A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színek. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 19., szombat

Virágágyások titkai 6. Harmónia és ritmus

Az egy színre hangolt ágyások után nézzük, hogyan teremthetünk harmóniát a színek kombinálásával, miként tehetjük izgalmassá az ágyásokat kontrasztok, hangsúlyok és ritmus alkalmazásával!
A színátmenetek, vagyis a színkörön egymás mellett lévő színek, vagy egy szín erősebb és pasztell árnyalatai általában jól illenek egymás mellé. Az élénk, rikító színek nagyon erős hatást váltanak ki, míg pasztell árnyalatokkal könnyebb harmonikus hatást elérni.
Meleg színek dominálnak ebben az ágyásban
Színátmenet szép példája
Általában jól kombinálhatók a színkörön egyenlő oldalú háromszög mentén elhelyezkedő színek is, mint például a kék, sárga és piros, (pasztell színekben gondolkodva a halvány kék, rózsaszín és halvány sárga), vagy a lila, narancs és kékeszöld, illetve ezek pasztell árnyalatai.
Harmonikus hármas hangzatot alkotnak ezek a lágy szín-, és formakontrasztot alkotó virágok
A színkör egymással szemben elhelyezkedő színei, az úgynevezett kiegészítő vagy komplementer színek a legnagyobb kontrasztot alkotják. Ezek igen feltűnő kombinációt hoznak létre, a két szín kölcsönösen kiemeli egymást. Ilyen színpárosok például a sárga és lila, narancs és kék, zöld és piros. Természetesen a kontraszt itt is tompítható a pasztell árnyalatokkal.
A sárga és lila erős kontrasztját tovább fokozzák az eltérő virágformák, így nagyon markáns kompozíció jött létre
A vörös és a zöld erősítik egymás hatását; érdemes megfigyelni a két szín árnyalatainak gazdagságát, amely változatosságot kölcsönöz ennek az elegáns kertnek
A komplementer színek ellentétét tompítja a sok zöld, és az, hogy lágyabb színárnyalatot választottak ebben a kertben
A zöldessárga és kék erős kontrasztját jól tompítja a gólyaorr halvány lila színe és kerekded virágformája
És mi a helyzet a fehérrel? A fehér valójában nem szín, legalábbis a színkörön nem található meg. A fehér virágok kiválóan alkalmazhatók az egyes színek elválasztására, „nyugalmi pontok” létrehozására, amelyek azért fontosak, mert itt a szem megpihenhet a sok szín között. A fehér bármely színnel kombinálva eleganciát kölcsönöz az ágyásnak, de önmagában is megállja a helyét. Gondoljunk egy előkelő piros-fehér, vagy kék-fehér kompozícióra, de nagyon jól illik narancssárga mellé, és élénksárgával is üde színhatást ad, romantikus ágyásoknál pedig egyenesen nélkülözhetetlen kiegészítője a rózsaszín és lila virágoknak.
Nagyon nemes és elegáns ez a nemzeti színekben pompázó tulipán ágyás
A narancssárga és kék kontrasztját vidámmá és üdévé teszi a néhány szál fehér margaréta
A színkontraszt fontos eleme a virágágyak kialakításának, de itt is vigyázni  kell a megfelelő mértékre. Sok múlik az egyéni ízlésen, de általában igaz, hogy nem szabad túlzásba vinni, mert az eredmény inkább zavaró lesz, mint kellemes.
A borbolya sötét bordó levelei és a sziklai ternye rikító sárgája éles kontrasztot alkot; igen hatásos, de nagy mennyiségben már zavaró lenne
Az árvácska széles színpalettájából könnyen találunk kontrasztos vagy éppen lágy pasztell színeket a virágágyásokhoz
Ezeknek a virágoknak a színkontrasztja olyan erős kisugárzással bír, hogy nehéz lenne társítani más színnel
Narancssárga és lila a főszereplő itt is; különös kombináció, ám meglepően hatásos; az efféle merész színtársításokhoz azért kell némi bátorság
Kontrasztot nem csak színekkel vihetünk a kompozícióba. Ahogy az előzőekben már láttuk, mindenképpen fontos az eltérő virágformák keltette változatossággal élni. A magas virágot kihangsúlyozza az alacsony, a gömbölyded forma mellett jól mutat az elterülő vagy éppen magasba nyúló, az apró virág mellett a nagyfejű, az egyszerű levelű mellett a szeldelt és így tovább, a kombinációs lehetőség szinte végtelen. A fontos, hogy megtaláljuk a jó arányokat. 
A színek és formák erőteljes ellentéte rendkívül markánssá teszi ezt a kompozíciót
A színek és formák alkalmazása mellett még egyéb kialakítási trükkökkel is élhetünk. Az ágyásban elhelyezett hangsúlyok, vagy éppen ellenkezőleg, nyugalmi pontok, bizonyos elemek ismétlődése ritmust, lendületet ad az ágyásnak. Ez különösen a nagyméretű, vagy hosszú, keskeny ágyásoknál, szegélyeknél fontos. Mi lehet hangsúly? Lehet egy feltűnő színű, méretű vagy formájú virág, amelyet egy vagy akár több helyen alkalmazunk. Kisebb ágyásban elég egyetlen központi elem, míg nagyobb ágyásban többször is megjelenhet.
A földre omló virágok és a nyírott örökzöldek szelidítik a szín-, és formaellentéteket is bemutató ágyást
A színek és formák, valamint zöld nyugalmi pontok ismétlődése teszi egységessé ezt az ágyást
Nyugalmi pont lehet egy fehér virágokkal beültetett rész, de lehet valamilyen zöld növény, akár a virágok méretéhez illő kisebb cserje, vagy törpe örökzöld, vagy levéldísznövény. Különösen a sok színt felvonultató nagy ágyásokban van szerepe ennek a megnyugtató, szemet pihentető résznek. Ez segít elkerülni a zavaró összevisszaságot, elválasztja egymástól a színeket. Színkeverékek között szinte kötelező valamilyen nyugalmi pont beiktatása.

A sok tarka virág között a díszfüvek világos foltja az a hely, ahol megpihenhet a szem
Az erőteljes  hideg színeket jól ellensúlyozzák a zöld különböző árnyalatai és a fehér virágok világos foltjai
Az ismétlődést adhatja egy szín, egy virág vagy más növény többszöri feltűnése az ágyásban. Ez  lehet egészen szabályos is, de az is jó megoldás, ha elszórtan jelenik meg ugyanaz az elem, persze itt is fontos a jó arányérzék. Az ismétlődésnek abban is lehet szerepe, hogy mintegy összekapcsolja az ágyást a kerttel, például ha a kert különböző helyein feltűnik ugyanaz a növény, vagy szín azonos időpontban, az egységessé kovácsolja a kertet.
Remélem, olvasóim még nem elégelték meg a virágágyások titkainak feltárását! Legközelebb néhány ötlettel szolgálok a virágágyak sikeres tervezéséhez. Igyekszem most már lassan a téma végére járni, bár nem ígérhetem, hogy nem lesz még róla mondanivalóm később…

2016. március 11., péntek

Virágágyások titkai 5. Kevés színnel gazdagon

Van egy mondás, mi szerint a kevesebb néha több. És valóban: igaz lehet ez a színekre is. A következőkben azt próbálom meg bemutatni, hogy akár egyetlen színnel is milyen változatos ágyások hozhatóak létre. Előző írásaimban volt már arról szó, hogy a színeknek, az esztétikumon kívül még milyen sokféle szerepe lehet a kertben. Mindannyiunknak vannak kedvenc színei. Miért ne próbálhatnánk ki, hogy egy-egy kertrészt a kedvenc színünkre hangoljunk, mint ahogy a lakásban is más-más színre festünk egy-egy szobát? „Kedvenc kertzugát mindenkinek a saját színére” lehetne a mottója a következő példáknak.
Hogyan lehet változatos és szép virágágyást kialakítani egyetlen szín felhasználásával? Természetesen élhetünk az adott szín különböző árnyalataival, de igazán izgalmassá az eltérő méretű és mindenekelőtt az eltérő formájú virágok teszik az ágyást. Emellett játszhatunk a növények lombjának sokféleségével, és persze nem utolsó sorban levéldísznövények, díszfüvek felhasználásával. 
Lássuk hát sorban a színeket!
Fehér:
A kizárólag fehér virágokból álló kertrészek és ágyások tisztaságot, üdeséget, eleganciát sugároznak. Ez a szín kiválóan alkalmas a csendes elvonulásnak szentelt helyekre, és oda, ahol előszeretettel tartózkodunk este. Angliában nagy hagyománya van az úgynevezett „fehér kert”-nek. Lehet, hogy azért alakult ki ez az odaadás a fehér virágok iránt, amelyek mindig fénnyel töltik meg a kertet, mert a szigetországban kevesebbet süt a nap? Nálunk, a rekkenő meleg nyarakon, amikor felhő sincs az égen, talán kissé túl vakítóak lennének a hófehér ágyások…. 
Hortenzia, virginiai veronika és füzérajak adja a fehér virágtömeget ebben az ágyásban
A virágfürtök és virágernyők ellentéte a fő attrakciója ennek az ágyásnak; ezt a formakombinációt szinte minden színben megvalósíthatjuk
Klasszikus fehér kert Angliában; nekem azért hiányoznak a színek...
Sárga:
A napfény színe. Derűt, vidámságot, életerőt sugároz. Kiválóan lehet játszani a sárga árnyalataival a zöldessárgától a már-már narancsos sárgáig, a sötét és világosabb színek kombinálásával önmagában is változatos ágyás hozható létre. Sárga virágú növényekből igen bő a választék, így találunk alacsony és magas, kis- és nagyvirágú növényeket, és akár tavasztól őszig élvezhetjük e pompás színt a kertünkben.
Kúpvirág és menyecskeszem: mindketten fészkesvirágzatúak, ám eltérő méretük miatt jól kiegészítik egymást; tollborzfű kalászai lágyítják az összképet
A még bimbós krizantém cakkos leveleivel szép előteret ad a pompás kúpvirágnak; ősz felé fordul a kocka: az elnyíló kúpvirág fekete "púpjai" ellensúlyozzák majd a krizantém sárga virágözönét
A cickafark lapos virágtányérjai és a kúpvirág tágra nyílt kerek virágai szépen egészítik ki egymást; a kompozíciót szinte megkoronázzák a lágy díszfüvek
A napfényvirág meleg sárga színei az indián nyár fontos kellékei
Narancs:
A narancssárgának rendkívül erős kisugárzása van. Igazi tüzes szín, amelynek azonban nagy felületen már nyugtalanító hatása is lehet. Talán azért, mert a tűzre emlékeztet? A tűzhely vagy kályha melegét nagyon élvezzük, a tábortüzet jó körülülni, de a nagyobb tüzektől már megijedünk, és ösztönösen távol tartjuk magunkat. Ezt figyelembe véve érdemes kerülni a túl sok narancssárgát a kertben is.
A narancssárga szelidített árnyalata a barackszín, amely már igen sokoldalúan felhasználható a kertben, jól társítható más színekkel is. Tüzes helyett inkább álmodozó, romantikus hangulatot fejez ki.
A narancssárga önmagában túl sok lenne; jól tompítja hatásukat a halvány barackos-sárgás cickafark
Barack és narancs: ízben és színben is erőteljesek együtt
Barack színű virágokból is nagyon nagy választék van; hatásuk jóval lágyabb, mint a narancsszíné
Vörös:
Szintén nagyon „erős” szín. Árnyalatai igen eltérő hangulatot fejezhetnek ki. Gondoljunk a vérpirosra, mély bordóra vagy az égő cseresznyepirosra. A színkörön a vörös kiegészítő színe a zöld. Ez azt jelenti, hogy egymás színét kölcsönösen kiemelik, önmagukban is a legnagyobb kontrasztot alkotják. Egy zöld sövény előtt virító vörös virág önmagában is figyelemfelkeltő és elegáns. E mellé szinte nem is illik más. Erős hatása miatt nem könnyű társítani, egy csupán vörös árnyalatokból álló ágyás összeállítása bizony feladja a leckét. Nem azért, mint ha nem lenne elég a vörös virágok választéka, hanem azért, mert az egyes árnyalatok nem mindig illenek egymáshoz, hiszen vannak meleg és hideg vörös árnyalatok, és jó érzék kell ahhoz is, hogy eltaláljuk a kellő arányt, nehogy "túl sok" érzés legyen a végeredmény .
Ez a vörös kompozíció nem csak a virágokkal, hanem a lombok színével is játszik; nagy szerepe van a sok zöldnek, ami a vörös komplementer színe
Kissé merész, ám hatásos színkompozíció a vörös különböző árnyalataiból
Itt egy kicsit már talán sok a jóból; legalábbis az én ízlésem szerint...
Rózsaszín:
Rendkívül sokféle árnyalata van, ezek igen jól kombinálhatóak egymással, így nem nehéz szép ágyásokat létrehozni pusztán ebből a színből. Ezt a színt szinte mindenki kedveli, és talán a legnépszerűbb is, hiszen egyéni ízlés szerint válogathatunk a majdnem fehértől a púderrózsaszínen és babarózsaszínen át a lilásba játszó vagy éppen barackosba hajló színek halványabb és erősebb árnyalatai között.
A kialakítástól, társítástól függően ágyásunk lehet elegáns, romantikus, harsány vagy éppen visszafogott. Rózsaszín virágokból, hasonlóan a sárgához, szinte kimeríthetetlen a választék. Gyerek és felnőtt, idős és fiatal egyaránt találhat köztük kedvére valót.
Rózsák és mályva kellemes kompozíciója
Főleg rózsaszínek uralják ezt a gazdag félárnyéki ágyást
Tavaszi romantika rózsaszínben
Lila és kék:
Hűvös, elegáns, távolságtartó, és optikailag a teret tágító hatású színek. A kék emellett az ég és a víz színe, álmodozásra, pihenésre kiváló választás egy lila vagy kék ágyás mellé telepedni. Romantikus hangulatú kert nem képzelhető el nélkülük.
A szarkalábak impozáns fürtjei különböző kék és lila árnyalatokban pompáznak
A díszhagyma markáns gömbjeit a macskamenta lágyan elomló hajtásai ellensúlyozzák
Harmonikus, romantikus tavaszi kompozíció lila árnyalatokban
A markáns lila gömbök mellett az apróbb virágok teremtik meg az egyensúlyt
 Én mindig is nagyon kedveltem a kék színt. Gyermekkoromban az egyik tanár nénim hordott előszeretettel kék vagy lila színű ruhákat zölddel társítva. Nekem nagyon tetszett. Igaz, a tanár nénit is nagyon szerettem. Akkoriban sokat hallottam azt, hogy a kék és a zöld nem illik egymáshoz. Pedig kék az ég és zöld a fű, nem? A kék virágoknak nem zöld a levele? Milyen csodásan mutat egy sötétkék mellett egy üde világos zöld, vagy fordítva, egy sötétzöld mellett az ártatlan világoskék! Nem csoda, hogy a mi kertünkben kora tavasztól késő őszig mindig nyílik valami ebben az árnyalatban. Ültessük csak bátran őket a kertjeinkbe!

2016. március 6., vasárnap

Virágágyások titkai 4. Játék a színekkel

Legyen szó egynyári, évelő vagy vegyes virágágyásról, az első dolog, ami szembeötlik, a színek és formák által keltett benyomás. Az, hogy egy ágyást, egy kompozíciót harmonikusnak, vagy éppen disszonánsnak érzünk-e, nagyban múlik a színek és a virágformák alkalmazásán, keverésén.
Tavaszi virágok erőteljes alapszínekben; mindhárom szín egyformán hangsúlyos
A keverésen és arányokon múlik minden; az apró és alacsony kék virágszőnyegből csak néhány szál harsány piros és sárga tulipán emelkedik ki, a fehér nárciszok pedig tompítják a harsányságot, emiatt a kompozíció sokkal visszafogottabb az előző példánál
Van, aki az erősebb, akár harsányabb színeket kedveli, más a visszafogottabb árnyalatokat részesíti előnyben, az egyéni ízlés tág határok között mozoghat. Ám színvilágtól függetlenül van néhány alapelv, aminek a betartásával biztosan nem követünk el nagy hibát.
Sokféle virágot ültettek ebbe az ágyásba, de mégsem zavaró, mert a sok pasztellszín ellensúlyozza az erőteljes vörös árnyalatokat
Évelő virágok erőteljes színekben, különböző virágformákkal
Kis felületen nagy összevisszaság biztosan zavaró, nyugtalanító hatást fog kiváltani. Különösen egynyári virágok esetén, amelyek között gyakoriak a harsogó, erős színek, kell ügyelni arra, hogy egyik virág színkeverékét ne ültessük egy másik virág színkeveréke mellé. 
Ez a színkavalkád már túl sok a szemnek
Érdemesebb a színeket elkülönítve alkalmazni, vagy színkeverék esetén a különböző fajták közé nagyobb foltokban semleges hatású, egyszínű növényeket ültetni, melyek által a színkavalkád szemlélése közben meg tud pihenni a szem. Erre a célra a fehér vagy halvány pasztell árnyalatú virágok a legalkalmasabbak, de jól mutatnak a szürke levelű levéldísznövények is, mint például a hamvaska, vagy a nyuszifül.
A sok szín nagyobb foltokban jobban érvényesül; a szem meg tud pihenni egy-egy színfolton, és a tarkaságot ellensúlyozza a sok zöld

Ezt a tarka színkeveréket kiemeli, és szinte harsánnyá teszi az erőteljes kék keret; kár lenne további virágokkal és színekkel túlterhelni a szemünket

A hamvaska (Senecio) kiváló levéldísznövény, szinte bármilyen ágyásba beilleszthető napos helyen; egynyáriként alkalmazzák, de valójában évelő növény
Korábban már szót ejtettem arról, hogy a kertet, a lakáshoz hasonlóan be kell rendezni, elkülönített tereket létrehozni, melyeknek más-más funkciója van. A színek megválasztásakor az egyéni ízlésen túl figyelni kell az egyes színek által keltett hatásokra is. Mindenki tudja, hogy a színek a hangulatot is befolyásolhatják, ezért érdemes, csakúgy, mint a lakberendezésnél, a kertben is tudatosan alkalmazni a színeket. Például a pihenésre szánt részen a visszafogottabb, lágyabb, nyugtató hatású színeket ajánlatos előnyben részesíteni, mint például a rózsaszín, kék, lila halványabb árnyalatait, vagyis inkább a hideg színeket fehérrel esetleg halvány barackszínnel vagy pasztell sárgával kombinálva. 
Vidám, kötetlen hatású ez a hideg színekben pompázó ágyás ebben a félárnyékos kertrészben

Eleganciát sugároz ez a hideg színárnyalatokat felvonultató ágyás; érdemes figyelni az ellentétes virágformákra
Ugyanakkor az aktív tevékenységekre szánt részeken, gyermekek játszóhelye vagy a kerti konyha környékén élhetünk az élénk vörös, narancs, sárga árnyalatokkal, vagyis a meleg színekkel.
A cickafark sokféle meleg színárnyalatban kapható, vannak köztük erőteljes és visszafogottabb színek egyaránt; jól alkalmazható színátmenetek  biztosítására
A sárga és a vörös vidám, erőteljes színei élénkítő hatással vannak ránk, életerőt, vidámságot sugároznak
Az erős, sötét színek világos, napos időben érvényesülnek, a világos színek viszont felderítik az árnyékosabb kertrészeket, és alkonyatkor még sokáig „világítanak”, amikor a sötét színek már beleolvadnak a homályba. Ezért például olyan helyen, ahol estefelé tartózkodunk, érdemes a világos színek alkalmazásával meghosszabbítani a virágok élvezetét.
Az erőteljes színek, mint itt a kék és vörös, napfényes helyen érvényesülnek igazán; a halványabb kék és az ezüstös kíséret kellemesebbé teszi a látványt
A kék és szürke árnyalatok tágasabbnak láttatják a teret a valóságosnál
A színeknek nem elhanyagolható optikai hatása is van. A hidegebb árnyalatok optikailag tágítják a teret, ezért kisebb kertben érdemes inkább ezekkel a színekkel élni, vagy legalábbis a háttérben alkalmazni őket, mert így a kert nagyobbnak tűnik. A meleg színek viszont jobban előtűnnek, néha túlságosan tolakodóan is hathatnak, főleg ha sok erős színt használunk, olyan lehet a hatásuk, mintha összenyomnák a teret. Ha kicsi a kert, és nem akarunk egyik színcsoportról sem lemondani, akkor jó megoldás lehet, ha elkülönítjük a különböző színeket, például az előkertben meleg színű, a hátsó kertben hideg árnyalatú virágokat ültetve. Így a bejáratnál a hazaérkezőt vagy a vendéget „meleg szeretettel” fogadják a házigazdák, míg a hátsó kert, a hűvös, visszafogott színeivel pihenésre, ellazulásra hívogat.
A meleg színek nagyon erőteljesek; hogy itt mégsem válnak tolakodóvá, az annak köszönhető, hogy a barnásvörös napfényvirág erős kisugárzását halványabb vörös és sárga cickafarkkal tompították
Kifejezetten romantikus hangulatú a kék és rózsaszín kombináció; a hatást fokozza a virágok eltérő mérete
A nagyon markáns színeket kiemeli, de ugyanakkor lágyítja is a pasztell színű virágokból álló kíséret
Nemcsak a virágok, hanem a lomb színével is játszhatunk: rendkívül elegáns ez a bordó és szürke árnyalatokban kialakított kert
Az évszakok során is játszhatunk a színekkel: például tavasszal, amikor alig várjuk a meleget, a napfényt, a meleg árnyalatokkal ráerősíthetünk erre az érzésre, míg nyár derekán, a kánikula idején jóleső lehet a hideg színek, például kékek hűsítő látványa. Késő nyáron, ősszel aztán megint a meleg színek játsszák a főszerepet.
Külön téma a színek kombinálása, a színátmenetek és kontrasztok alkalmazása a virágágyakban, de ennek tárgyalását meghagyom a következő bejegyzésre.
Addig is jó  tervezgetést mindenkinek!