Ajándékok

Ajándékozni jó, ezt a közhelyet mindannyian unásig ismerjük. Viszont valódisággal megtölteni sokszor közel sem egyszerű. Ilyenkor mindig eszembe jut a Nagymamám, és az, amiket a fiatalkori Karácsonyokról szokott mesélni. 1940-ben született, archaikus parasztcsaládba... Meghitt ünnepekről, apró ajándékokról mesél, használati tárgyakról: füzetekről, ceruzákról, alkalmasint ruhadarabokról. Akkoriban nem volt nehéz találó ajándékot találni, bármi jól jött, amire a mindennapokban szükség lehetett. És lehetett kapni. És meg tudták venni... Azokat a Karácsonyokat áhítatos várakozás előzte meg és mindennek nagyon örültek is. Mostanában viszont egyre gyakrabban érzem úgy, hogy szűkebb környezetemben mindenkinek mindene megvan, használati tárgyat ajándékozni már nem érdemes. Mindenki megveszi magának, ami kell (persze azért akad kivétel). Szóval nem egyszerű igazán jó ajándékot találni. Én azért nem szeretném hagyni, hogy elanyagiasodott és eltárgyiasult hétköznapjaink megfojtsák az ajándékozás örömét! Felvettem a kesztyűt, és próbálok tisztán anyagi szempontból értéktelen, de személyre szóló és minden hibájukkal, tökéletlenségükkel együtt szívmelengető apróságokat készíteni, amiben benne van a legfontosabb, amit bárkinek is adhatok: az időm.

Ennek szellemében készültek az alábbi ajándékok, a változatosság kedvéért keresztszemes hímzések különböző formában. :)

Az első egy kulcstartó a sógorom 12. születésnapjára. El tudjátok olvasni a betűt? :)

Mint kiderült, gyakran elfelejti, hová teszi a kulcsát. Ezzel talán a probléma megoldva. :)

A párnák pedig Nagyszüleim születésnapjára készültek (a másik oldali Nagyszüleimére :) ). Valójában a tavalyira, a kerekre: 80. és 85.-re. Csakhogy, mikor elkezdtem összeállítani a párnákat, a varrógépem megadta magát... És igaz, mai igaz, akkoriban nem sok mindenre jutott időm az iskolai munkák mellett. Úgyhogy ott hevert parlagon vagy fél évig, miután elkezdtem forszírozni a férjemnél, hogy javítsa meg. Szerencsére csak egy alkatrészt kellett cserélni, viszont a finomhangolás nem volt egyszerű, megszenvedett vele, de csak sikerült az is! Szóval, ha varrógépszerelőt kerestek, csak szóljatok! ;)

A párnák is elkészültek, a 81. és 86. születésnapra. :) A Nagyimnak egy rózsakoszorú a kedvenc színeivel. A Nagyapámnak pedig egy szarvasbogár. Ugyanis ő hobbiból rovarokat fotóz saját maga által készített előtétlencsékkel. 

Sütöttem még egy kuglófot is, biztos, ami biztos alapon. :) A madárka pedig első Tilda-varrományom. Ezt kivételesen magunknak csináltam.

Azt hiszem, célt értem. A Nagyim beviszi magával a párnát a kórházba (csütörtökön műtik a térdét), a Nagyapámtól is kaptam bónusz puszit és ölelést, pedig az ő legtöbb ajándéka soha nem kerül használatba. 

Sok munka volt velük? Igen, mondhatjuk. Tökéletesek lettek? Nem, nem mondhatjuk, messze nem. A férjem mindig azzal ugrat, hogy már rég készen lenne a cikkem, ha azt az időt, amit 'kreatívkodással' töltök, inkább a 'szakmámra' fordítanám. Igaza van, de Apunak is, aki erre azt mondta, hogy a nagyszülők öröme 'minden cikknél többet ér'. Pedig ő is kutató, úgyhogy ha valaki, akkor ő már csak tudja... :)