A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évelőágy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évelőágy. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 18., szerda

A nyári kert sztárjai, az évelők; Jól sikerült társítások 1.


Peregnek a napok, a hetek, és ismét eltelt egy hónap a legutóbbi kerti beszámolóm óta. Azóta javában dúl a nyár, és nálam ennek az évadnak meghatározó növényei az évelő virágok. Szeretem őket, mert viszonylag kevés gondozás mellett évről évre megörvendeztetnek virágaikkal, ráadásul többségük hosszú életű, és az évek múlásával egyre nagyobbak, dúsabbak lesznek. Jó néhányuk könnyen szaporítható tőosztással, sarjai révén, vagy éppen magjait elszórva újul meg. Gazdag méret-, szín- és virágforma választékuk a legkülönbözőbb helyekre alkalmassá teszi őket. Bár jól mutatnak cserjesorban, némelyikük szoliterként is megállja helyét, én mégis az ágyásokat részesítem előnyben.
Nagy évelőágyásomban tavasztól őszig gazdagon nyílnak a nagy szín- és  formagazdagságot mutató virágok
Kitűnően kombinálhatóak díszfüvekkel és egynyári virágokkal, ezáltal minden évben csempészhetünk valami újat az állandó növények közé. Ha pedig az évelők közé virághagymákat is ültetünk, már tavasszal színpompás ágyásoknak örvendhetünk.
Az évelőkkel jól lehet kísérletezni, hiszen ha valahol nem válik be egyik-másik, akkor a következő évben át lehet ültetni máshova. Persze ügyelni kell, hogy az igényeiknek megfelelő helyre ültessük őket, ám mégis előfordul, hogy nem sikerül egyből eltalálni a helyét, és az is előfordul, hogy egyáltalán nem érzi jól magát egy-egy növény. Ezért új növény kipróbálásakor rendszerint csak 1-2 tövet veszek, és csak ha beválik, akkor szerzek be több példányt, legyen szó vásárlásról vagy saját kezű szaporításról.
A fentiek alapján talán nem meglepő, hogy nagyon szívesen tervezgetek évelő kombinációkat, amiket igyekszem a gyakorlatban is megvalósítani. A jól sikerült társításaimat mutatom be a következőkben.
Macskahere, harangvirág, díszhagyma, ligeti zsálya adja a főszerepet, körülöttük a korábban és később nyíló évelők zöld alapot adnak a virágpompának
Hosszúlevelű veronika, kisázsiai macskahere, díszhagyma triója
Május végén, júniusban díszíti a nagy évelőágyást a halványsárga macskahere, az égszínkék   hosszúlevelű veronika és a lila díszhagyma. Nemcsak színeikben alkotnak harmonikus együttest, hanem virágformáik is jól kiegészítik egymást: a macskahere ajakos virágai örvökben helyezkednek el, a veronika apró virágai hosszú fürtöt alkotnak, a hagyma virágzata pedig szabályos gömböt alkot.

Eltérő színek, különböző formák
A díszhagyma és a veronika virágzata egyaránt aprócska virágok sokaságából áll, mégis egészen más jellegűek
A változatosságot nemcsak a virágok, hanem a levelek különbözősége is fokozza
Az ágyásban kísérőnövényként a díszhagyma színét ismétli a korai aszter halványlilája


A macskahere elnyílt virágzatait nem kell levágni, mert mutatósak maradnak akár tél végéig is. A veronikát elvirágzás után kissé visszavágva rábírhatjuk egy másodvirágzásra, a hagyma virágzata pedig elhalványodik, zöldessé váló  árnyalatával még hetekig díszíti az ágyást, nyár derekára azonban szétporlad, elszárad. Napos helyet, tápdús talajt igényelnek, és több évig helyben maradhatnak. A macskahere idővel egyre nagyobb telepet alkot, de nem agresszívan terjed, a veronika tövei évről évre dúsabbá válnak, és ha nem vágjuk le a virágait, kis mértékben szaporodik magról, a díszhagyma pedig sarjhagymákat képez, amelyeket néhány évenként felszedve szaporíthatjuk.
Közel méteres virágszárakon csüngenek alá a csodás virágharangok a bugatölcsér 'Pocahontas'  fajtáján
Ugyanebben az időben a kert másik részén, a tó mögötti ágyásban nyílik a bugatölcsér (Penstemon) ’Pocahontas’ nevű fajtája. Ez a növény egy főnyeremény! Igaz, sikerült rögtön olyan helyre ültetnem, ahol kiválóan érzi magát, a két tő egy fűzfatuskó két oldalán kapott helyet. Kísérői a hattyúnyakú lizinka és a csíkos pántlikafű egyre hatalmasabbá váló telepe.
A csíkos pántlikafű már kora nyáron hozza kalászait, amelyek remekül illenek a bugatölcsér virágaihoz
Itt még éppen nem virágzik a hattyúnyakú lizinka, mely egyelőre zöld tömegével ad nyugodt kiegészítést a bugatölcsérnek
A tó mögött így nagyon természetes hatást sikerült kialakítanom finoman hangolt színekkel: a bugatölcsér bordós tőlevelei önmagukban is mutatósak, gyengéd halványlila virágai viszont légies könnyedséget árasztanak.
A bugatölcsér bordó tőlevelei télen és kora tavasszal is igen mutatósak
Magas termete ellenére légiesen könnyed virágokat nevel a bugatölcsér (Penstemon 'Pocahontas')
A pántlikafű hamvas zöldje hosszanti fehér csíkozottságával visszafogott partner, amely korán megjelenő virágkalászaival remekül illik a bugatölcsér magasba nyúló virágfüzéreihez. A hattyúnyakú lizinka szintén elbűvölően szép egy irányban elhajló fehér virágzataival, igaz, virágzása kicsit később kapcsolódik társaihoz.
A hattyúnyakú lizinka oldalra hajló virágai olyanok, mintha mindig fújná őket a szél
A hattyúnyakú lizinka virágzata fokozatosan nyílik, ezért heteken át tart a virágzása
Elvirágzás után  ősszel a hattyúnyakú lizinka levelei pirosasra színeződnek
Ez az összeállítás szintén napos-félárnyékos helyet, tápanyagdús talajt kíván, vízigénye közepes. Virágzás után is mutatós marad: a díszfüvet csak tavasszal kell visszavágni, a lizinka levelei ősszel pirosasra színeződnek, a bugatölcsér szárait virágzás után visszavághatjuk, gyengébb virágszárakon még hozhat újabb virágokat, tőlevélrózsái viszont télen át mutatósak, bordó színükkel egész évben díszítenek.
A fák alatti területek sokszor problémásak az aláültetés szempontjából. A sekélyen gyökeresedő fák - mint például a nyírfa - alá, nem egyszerű megtalálni a megfelelő növényeket, mivel a felszín közelében fejlődő gyökerek erős konkurenciát jelentenek az évelők számára, itt szinte mindig vízhiányban szenvednek a növények. Több mindennel próbálkoztam, egyelőre a bőrlevél és a kis meténg látszik beválni. Ez az ágyásom még erősen átalakításra szorul. Próbálkoztam hortenziákkal, de úgy tűnik, nem birkóznak meg a gyökérkonkurenciával.
A fiatal bőrlevél növénykék közé idén egynyári virágokat ültettem a nyírfák alatti dombocskára
Sokkal sikeresebb a mélyebbre nyúló gyökereket fejlesztő vérszilva alatti beültetésem. Itt a tavaszi hagymás-évelő kompozíció (szívvirág, kaukázusi nefelejcs, tulipán) után a talajtakarók veszik át a szerepet az év többi részében.
A vérszilva alatti terület kora tavasszal ...
... Ugyanitt pár héttel később
A gólyaorr több helyen is feltűnik a vérszilva alatt, itt a kaukázusi nefelejcs elvirágzása után a pünkösdi rózsát kíséri
Gólyaorr, balkáni harangvirág és nyuszifül borítja be sűrűn a talajt. Május végén, júniusban rózsaszínben nyílik a gólyaorr, kicsit később kapcsolódik hozzá a harangvirág kékje, így együtt szép hármashangzatot alkotnak a nyuszifül ezüstös szürkéjével.
A nyuszifül magasra nyúló szárain hamarosan nyíló apró rózsaszín virágai a gólyaorr színét ismétlik
A gólyaorr és a balkáni harangvirág egybeolvad a vérszilva alatti ágyásban; virágzás után is sűrűn takarják a talajt
Az összeállítást még bordó levelű tűzeső is kiegészíti, kissé távolabb pedig az indás ínfű rózsaszínnel tarkított levelei takarják a talajt, áprilisban szép kék virágokkal gazdagítva a látványt.
Az indás ínfű kora tavasszal csodás kék virágokat hoz
Az év többi részében rózsaszínnel futtatott leveleivel díszít az indás ínfű  (Ajuga reptans) 'Tricolor' fajtája
A vérszilva alatti ágyást a bordó levelű, rózsaszín virágú tűzeső zárja; mellette a hunyor levelei látszódnak
A nyár közepén nyíló további évelőkombinációk bemutatását meghagyom a következő bejegyzésre. Addig is élvezzék a nyár minden szép pillanatát!

2016. május 11., szerda

Egy év változásai



Úgy gondoltam, hogy itt az ideje bemutatnom a kertünket, hiszen a napokban lesz egy éve, hogy birtokunkba került. Nemcsak azért járom körbe egy virtuális séta során, hogy megmutassam az eddigi változásokat, bár ez sem kevés, hanem azért is, mert mostanra már kikristályosodott a kertkoncepciónk, és szeretném megmutatni, hogy mit is akarunk kialakítani. És nem utolsó sorban azért is, mert hamarosan indulnak a munkálatok, amelyek során az elképzeléseinket megvalósítjuk.
A tavalyi első fűkaszálás után ilyen volt a kert
A kiindulási állapotokról már szóltam első írásaimban, most inkább azt emelném ki, ami a koncepció szempontjából fontos. Telkünk hátrafelé emelkedő, kissé dimbes-dombos jellegű, és ezen az adottságon nem akarunk változtatni, meg akarjuk őrizni a természetes domborzatot. Ebből viszont következik, hogy ide csakis természetes hatású kertet lehet elképzelni, értem ezalatt azt, hogy nem lesznek szigorú formák, nyírott sövények, kiépített ágyásszegélyek.
Lesz viszont sok fa és cserje, rengeteg évelő virág és egy kerti tó, amelyek élő-, és búvóhelyet, táplálékot nyújtanak mindenféle állat számára. Sok kisebb zug, pihenőhely kialakítására is törekszünk, ahol van mód egy kicsit megpihenni, elvonulni, csendesen szemlélődni.
Ehhez a kertideálhoz az első lépéseket már megtettük. A kertben rengeteg gyümölcsfa volt, sokuk meglehetősen elhanyagolt állapotban, és sok kis csemete volt túl sűrűn ültetve, amelyek gátolták volna egymást a fejlődésben.
A kert hátsó része egy évvel ezelőtt; a telek innen lejt a ház felé
Sajnos ezek egy részét ki kellett, illetve ezután kell majd kivágni, részben azért, mert egyszerűen nincs rá szükség, hiszen elsősorban nem termelni akarunk, és sem feldolgozni, sem tárolni nem tudnánk ennyi gyümölcsöt, részben pedig azért, mert csak olyan fajtákat hagyunk meg, amelyeket nem, vagy csak minimális mértékben kell permetezni. Így is lesz elég gyümölcs, még befőzésre is jut, és késő tavasztól késő őszig folyamatosan kerül az asztalra friss gyümölcs! Van eper, málna, josta, ribizli, cseresznye, meggy, sárgabarack, őszibarack, körte, szilva, füge, dió, mogyoró, szelídgesztenye és mandula. Emellett kialakítunk egy kisebb konyhakertet is, éppen csak a nyári friss fogyasztásra való zöldségekkel.
A cseresznyefa kiemelt helyen van a kertben, hiszen díszfának sem utolsó; alatta már alakul az évelőágyás
A gyümölcsfák és díszfák vegyesen helyezkednek el, vagyis nem különül el a díszkert és haszonkert. Egyrészt a már meglévő gyümölcsfák elhelyezkedése miatt döntöttünk így, másrészt pedig a gyümölcsfák többsége látványnak is szép, ugyanúgy része a kerti képnek, mint a csak díszértékük miatt ültetett fák. Díszfáink közül legnagyobb termetű lesz a platán, amely a kert hátsó részén kapott helyet. Szintén nagyra nő a császárfa, a nyírfa, ginkgófa és a szelídgesztenye, aminek a termése is nagyon finom. Ezek a fák még csemeték, amíg megnőnek, addig közöttük meghagytunk a gyümölcsfák közül néhányat, amelyek majd később kerülnek kivágásra.
A fakivágás után szellősebb lett a kert; ha a frissen telepített fák már igénylik a nagyobb helyet, majd átgondoljuk, hogy a meghagyott fákból mi megy és mi marad
A kertben van továbbá hársfa, vérszilva, tervezek még ültetni szivarfát, egy magnóliát, japán juhart, és természetesen nem maradhat el a galagonya sem. Hogy a díszcseresznyét hova ültetem majd, azt nem tudom, és a férjem nagyon vágyik még egy-két akácfára is…
Fenyőfélék közül remélhetőleg kertünk ékessége lesz néhány év múlva a himalájai cédrus, az erdei fenyő és a hegyi mamutfenyő.
A frissen ültetett himalájai cédrus (Cedrus deodara) ősszel még csak óvodás volt
A fák között és a kert oldalai mentén cserjéket ültettünk, amelyek az év során más-más időszakban ékesítenek egyes kertrészeket virágjukkal, színes lombjukkal, vagy terméseikkel.
A hátsó kert egy éve még nem volt túl vonzó
Most már megeredtek az ősszel ültetett cserjék, a kerítésre fiatal vadszőlő kapaszkodik; itt a kert legmagasabb részén tervezünk egy kis pavilont és bográcsolásra is alkalmas tűzrakó helyet kialakítani
Már kora tavasszal virágok is díszítették a hátsó kertet; az ágyásokat majd folyamatosan bővítem
Szintén a hátsó kert részlete: két nordmann fenyő, aranysárga terülő boróka, két nyírfa, és ívesen ültetett cserjék zárják a teret; az öreg barackfa egyelőre még állja a sarat
A cserjék az egyes kertrészek elválasztására is szolgálnak, takarnak, vagy éppen kulisszaként szolgálnak.
Méretes évelőágyásokat alakítottunk ki a kert egyik oldalán, ez már egy év alatt is szépen kezd beállni, idén már pompás virágzásra számítok.
A kerti tárolóként szolgáló faház környéke egy éve még elég kopár volt; oldala mentén  tervezem ősszel kialakítani a két párhuzamos rózsaágyást, amelyek között lépőkövekből kialakított ösvény vezet majd a faház mögé
A telek határán egészen a faházig terjed az egyik évelőágyás; a növények jelentős részét az előző kertből hoztuk át, de azóta cserjéket, hagymásokat és további évelőket ültettem még ide; ez az ágyás lassan megtelik...
A kerti csap mögött a terasz közelében volt két gyönyörű bazsarózsa; ezt az ágyást is jelentősen kibővítettem tavaly óta
A teraszról rálátni a kerthatáron fekvő nagy évelőágyásra
 A kert másik oldalának kialakítása idén kezdődött. Sajnos itt nagyon sok cserjét ültettek egymás mellé, kissé átgondolatlanul a volt tulajdonosok. Ez részben érthető, hiszen mihamarabb összefüggő növényzetet szerettek volna a kert határa mentén, ám a gyorsan növő, nagy termetű cserjék mára elnyomták lassabban fejlődő társaikat és egy kusza, elhanyagolt, elgazosodott „dzsumbuj” lett belőle.
Ebben a dzsungelben sok értékes növény bújik meg: orbáncfű, sárga levelű hólyagvessző, labdarózsa, sásliliom, rózsa, íriszek; elkél majd a rendteremtés ősszel
Ugyanebben az oldalban az elgazosodott talajtakaró cserjék helyére egyelőre virágokat ültettem
Az elmúlt egy évben volt alkalmunk kiválasztani, hogy mely növények maradjanak itt meg, és az átalakítás ennek megfelelően kezdődött már el, de a fő munkálatok őszre maradnak majd.
Az oldalkertben egyelőre csak a kerítés mentén kezdtem el egy hosszú, keskeny ágyás kialakítását, amely már szintén kezd mutatós lenni.
Az utcáról is látható oldalkert kialakítása még nem teljes, ám az ősszel ültetett tulipánok és árvácskák már szép színfoltot adtak
Mindig nagyon tetszett, ha egy ház falai mentén növényeket láttam, mert ez összekapcsolja az élő és épített környezetet, a házat a kert részévé teszi, és az épület ridegségét oldja a növényzet. Házunk mellett, nagy örömömre az előző tulajdonosok kialakítottak egy nagy ágyást a házfal és a járda között. Növényállományát azonban nagy mértékben át akarom majd alakítani, de ehhez még nem fogtam hozzá, mert előbb a lábazatot és a járdát fogjuk befejezni, és addig nem sok értelme lenne a virágágyásokat kialakítani.
A ház melletti ágyásnak nagyon örülök; tavasszal sok hagymás virág és ibolya nyílt itt, ám mostanra kezd kissé kaotikus lenni a helyzet; ennek rendezésére biztos nem kerül sor idén...
Az előkerttel szintén ez a probléma. Egyelőre elég vigasztalan képet nyújt, de amíg az építési munkák, és a kerítés nincs kész, addig ehhez sem fogok hozzá.
Az idei terveink között szerepel a hátsó kert és terasz rendbe tétele, tó építése, kerti ösvény és pihenőhelyek, valamint a medence helyének kialakítása.
A faház mögötti sufnit lebontjuk, itt alakítunk ki helyet a medencének, persze szépen virágzó növények is lesznek, illetve már részben lettek is ültetve
Ősszel a kerítés mentén lévő cserjesort szeretném kitisztítani és átalakítani, évelőkkel beültetni a hézagait. Szintén ősszel szeretném kialakítani a rózsakertet is. A célunk az, hogy a háztól hátrafelé található rész már teljesen kialakuljon, ezt a részt már ne kelljen építési munkákkal bolygatni. Az oldalsó és elülső részek majd a következő menetben kerülnek sorra, talán jövőre.
A terasz mögötti kert egy éve; azóta a két nyírfa alatt is ágyás van, a fűzfa pedig ki lett vágva
A faház melletti diófa alól jó rálátás nyílik a kert egy részére és a nagy évelőágyásra
A vízcsap mögötti ágyás szemből; két oldalán lépőkövekből álló ösvény vezet majd a ház bejáratához jobboldalt és a hátsó teraszhoz baloldalt; az ösvény a faház mellett vezet majd hátra a medencéhez
Ha visszatekintek az elmúlt egy évre, talán a képekből is kiderül, hogy mennyi minden változott, és reménnyel mondhatom, hogy két-három év múlva a kert már tényleg azt a képet fogja mutatni, amit elképzeltünk álmaink kertjeként.