növényeket nem ültettem, ami az ő kedvenc csemegéjük, viszont nagy szolgálatot tettek azzal, hogy az elhalt növényi részeket, pl  a hagymás virágok maradványait eltüntették..

És miközben mindez alakult, formálódott, a meglepő az volt, hogy a kert már nem is tűnt olyan kicsinek, hiszen a sok-sok, a tekintetet megakasztó látnivaló optikailag nagyította a teret. A pergolának és a cserjéknek köszönhetően sikerült a kertet részekre osztani, ezáltal nem volt egyszerre belátható az egész, így mindig újabb látvány tárult a szemünk elé, ahogy haladtunk a kertben. Az egész hátsó rész mindössze 200 négyzetmétert tett ki, mégis egy látványos és változatos, minden szemszögből más képet mutató, hétről hétre más látnivalót kínáló kert alakult ki.

A teraszon lévő leanderek még csak bimbósak; szépen keretezik a kilátást a hátsó kert felé

A terasz és az oldalhatár mentén ültetett cserjék között csak gyepösvény maradt; izgalmas térélmény, ahogy a szűk folyosó után kitárul a kert hátrafelé; a rózsalonc legszebb pompáját mutatja éppen

Télen is szép a látvány; az örökzöldek ilyenkor főszereplővé lépnek elő, de a fák és cserjék jól láthatóan tagolják a teret

És lassan az étvágy növekedett, újabb és újabb cserjéket, évelőket szerettem volna ültetni, na meg fákat, amire itt végképp nem volt hely. És így érlelődött meg a gondolat, hogy egy nagyobb kertet szeretnénk.

Persze, ha ez nem sikerült volna, arra az esetre is voltak elképzeléseim.  Hiszen lassan némelyik bokor már kinőtte a helyét, az évelőágyásokat is meg kellett volna már újítani, az oldalkert mohás gyepje helyett is más növényeket terveztem volna, a ház előtti, még az előző tulajtól öröklött ezüstfenyőtől is meg kellett volna szabadulni, épp a költözés idejére pusztult ki a sárgabarack fa, és még sorolhatnám, egyszóval mindenképpen lett volna tennivaló a kerttel. Egy kert ugyanis soha nincs készen, ahogy alakul, formálódik, mindig lehet és kell rajta változtatni, mindig kínál új lehetőségeket.

Ennél a kertnél azonban ez már az új tulajdonosra vár…

Adventi koszorú

Nehéz lenne megmondani, melyik a kedvenc időszakom az évben, de biztos, hogy az advent, a nagybetűs VÁRAKOZÁS ideje az egyik. Számomra még mindig hatalmas csoda, ahogy a készülődés, mézeskalács- és más aprósütemény sütés, lakásdíszek készítése közben az ember lelkében is megmozdul VALAMI. Szerencsés esetben ez a VALAMI Karácsony estéjére valami egészen felfoghatatlan örömmé változik. Mint gyerekkorunkban, csak egy kicsit mégis másképp.

Idén még az a szerencsés helyzet is előállt, hogy az advent ideje nem zárthelyikre és vizsgákra való készüléssel és beadandók, vagy éppen diákköri dolgozatok írásával telik, hanem van idő készülődni. Terv akad bőven, meglátjuk, mit sikerül majd megvalósítani, de az biztos, hogy mindnek nagyon-nagyon örülni fogok.

Az első álom valóra is vált: elkészült az adventi koszorúnk, ami idén nem is koszorú, inkább dísz. Még meg sem gyújtottuk az első gyertyát, de én már a szívembe zártam...

Azért hadd meséljem el a történetét. Régóta szemeztem a natúr faszeletekből készült dekorációkkal, de valahogy nem volt alkalom beszerezni. Egészen októberig, mikor a házassági évfordulónkat a Bakonyban töltöttük. Az erdőben, ahol túráztunk, épp fakitermelés folyt, és megláttam félreeső szép méretes faszeleteket. Engedélyt is kaptunk a favágóktól, hogy magunkkal vigyünk, sőt, fel is ajánlották, hogy vágnak még. :) Mivel még hátra volt vagy 30 km Zircig, úgy gondoltam, bőven elég lesz ezt az egyet is cipelnem. De a férjem megkönyörült rajtam, és amellett, hogy a hátizsákunkat is ő vitte, még a faszeletemet is átvette. 

Aztán csak nem készült belőle semmi, csak rakosgattuk ide-oda, amit szóvá is tett nekem. Mostanában viszont, hogy elkezdtem gondolkodni, mégis milyen legyen az idei adventi koszorúnk, egyből eszembe jutott...

Az eredményt látva a férjem is elmosolyodott és megjegyezte, hogy csak nem hiába cipelte... :)

Szerintem sem!

Kellékek: 

25-30 cm-es faszelet

4 tömbgyertya, nálam 3 különböző méretű (Kik)

moha (lelőhely: kert, OBI)

szalag, csipke

mindenféle termés, száraz virág

ragasztópisztoly

Először a gyertyákat díszítettem föl: a két kisebbikre szép bordó szalagból masnit kötöttem, a nagyobbakra csipkegyűrűt húztam (a csipke végeit ragasztópisztollyal ragasztottam össze). Majd kitaláltam, hogyan rendezem el őket. Ragasztócsíkokat kentem a gyertyák aljára és gyorsan az alapra állítottam. Mivel a két kisebb gyertya egyforma, ezért az egyiket kicsit megmagasítottam: kartonpapírból két négyzetet vágtam, összeragasztottam, ráragasztottam az alapra és erre ment a gyertya. Az alapra itt-ott ragasztópöttyöket tettem, erre lapogattam a mohát úgy, hogy a kartonmagasítást eltakarja. A terméseket is ragasztottam.

Ugye milyen egyszerű? :)

Áldott adventet kívánok Mindenkinek!

Őszi koszorú a kertből

Amennyire időm engedi, szeretek évszaknak megfelelő dekorációkat készíteni. Nem mindig nyílik erre mód és idő, de az igyekezet megvan. Az őszi dekoráció eddig egy zászlófüzérben merült ki, de mindenképpen szerettem volna még legalább egy ajtókoszorút is. Aztán csak telt az idő, csak nem jött az ihlet, az alapanyagok, sehogy sem állt össze a kép, közben meg már mindjárt vége az ősznek. Már majdnem lemondtam róla, mikor egyik hétvégén hazamentem Anyuékhoz. Sétálgattam az őszi kertben és egyszerre megvilágosodtam. Minden karnyújtásnyira volt tőlem a koszorúmhoz. Fogtam szépen a metszőollót és nekiláttam a gyűjtésnek.

Először is vágtam úgy 30-35 fűzvesszőt, piros és narancssárga bogyókat, éger termést, borostyán- és tujaágakat, néhány szál kalászt, zsályaleveleket, mogyorószemeket, színes leveleket, egy hortenziavirágot és némi varjúhájat.

A fűzvesszőket kétfelé osztottam, egyforma hosszúra vágtam őket és megcsavarva koszorúvá formáltam. Nagyjából kétszer olyan hosszú vessző kell, mint az áhított koszorú kerülete. A vesszők egyik végét a közepéhez igazítottam, a másik végét pedig körben rátekertem, hol a koszorú alatt, hol fölötte vezetve a szálakat. Az egyiket tujával, a másikat borostyánnal borítottam be, majd erre rögzítettem minden mást. Virágkötő drótot és ragasztópisztolyt használtam.

A borostyános azóta az Anyuék, a tujás a mi bejárati ajtónkat díszíti. :)

Gesztenyét egész évben!

Nagyon szeretem a gesztenyét. Az édes-puha főtt gesztenyét, a kellemesen rumos-vaníliás krémjével töltött szaftos-puha piskótatekercset, a belőle készült csokis tortakrémet... És persze magában is, tejszínhabbal. :) A növényt magát nem túl régóta ismerem, mivel az Alföldön nem túl gyakori, szezonban néha a piacon lehetett kapni a termését. Pedig megél az mifelénk is, a szomszéd utcákban akad néhány szép méretes példány, ami már ontja a termését. Ezen felbuzdulva Anyuék is ültettek egy csemetét az új kertbe, és már türelmetlenül várjuk az első szemeket. Ez azért még odébb van, addig is bolti püréből dolgozhatunk. Kivéve, ha...

Ő a mi gesztenyefánk. Még ilyen picike, de nagyon várjuk, hogy megnőjön!

Egy ideje motoszkált az agyam egyik hátsó zugában a gondolat, hogy csak jó lenne, ha saját készítésű masszából készíthetnénk a nyalánkságokat. Idén pedig rám mosolygott a szerencse, 3 kg nagy szemű, kőszegi gesztenye formájában, amit kedves barátnőm szállított nekem. Ezúton is hálás köszönet érte! :)
Ebből az adagból nem egész 2 és fél kg pucolt gesztenyém lett.  2 kilónyiból masszát készítettem, aminek egy részét elajándékoztam, a másik részét pedig lefagyasztottam. A maradék gesztenyét pedig megfőztük és egy vacsorára megettük. Na de jöjjön a lényeg, a receptek!

Gesztenyemassza

1. Keressünk egy jó kis krimit (Kisvárosi gyilkosságok, Murdoch nyomozó rejtélyei, Miss Marple vagy Poirot közül bármelyiket ajánlom! :) ). 
2. Készítsük ki a gesztenyét, egy éles kiskést, és két tálat: egyet a héjnak, egyet a pucolt gesztenyének. Vackoljuk be magunkat kedvenc fotelunkba (olyanba, amiről könnyen le lehet söpörni az esetleges hulladékot), vegyük az ölünkbe a gesztenyét, és a késsel hántsuk le a külső, kemény héját. 
3. Ha elkészültünk egy jó adagnyival, akkor tegyünk fel forrni 3 liter vizet. Ha felforrt a víz, akkor kisebb, úgy 20 dekás adagokban főzzük a gesztenyét 4-5 percig (vagyis blansírozzuk).
4. Szűrjük le, és még azon melegiben pucoljuk le róluk a belső, szőrős héjat is. 
5. Ha megvagyunk kb. 80 dekával, akkor tiszta, forrásban lévő vízben további 40 percig főzzük.
6. Majd ismételten leszűrjük és krumplinyomóval vagy egy erősebb villával összetörjük. Et voila, kész is a natúr massza, akár rögtön fel is lehet használni. 
7. Én viszont most megvártam, míg kihűlt, majd 20 dekánként téglalapot formáztam belőlük, folpackba csomagoltam és lefagyasztottam. Remélhetőleg sikerült annyit készíteni, ami elég lesz egy évre. De legalább félre. Vagy legalább a karácsonyi sütkérezésre! ;)

Persze ha már van friss gesztenye, nem lehet legalább egy édességet kihagyni. Ezért egy szép szombati napon a sárgaborsó leves után gesztenyés palacsintát készítettünk. Kedvenc étel, kis csavarral. Elég gyorsan elfogyott...

Gesztenyés palacsinta

Hozzávalók:
18-20 db palacsinta (nagyjából...)
40 dkg natúr gesztenyemassza
15 dkg porcukor
1 evőkanál vaníliás cukor
néhány csepp rumaroma
kevés tej
csokoládéöntet

A rumos gesztenyekrém palacsintába is isteni!

Elkészítés:

1. A gesztenyét villával nagyon alaposan áttörjük, ízesítjük a cukrokkal és ízlés szerint rumaromával. Egy egészen kevés tejjel kenhető masszává keverjük. 
2. Tálalásnál a palacsintát alaposan megkenjük a krémmel, feltekerjük vagy összehatjuk, nyakon öntjük a csokiszósszal és jóízűen befalatozzuk.

Jó étvágyat hozzá!

Osztrák csokoládétorta

Minden évben kihívás, hogy milyen tortát süssek a férjem születésnapjára. Nem azért, mert nehéz lenne eltalálni az ízlését, sőt! Pontosan tudom, mit szeret: a csokoládét. Magában. Töményen. Hogy mégse legyek unalmas és ne süssek minden évben pontosan ugyanolyan tortát (bár ezt Ő a legkevésbé se bánná, inkább a magam szórakozására... :) ), jó előre ki szoktam gondolni, milyen legyen. Nem a csokoládéval van baj, hanem azzal, hogy nagyon kevés alapanyaggal tudok dolgozni, hogy szeresse. Csokihoz kizárólag meggy, eper, málna, karamell, gesztenye, kávé és slussz. De leginkább még több csokoládé. :)

Az idei választott a minimalista osztrák csokoládétorta lett. Elég tömény, egy szelet elég belőle. Nem kifejezetten édes, mégis finom, csokoládés.

Ez a torta kérem nagyon csokis!

Hozzávalók:

A tésztához:

15 dkg étcsokoládé reszelék

12,5 dkg őrölt mandula

7 db tojás

12,5 dkg cukor

A töltelékhez:

5 dl tejszín

1 tasak zselatin

1 evőkanál vaníliás cukor

(kevés rum)

A tetejére:

7 dkg étcsokoládé

1 evőkanál olaj

Elkészítés: 

1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. 
2. 3 tojást szétválasztunk és a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat az egész tojásokkal és a cukorral habosra keverjük, majd több lépésben beleforgatjuk a fehérjehabot. Hozzáadjuk a mandulát és a csokoládét és laza mozdulatokkal beledolgozzuk.
3. Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát és a meleg sütőben 45 percig sütjük.
4. Kivesszük, majd kevés pihentetés után a tortát rácsra fordítjuk, letakarjuk egy konyharuhával és legalább egy éjszakán át pihentetjük. 
5. Másnap három lapba vágjuk és a legfelsőt bevonjuk a megolvasztott és 1 evőkanál olajjal elkevert étcsokoládéval. 
6. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük. Közben a zselatint 4 evőkanál vízben elkeverjük és mikróban melegítve feloldjuk. Vigyázzunk, hogy véletlenül se forrjon fel! Adunk hozzá egy keveset a tejszínhabból, elkeverjük, majd az egészet hozzáadjuk a habhoz és laza mozdulatokkal eldolgozzuk benne. 
7. A legalsó lapot tortatálra tesszük, megöntözhetjük rummal is, és a krém kb. negyedét egyenletesen rákenjük. Ráfektetjük a következő lapot, erre krémet kenünk, majd ráfektetjük a csokival bevont lapot. 
8. Míg megszilárdul a csokoládé, hűtőbe tesszük, a maradék tejszínhabot is. Tálalás előtt bevonjuk krémmel a torta oldalát és kedvünkre kidíszíthetjük a tetejét. 
9. Forró vízbe mártott, majd szárazra törölt éles késsel szépen lehet szeletelni.

A recept a Nova Szakácskönyvek Édességek c. könyvből való.

Senki sem születik kertésznek, avagy a kezdetek ...

Senki sem születik kertésznek. Én sem. Sokáig a növények hidegen hagytak, az állatok érdekeltek. Igaz, hogy sok természetfilmet megnéztem gyerekkoromban, és az esőerdők bujasága mindig izgatta a fantáziámat. Még arról is álmodoztam, miközben fürdőruhában a málnásban karmoltattam össze magam, hogy messzi tájakra megyek majd felfedező utakra, expedíciókra. (Ebből megmaradt az, hogy földrajz-történelem szakos tanár lettem, és a mai napig nagyon szeretek utazni.)

A szüleimmel tehát kertes házban éltem, és bár ennek előnyeit élveztem, mégsem érintett meg különösebben a növények szeretete. A szüleim sem rendelkeztek igazán kertészvénával, inkább a nagymamámtól, aki szívesen „kapirgált” a kertben, amikor meglátogatott bennünket, hallottam szeretetteli szavakat a növényekről, virágokról.

És mégis, észrevétlenül belém ivódott a három nagy diófánk, a hátsó szomszéd kertjében lévő nagy fenyők és nyírfák, az előkertünkben álló piros galagonya fantasztikus virágzásának látványa, a jezsámen illata, a babarózsa kedves virágainak képe, a tavaszi tulipánok pirossága, a fű között kéklő ibolya, és az öreg-öreg cseresznyefa feledhetetlen virágzásának és gyümölcsének élménye. Magától értetődő volt, hogy felnőttként is kertes házban fogok élni.

A piros virágú galagonya azóta is nagy kedvencem, ez a kép az előző kertünkben készült, de az új helyen is ültetek majd

Szerencsémre ez a férjem számára is, - aki falun nőtt fel, és nemcsak a családi ház örömeiben, de a kemény munkában, a gazdálkodás velejáróiban is volt része gyerekkorában, - természetes volt, és bár fiatalon szinte elérhetetlennek tűnt, azért sok munkával, szülői segítséggel és némi szerencsével sikerült egy kicsike házat megvennünk, amikor a második gyermekünk megszületett.

És innentől kezdve nem volt megállás. Ekkor kezdtem a növényekkel ismerkedni, és mai eszemmel mondhatom, bizony elég nagy baklövéseket követtem el. Például hortenziának véltem a bőrlevelet, és az utolsó szálig kiszedtem, mert csúnyának gondoltam, és mert csigák lapultak a levelei alatt. Vagy amikor heteken át tervezgettem, hogy milyen virágokat ültessek az előkertbe (a kiszedett bőrlevél helyére…), akkor gyönyörű kompozíciót álmodtam meg csupa tavaszi hagymás virágból, és eszembe se jutott, hogy az elvirágzásuk után az év további részében a csupasz földet nézhetem majd…

Fent hortenzia, alul bőrlevél: tényleg nagyon hasonlítanak, ugye? (?) Az egyik örökzöld évelő, a másik lombhullató cserje. A termetükről már nem is beszélve... 

Mindenféle egynyári virágok magját összevásároltam, és bár volt, ami kikelt és szépen virágzott, mégis az eredmény nagyon messze volt attól, amit elképzeltem.

Az első szakkönyv, amit beszereztem, a virágágyi dísznövényekről szólt, és minden olyan egyszerűnek tűnt a leírások és a gyönyörű képek alapján…

Aztán rájöttem, hogy a kertnek vázat, keretet kell adni nagyobb termetű fákkal, bokrokkal, amit ki kell egészíteni a kisebb növényekkel, virágokkal, így a figyelmem lassan a kert kialakításának problémája felé fordult, és ekkor kerültek látómezőmbe a cserjék, majd az évelő virágok, amikbe örökre beleszerettem.

Mind több szakkönyv sorakozott a polcomon, megismerkedtem a növényekkel, a kerttervezés elméletével, a kert kialakítás alapjaival.

Időközben öt fősre gyarapodott a családunk, kinőttük a kicsi házat, és egy pár évig társasházban laktunk, ahol viszont a hatalmas erkélyen kertészkedhettem, és szobanövényekkel népesítettem be a lakást. 

Ficus benjamina

Vitorlavirág (Spathiphyllum)

Calathea
Csak néhány azok közül a szobanövények közül, amelyek miatt már nemcsak a kertet, de szinte a házat is kinőttük. Pedig mind kis csemeteként került hozzánk...

Aztán, úgy tizenkét évvel ezelőtt sikerült egy kényelmesebb családi házba költöznünk, ahol már némi ismerettel felvértezve, de még nem túl sok tapasztalattal kezdhettünk neki a kert csinosításának, kialakításának. Az eredmény nemcsak nekünk tetszett, hanem ismerőseink elismerését is kivívta. 

 Kellemes életteret biztosított a picurka kert: játszóhelyet, medence számára kiképzett helyet, kerti tűzhelyet, egy nagy teraszt, és sok virágzó cserjét és évelőt

Csak azért nem sajnáltam otthagyni, mert szó szerint kinőttük a kertet, hiszen annyira megszerettem a kertészkedést, hogy már nem volt több helyünk újabb növények ültetésére, és megérett a gondolat bennem, hogy szeretnék egy nagy kertet létrehozni, szép nagy fákkal, sok-sok cserjével, évelőkkel. Amúgy igazán a magunk szája íze szerint!

És így jutottunk el a mostani házunkig, amely amellett, hogy még inkább megfelel a gyerekek felnövésével-kirepülésével megváltozott igényeinknek, csodás adottságú telkünkön végre nekiláthatok, immár tudatosan átgondolva, ismeretek és tapasztalatok birtokában az igazi édenkert létrehozásának, megalkotásának!

 Számomra az a legnagyobb ajándék, hogy ebben a férjem, és a családom is partner, talán őket is sikerült az évek során megfertőznöm ezzel a gyógyíthatatlan, de éppenséggel nem halálos, annál inkább éltető kórral, a kert iránti szenvedéllyel…

Ragyogó ősz

Bár lassan vége felé jár az ősz, igazi pompáját mégis csak az utóbbi hetekben mutatta meg. Engem mindig csodálattal tölt el az őszi színek kavalkádja, mintha a természet a kopár, szürke tél beköszönte előtt még egy utolsó tűzijátékkal búcsúzna a vegetációs időszaktól. A kert is tobzódik ilyenkor a meleg színekben, amit az alacsonyról sütő, lágy őszi napfény még inkább felerősít.

Házunk mögött egy nagyra nőtt fűzfa pompázik a rá sütő nap fényében, arany színnel ragyogva be a nappalit.

A lágy őszi fényekben nagyszerűen érvényesül a kert dimbes-dombos jellege; a sárgabarackfa még csak félig vetette le halványsárga ruháját

A színes levelek a zöld színt adó klorofill lebomlásakor keletkező festékanyagoknak köszönhetőek. Hogy milyen színre és milyen mértékben színeződnek a levelek, netán alig színeződve hullanak-e le, az a környezeti feltételek mellett az adott év időjárásától is függ.

Vannak olyan kerti növények, amelyek évről-évre megbízhatóan színeződnek, ezek közül mutatok be néhányat.

Mindenki ismeri a nyírfát (Bibircses nyír, Betula pendula). Nekem gyermekkorom óta kedves, hiszen a szüleim kertjében már megcsodáltam kecsességét, télen pedig vakítóan fehér törzsét. Aranysárga lombja sokáig díszíti ősszel a fát, amely egyáltalán nem igényes, és ültethető egyesével vagy párban, sőt hármas csoportokban is ligetes jelleget kölcsönözve a kertnek.

Aranyban pompázik a nyírfa

A fák közül a juharok hihetetlen színpompát vonultatnak fel, az arany, skarlát, narancs, réz színek árnyalataiban pompáznak fajtától függően. Vannak közöttük magasra növők, pl a korai juhar, és inkább csak cserje méretet elérők, pl a japán juharok is. Ez utóbbiak különösen gazdagok különbözőképpen színeződő fajtákban.

Ezt a juhart a régi kertből hoztuk el. Nemcsak a nyarat, de a telet is a cserépben kell töltenie, mert csak jövőre kerül kialakításra az a rész, ahova kerül majd. Azért őszi köntösét így is megmutatta

A különböző juharok elengedhetetlen alkotó elemei a japán kerteknek. Ez a kép az internetről összeszedett gyűjteményemből való

Újabban jött divatba a fanyarka (Amelanchier). Kisebb fává cseperedik, ehető gyümölcsöt is érlel, (kedves elnevezése a mézalmácska vagy mazsolafa), ősszel pedig rezes-vöröses árnyalatokra színeződik.

Ősszel ültettem ezt a kis fanyarkát. Bár még aprócska, de már igen sokat ígérő a lombja

Gyönyörű aranysárga a páfrányfenyő (Gingko biloba) lombja. Különlegesség, élő kövület, ami azt jelenti, hogy a tudósok sokáig csak kövületekből ismerték, azt hitték, hogy régi földtörténeti korokban kihalt, mígnem Kínában bukkantak rá élő példányaira, és ma már szerencsénkre kertjeinket, parkjainkat díszítheti.

Még kiültetésre vár a két nyírfa között a páfrányfenyő. Lombja csodás aranyszínben játszik

 Ritkaság a perzsa varázsfa (Parrotia persica). Szélesen elterülő habitusával, bár sok helyet igényel, ősszel igazi látványossága a kertnek. Gazdag színpalettát sorakoztat fel levélzete sárgástól a lilásig terjedő árnyalatokban.

Festeni sem lehetne pompásabbat, mint a perzsa varázsfa lombja

Gyakran találkozhatunk az ecetfával (Rhus typhina) is, mely tüzes narancs ruhába öltözik ilyenkor. Szeldelt levélzetével, érdekes ágrendszerével nyáron is szép, és mindezek mellett különleges, szőrös, bordó termésével is díszít egész télen. Ráadásul igénytelen és tűri a szárazságot is, viszont gondot okozhat a sok gyökérsarj, amit rendszeresen ki kell gyomlálni. Szoliterként a gyepfelületen viszont a rendszeres fűnyírással kordában tartható.

Felülmúlhatatlan színpompa, mintha izzana, parázslana az egész fa!

Szintén narancsos árnyalatokban pompázik a madárberkenye (Sorbus aucuparia). A sok piros vagy narancs bogyóval együtt izzó színekben játszik.

Káprázatos! Lombhullás után a madárberkenye bogyói tovább díszítenek

Sok gyümölcsfa is szépen színeződik, a sárgabarack sárgára, a cseresznye vörösesre, a körte levele pirosasra vált az ősz folyamán, ezért érdemes ezekre a fákra nemcsak haszonnövényként tekinteni. Ráadásul tavaszi virágzásuk is csodaszép.

A cserjék közül is vannak jónéhányan, amelyek sziporkázó színek tűzijátékával hívják fel magukra a figyelmet.

A cserszömörce (Cotinus coggygria) nagy termetű, igénytelen, szárazságtűrő cserje, amelynek egész nyáron látványos bordó levelű fajtái elég divatosak mostanában, de zöld lombú társaik ősszel kelnek versenyre velük, narancsos-vöröses színpompájukkal.

Valószínűtlen árnyalataival szinte világít a cserszömörce őszi lombja

A borbolyák (Berberis) szintén nagyon mutatósak, a színeik a narancsostól a vörösig, sőt, szinte világító pirosig terjednek fajtától függően.

A vérborbolya ősszel rikító pirosra vált. Ez a bokor a régi kertünkben díszlett.

Nagy kedvenceim a madárbirsek (Cotoneaster horizontalis). Szétterülő ágaikkal kiváló talajtakarók és káprázatos bordóra színeződnek apró leveleik, melyek a rengeteg piros bogyóval együtt igazi látványossággá lépnek elő.

Ha rásüt a nap, szinte parázslik a madárbirs bordó lombja. A sok apró piros bogyó nem is látszik a levelektől. Gyönyörű!

Érdemes úgy ültetni a szépen színesedő fákat, bokrokat, hogy együtt is jól mutassanak. Még a borongós-csepergős időben is, amikor a kép készült,  felderítik a környéket meleg színeikkel

Kevésbé ismert a szárnyas kecskerágó (Euonymus alatus). Szép sötétzöld levélzete ősszel világító liláspirosra vált, amely igazi ékköve az őszi kertnek. Különösebb gondozást nem igénylő, sűrű ágú, gömbölyded cserje, minden kertben ott lenne a helye!

Ez a szárnyas kecskerágó még kiültetésre várt. Sajnos nem készült kép róla akkor, amikor a legpompásabb volt, de így is sokat sejtet igazi szépségéből

A bangiták lombhullató fajtái között több is akad, amely szépen színeződő levélzetével hívja fel magára a figyelmet, pl. a kányabangita (Viburnum opulus), vagy a redős bangita (Viburnum plicatum). A kert határát alkotó sövényben biztosan találhatunk valamelyiküknek helyet.

Itt még éppen csak színesednek a kányabangita levelei

Pár héttel később már nagyon színpompás volt a kis bokor

A kúszónövények közül mindenképpen meg kell említeni a csodálatos vadszőlőt (Parthenocissus). Alig lehet szavakkal leírni azt a pazar skarlát és bíbor színpompát, amit ez a falakat, kerítéseket beborító növény magára ölt ősszel. Szinte világítanak a levelei!

A vadszőlő fényes bordó levelei és a kék termés nagyon pompás. Pazarlóan bánik a természet a színekkel ilyenkor, ősszel!

Csupán néhány őszi szépség bemutatására vállalkoztam most, természetesen a teljesség igénye nélkül, de talán ez a kis ízelítő is igazolta, hogy az őszi színek tündöklő színkavalkádjáról nem érdemes lemondani. Bátran telepítsünk hát néhányat kertünkbe, hogy jövőre még több gyönyörködni valónk legyen, ami még ilyenkor is kicsalogat a kertbe!