A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 17., csütörtök

Kürtős kalács a sütőből

A blog gasztro jellege eléggé háttérbe szorult az utóbbi időben. Ennek meglehetősen prózai oka  van: jelenleg nincsen saját konyhám, ahová beszabadulhatok. Nem mintha a Nagyimék kitiltottak volna a sajátjukból, de az igazság az, hogy annyira betábláztam mind a hétköznapokat, mind a hétvégéket, hogy nem nagyon jut időm a konyhában alkotni. Ha minden jól alakul, a szilveszteri vacsorát azért már én készítem majd a tengerentúlon...
De ne szaladjunk annyira előre, vannak azért még régi receptjeim, amiket szeretnék itt megosztani Veletek. Például a kürtőskalácsét, ami remekül kivitelezhető a negyedik emeleten is. Nyilván nem hasonlítható össze a parázson sült verzióval, de azért bizton állíthatom, hogy nagyon finom.
Előre bocsájtom, nekem nincsen semmilyen speciális kürtőskalács sütő eszközöm. Egyszerűen bevontam alufóliával néhány konyhai papírtörlő gurigáját  és arra tekerem a tésztát. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy papírtörlő guriga híján a toalettpapír gurigája is tökéletesen megteszi, állítsunk kettőt egymásra, úgy elég hosszú lesz.) Sütőrácsnak pedig a sütő saját rácsát használom, tepsit szoktam alátenni.




Hozzávalók (4 kalácshoz):
25-30 dkg finomliszt
1 csipet só
1,5 ek cukor
2 csomag vaníliás cukor
1 tojás
1,5 dl tej
1 dkg élesztő
2*2,5 dkg olvasztott vaj
1 citrom reszelt héja
A forgatáshoz kevés kristálycukor, kókusz, fahéj, vaníliás cukor, darált dió, amit szeretünk



Elkészítés:
  1. A tejet meglangyosítjuk, elkeverünk benne fél evőkanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk.
  2. Közben kimérünk 25 dkg lisztet, elkeverjük benne a sót, cukrokat, közepébe fészket készítünk, beleütjük a tojást és a felfuttatott élesztőt, belereszeljük a citromhéjat.
  3. Sima tésztává dagasztjuk, közben hozzáadunk 2,5 dkg olvasztott vajat is. Ha szükséges, kevés lisztet adhatunk még hozzá (függ a vaj zsírtartalmától, a tojás nagyságától is, hogy mennyit vesz fel).
  4. Kb. 1 óra alatt langyos helyen duplájára kelesztjük.
  5. A sütőt bekapcsoljuk a legmagasabb hőmérsékletre, grill fokozatra.
  6. A tésztát fél cm vékonyra nyújtjuk, ujjnyi széles csíkokra felvágjuk, majd az olvasztott vajjal bekent sütőhengerre tekerjük úgy, hogy pici hézag maradjon a sorok között. Majd néhányszor a munkalapon meghengergetjük, így eltűnnek a hézagok és egyenletes lesz a borítás. Lekenjük a tésztát is olvasztott vajjal és megszórjuk kristálycukorral.
  7. A sütőrácsot a sütő középső sínjére helyezzük, ráfektetjük a kalácsot. Alá tehetünk egy tepsit, hogy ne a sütőbe csöpögjön le az olvadt vaj. Mikor már elkezd barnulni rajta a cukor, fordítunk egyet rajta. Ezt addig csináljuk, míg egyenletesen meg nem sül. Vigyázat, itt percekről van szó!
  8. Még forrón dióba/kókuszba/fahéjba/vaníliába forgatjuk, picit várunk, hogy hűljön, majd egy kakaó mellett megesszük.

2015. december 5., szombat

A Bürgermeister kalácsa

Veletek is elő szokott fordulni, hogy megtetszik valami, nagyon-nagyon ki szeretnétek próbálni, de sokáig sehogy sem jön össze? Aztán egyszer csak minden klappol, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellene tenni érte? Velem gyakran megesik. Idén pedig mintha gyakrabban hullanának ölembe a dédelgetett terveim (lásd az őszi koszorú esetét). 
Ez a kalács is egy jó példa erre. Két évvel  ezelőtt az aktuális Lajos Mari Magazinban találtam. És azóta járt a fejemben, de sem akkor, sem tavaly nem tudtam megsütni az ünnepek körül. Ízig-vérig téli, főleg adventi sütemény a maga háromféle töltelékével: túróval, mákkal, dióval. Karácsony előtt külön jól jöhet, hogy sok tojássárgája kell bele, mert a maradék fehérjét hamar fel tudjuk használni, például mézeskalács díszítéshez. Ha pedig nincs szükségünk a fehérjére, 2 sárgája helyett mehet bele 1 egész tojás - kitűnő lesz úgy is.



Vasárnapi uzsonnának készült, hétfő reggelre ennyi maradt belőle... Pedig csak hárman voltunk rá. :)




Hozzávalók:

A tésztához:
3 dkg friss élesztő
1+2 dl langyos (aludt)tej
1 kávéskanál + 3 dkg cukor
50 dkg liszt
1 evőkanál vaníliás cukor
2 tojás sárgája (vagy 1 egész tojás)
3 dkg puha vaj

A dióöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A  máktöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A túrótöltelékhez:
15 dkg túró
6 dkg porcukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál vaníliás cukor
1 tojás vagy 2 tojássárgája
2 dkg vaj
fél citrom reszelt héja
(4 dkg mazsola)

Kenéshez:
1 tojás(sárgája)

Elkészítés:
  1. A lisztet dagasztótálba szitáljuk, közepébe fészket formálunk.
  2. Az élesztőt feloldjuk 1 dl, kiskanál cukorral édesített tejben és a liszt közepébe öntjük, felfuttatjuk.
  3. A maradék tejben eldolgozzuk a cukrot, vaníliás cukrot és a tojást, majd a vajjal együtt a liszthez adjuk.
  4. A tésztát fényesre dagasztjuk, tiszta konyharuhával letakarjuk és a kétszeresére kelesztjük.
  5. A töltelékhez a mazsolát forró vízzel átöblítjük, leszárazzuk. (Én mazsolát nem tettem, mert nem mindenki szereti.) Külön-külön kikeverjük a töltelékeket, hogy kenhető legyen, de semmiképpen sem híg!
  6. Ha megkelt a tészta, ~45 cm széles téglalappá nyújtjuk és hosszában 3 csíkra vágjuk.
  7. Hosszában a csíkok közepére halmozzuk a háromféle tölteléket, egyenként feltekerjük őket, alaposan összedolgozva a széleket.
  8. A három kígyót összefonjuk és egy nagyméretű, alaposan kivajazott kuglófformába fektetjük. Addig kelesztjük, míg ki nem tölti a formát.
  9. Megkenjük a tetejét tojással és 200 fokra melegített sütőben 1 órán át sütjük. Ha nagyon pirulna,takarjuk le fóliával.
  10. Ha kész, 20 percig a formában pihentetjük, majd rácsra fordítva teljesen kihűtjük és csak ekkor vágjuk fel.