A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pünkösdi rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pünkösdi rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 4., vasárnap

Májusi eső aranyat ért



Szép volt a május. Szikrázó kék ég, lágyan melengető napsugarak, habos-fehér felhők, ragyogó színek a kertben. Jólesett a munka, utána pedig jólesett a pihenés, és szerencsére volt is miben gyönyörködni közben. Az évelő virágaim igazán kitettek magukért, ezekből hoztam most egy csokorra valót.
Illatos csokor a kertből: pünkösdi rózsa, sarkantyúvirág, macskamenta és lonc
Nagy kedvenceim a pünkösdi rózsák, amelyek mindig elvarázsolnak hatalmas virágfejeikkel, szép színeikkel, és csodás illatukkal. Több tővel is rendelkezem, amelyek egymást követve nyílnak, így csaknem egy hónapon át élvezhetem társaságukat. Sajnos, még idén sem nyílt mindegyikük, mert a két évvel ezelőtti átültetést még nem heverték ki. Volt, amelyiket akkor a költözés után sebtiben csak mostoha helyre tudtam elültetni, így aztán még egyszer át kellett ültetnem. A pünkösdi rózsa nagyon hosszú életű és probléma mentes évelő, ráadásul évről évre szebb és bokrosabb, ennyi szeszélyességet igazán el lehet nézni neki, hogy csak akkor virágzik, amikor már megvetette a lábát valahol.
A bordó pünkösdi rózsám virágait idén először csodálhattam meg
Első alkalommal nyílt és egyetlen virágot hozott ez a pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa fehérben
Ez a legkésőbbi pünkösdi rózsám, két hatalmas bokrát még az előző tulajdonos ültette
Van egy nagyon szép egyszerű virágú fajtám, ami az előző kertünkben akár ötven virágot is hozott, itt azonban még nem mutatta meg magát. Van azonban olyan fajtám is, amelyet ugyan a régi kertbe ültettem, ám ott nem találtam neki igazán jó helyet, ezért ott nem is virágzott, és idén láthattam meg először a virágait. Az egyik egy fantasztikus bíboros bordó árnyalatú, a másik pedig egy szép rózsaszín virágú volt. A fehér virágú fajtát szintén a régi kertből hoztuk, ő már tavaly is virágzott, ám vitathatatlanul a legnagyobb sztár az előző tulajdonos által ültetett két hatalmas bokrú lilásrózsaszín fajta, amely egy eső után szétdőlt a virágözön súlya alatt.
A pünkösdi rózsák mellett igen hatásos partnerek a nőszirmok. Van olyan fajtám, amit még a szüleim kertjéből hoztam az előző kertünkbe, és onnan jött velünk ide. Ennek a fajtának különösen kedvelem a színét, igazi ártatlan, enyhén lilás árnyalatú kék. Sajnos elég hamar elnyílik, de nekem mégis nagyon kedves, talán az összes közül ezt kedvelem legjobban, és rendkívül finom az illata is.
Csodás korai nőszirom
Van még egy sötétebb lila korai fajta is, és néhány olyan fajta, amelyeket egy íriszekre szakosodott kertészetből rendeltem tavalyelőtt. Ezek késői, hatalmas és lenyűgöző, tartós virágokat hoztak. A legjobban a csaknem feketés lila ’Interpol’ nevű tetszik.
Esőcseppek ragyognak a nőszirom 'Interpol' nevű fajtájának szinte feketés lila virágán
Óriási, késői nőszirmok; mögöttük már bimbós a lilás rózsaszín pünkösdi rózsa
Ha már íriszeknél tartunk, meg kell említenem a szibériai nőszirmokat is. A tó közelébe ültettem jónéhány tövet tavaly, amelyek hihetetlenül megerősödtek, szinte már zsombékokat alkotnak, és szépen nyíltak is csodás sötétkékben.
Szibériai nőszirom virít a csíkos pántlikafű mellett a tó környékén
Csillagfürt kezd nyílni a nagy évelőágyásban
A pünkösdi rózsák mellett szép kísérők még a csillagfürtök impozáns virágfürtjeikkel. Nekem mindig nagyon tetszett ez a nem túl hosszú életű évelő, és többször próbálkoztam is már vele. Tavaly ültettem két kék virágút egymás mellé. Az egyik szépen fejlődött, hozott is két virágot, ám a másik sokkal satnyább, és csak egy virágot hozott. Ki érti ezt? Velük valahogy nehezebben boldogulok, de nem adom fel!
A macskahere készülődik a virágzásra, pünkösdi rózsa, csillagfürt, harangvirág és díszhagyma kíséri
A korai veronikák is virágot bontottak, az egyik égszínkék virágú, amelynek nem tudom a fajtáját, igazán bájos volt, kár, hogy viszonylag rövid a virágzási ideje. A másik fajta a macskafarkú veronika, amelyből bíborrózsaszín tövem van, május végén kezdett nyílni. A hosszúlevelű veronika kék virágfürtjei pedig csak júniustól virágoznak.
Égszínkékkel gazdagítja az ágyást ez a korai veronika
Macskafarkú veronika a sziklakert tetjén
Májusról szólva nem igazán gondolok sárga színre. Pedig van egy nagyon bájos évelő, amely tündöklő napsárga színben hozza telt virágfejecskéit, a zergeboglár. Indáival könnyen terjed, ez előnye, de egyben hátránya is lehet. Kedveli a nedvesebb talajt, ahol sűrűn be is növi azt. Olyan helyre ültessük, ahol nem zavar a terjedése.
A zergeboglár bájos aranysárga virágai kivilágosítják az árnyasabb ágyásokat
Sásliliom és macskamenta
A korai sásliliomok is elkezdtek nyílni május vége felé, most a képeket nézegetve jöttem rá, hogy sárga virágtölcsérei milyen jól érvényesülnének a zergeboglár apró virágai mellett. Lehet, hogy jövőre oda ültetem át a zergeboglárt, mert amúgy sincs jó helyen a nagy évelőágyásban. És jól illik hozzájuk a macskamenta is, ami szintén most kezdi őszig tartó virágzását.
Visszatérve a magasabb évelőkhöz, szépen megerősödött a tavaly ültetett harangvirágom is, amely elkápráztatott nagy, égszínkék harangjaival. Ilyen virágom még sosem volt korábban, nem tudom, miért tartottam tőle, hiszen mindig is tetszett, talán túl kényesnek gondoltam törékenynek tűnő virágai miatt. Hát, ami azt illeti, eddig jól vizsgázott a kertünkben!
A harangvirág törékenynek látszó virágharangjai eső után
Fáradhatatlanul nyílik a sarkantyúvirág a sziklakert tetején
Kilátás a sziklakert tetejéről
A kert másik részén, a sziklakert tetején teljes virágban áll a sarkantyúvirág. Hihetetlenül erős, nagy bokor lett belőle, amely fáradhatatlanul ontja piros virágfürtjeit.
A nyírfák alatti dombon most a legszebb a kerti pletyka, melyből kertünkben sötétkék és bíborszínű fajták virítanak.
Félárnyékos helyen heteken át díszlik a kerti pletyka
A kerti pletyka virágai nem nagyok, de közelről nagyon szépek
Ne menjünk el szó nélkül a cserjék mellett se! A hónap sztárjai a rózsaloncok. Nekem több fajtám is van, a piros virágúak mindig megbízhatóan nyílnak, és szépen növekednek. A tarka levelű fajtám kissé nehezen hajtott ki a kemény tél után, és virágot sem hozott sokat, ám így is nagyon szép. Most már kezd erőre kapni, szépen hozza új hajtásait.
A piros virágú rózsalonc mindig is a kedvenceim közé tartozott
Romantikusan szép a tarka levelű rózsalonc, amely virágzás után is mutatós
Van egy törpe, bordó levelű fajtám is, amely erős fagykárokat szenvedett, nagyon nehezen hajtott ki tőről, és persze nem virágzott. A virágloncom szépen nekilendült, virágzott is, és szépen hajt, jövőre már egészen látványos bokorrá válik.
 A kúszócserjék közül a japán lonc virágzása minden érzékszervünket megmozgatja. Szép virágai az elnyílás során sárgából fehérre váltanak, erős, finom illata pedig belengi a kertet, különösen este édesíti meg a kint töltött pihenőidőt.
Kerítésre, pergolára, rácsra futtatva szép és illatos térhatároló a japán lonc
A hónap közepétől fokozatosan virágba borultak az újonnan ültetett rózsáim is, amelyek már most szépen keretezik a faház melletti lépőköves ösvényt. Bár nagy a csábítás, hogy máris bemutassam őket, mégis meghagyom a következő bejegyzésre, amelyet teljes egészében nekik szentelek majd. Addig is élvezzék a kertjüket!
Már messziről is látványos a fiatal rózsa ültetvény

2016. május 15., vasárnap

Pünkösdi királyság a kertben



Idén éppen május közepére esik pünkösd, amikor a kertek valódi királyi díszbe öltöznek egy pompás évelőnek és néhány cserjének köszönhetően. Igaz, ez a pompa nem túl hosszú életű, ám annál látványosabb, amikor néhány héten át élvezhetjük a pünkösdi rózsák és a rózsaloncok, virágloncok bokrokat elborító virágözönét.
A pünkösdi rózsa (Paeonia lactiflora) hosszú életű, hálás évelő, amely évszázadok óta díszíti kertjeinket. Kínából származik, de szerencsére nem csak a császári udvar kiváltságosainak lehet része a virágzás csodájában. Bárki nevelhet kertjében pünkösdi, más néven bazsarózsát, amely napos helyet, jó talajt, és némi öntözést kíván csak, és megbízhatóan virágzik évről évre. Időnként meghálál némi tápanyag utánpótlást, pl komposzt formájában, ezen kívül azonban nem sok gondozást igényel, sőt, nem is szereti, ha bolygatják.

Hatalmas bokrot alkot ez a kertünkben lévő bazsarózsa, amely óriási virágokat bont, és még az oldalbimbói is kinyíltak sorra egymás után; egyetlen bánatom, hogy nem illatos
Nagyon szeretnék ilyen bordó bazsarózsát, amíg azonban az enyém nem nyílik, addig a mások kertjében gyönyörködöm benne... (Internetes kép)
A halvány rózsaszín és fehér pünkösdi rózsák általában illatosak is (internetről való kép)
Ha jól érzi magát, akár évtizedekig egy helyben lehet hagyni, tőosztására, esetleges átültetésére kora ősszel, esetleg kora tavasszal lehet sort keríteni. Elnyíltával érdemes levágni hervadt virágait, de a növényt hagyjuk díszleni tovább, mutatós levelei jól kiegészítik a többi, később virágzó növényt. Némelyik fajtájának ősszel bordósra színesednek a levelei, amelyekkel jól beleillenek az őszi kertkompozícióba is. Elhervadt leveleit ősszel vagy tavasszal a földig le kell vágni.

Kora tavasszal ígéretesen bújtak elő a régi kertből hozott pünkösdi rózsáim; sajnos  azonban idén egyik sem virágzott, pedig több fajtám is van; Bízom benne, hogy az idén megerősödnek annyira, hogy jövőre már elkápráztatnak virágaikkal és illatukkal
Már kora tavasszal is mutatós, ahogy a bordó színű új hajtások megjelennek, ilyenkor apró tavaszi hagymásokkal, ibolyával kiegészítve szintén szép látványosságról gondoskodnak az éledező kertben. Persze igazi főszereplővé virágzásakor válik, ilyenkor számomra ők a kert primadonnái. Több fajtát összeválogatva csaknem egy hónapon keresztül élvezhetjük hatalmas, gyakran mennyei illatú virágait.

Ez a szimpla virágú pünkösdi rózsa tavaly még a régi kertünkben pompázott; kb tíz éves tő volt, előfordult, hogy ötvennél több virágot hozott!
Vannak egyszerű, és teltvirágú fajtái, színskálája a fehér, rózsaszín, vörös, bordó számtalan árnyalatát öleli fel. Kiváló vágott virág, akkor kell vázába tenni, amikor a bimbók éppen kezdenek kibomlani.
Különleges fajtája a keleti bazsarózsa (Paeonia tenuifolia), amelynek rendkívül kecses, filigrán megjelenést kölcsönöznek finoman szeldelt, üde zöld levelei. Alacsonyabb termetű, kissé igényesebb közismert rokonánál. 

A keleti bazsarózsa finom levélzetével és szép bordó virágaival különlegességnek számít a kertjeinkben (internetes kép)
Tömegesen nyílik a bánáti bazsarózsa a Mecsekben (internetes forrás)
Hazánkban is honos a fokozottan védett bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis subs. Banatica), amelynek kiemelten fontos természetes élőhelye a Mecsekben, a Zengőn van. Virágzása turistákat vonzó látványosság.
A fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa) a cserjék közé tartozik, hiszen egész évben megmaradó, kissé göcsörtös ágrendszert nevel. Terjedelmesebb, mint évelő rokonai, elérheti magasságban és szélességben is az 1-2 métert. Igaz, lassan nő, ezért nem kell tartani attól, hogy hamar kinőné a helyét. Virágai elképzelhetetlen szépségűek, sokféle árnyalatban nyílnak. 

A fás bazsarózsa virágai egészen különlegesek színüket, mintázatukat tekintve (internet)
Finom rajzolatú, különleges színhatást mutat ez az elegáns virág
A fás bazsarózsa fajtái között sárga virágúak is vannak (internet)
Lehetnek fehérek, rózsaszínek, lilák, barackszínűek, sárgák, és vörösek, gyönyörű porzókkal és gyakran a virágok közepén sötétebb foltokkal. Egy-egy idősebb tövön akár száz virág is nyílhat!

Hihetetlen virágözön fogadja az érkezőt ebben  az előkertben a méretes fás bazsarózsának köszönhetően (internetes kép)
Szeldelt levelei virágzás után is szépek. Császárnői külleme ellenére nem túl kényes, szereti a jó talajt, napos, esetleg félárnyékos helyet, és az egyenletes vízellátást, időnként némi szerves tápanyagot. Metszeni nem kell, és ő is szereti, ha békén hagyják.

Ez a gyönyörűség az egyik új szerzeményem; egyetlen virágot hozott a fiatal növényke, de remélem, hogy jövőre már ennek többszörösét mutatja majd be
A pünkösdi rózsák színeiben nyílnak a májusi kertek gyönyörű cserjéi, a rózsaloncok (Weigela). Amikor, úgy tizenöt éve először megismertem ezt a növényt, elhatároztam, hogy a kertemben mindig lesz legalább egy rózsalonc.
Az előző kertünkben félárnyékos helyen ilyen virágözönnel ajándékozott meg a rózsalonc 'Bristol ruby'  fajtája
Ideális növény kisebb kertekbe, hiszen nem nő nagyra, 1,5-2 méteresre nőnek a nagyobb fajtái, ám vannak jóval kisebbek, sőt, törpék is közöttük. Ívesen meghajló ágait ilyenkor szinte elborítják a 2-3 cm-es virágharangok, amelyek különböző árnyalatú pirosak, rózsaszínek, fehérek, sőt, halvány sárgák is lehetnek fajtától függően. Levelei élénk zöldek, virágzáson kívül is szépek, de van bordóba hajló levelű és fehérrel szegélyezett levelű fajtája is.
Egyelőre négy különböző rózsalonc van a kertünkben; ez egy törpe, vörös levelű, lilásrózsaszín virágú változat, amelyet a nagy évelőágyásba ültettem ősszel
Szoliterként ültettem a fehérrel szegélyezett levelű fajtát, amelynek érdekessége, hogy a virágai különböző árnyalatú rózsaszínűek
Fő virágzási ideje május-június, de több fajtája hoz kisebb megszakításokkal virágokat egész nyáron, igaz, valamivel kisebb bőségben, és vannak kétszer nyíló fajtái, amelyek az első virágzás után augusztus-szeptemberben még egyszer előrukkolnak virágdíszükkel. Gondozási igénye csekély, jó talajt, napos, félárnyékos fekvést kíván, kártevői nincsenek. Metszeni nem szükséges minden évben, ha az elöregedett ágait néhány évenként ki akarjuk vágni, azt virágzás után érdemes megtenni.
Itt még félig bimbós állapotban van a hátsó kertbe ültetett rózsaloncom, amelynek bimbói ragyogó rubinpirosak
Szoliterként is kiváló választás, de más időszakban nyíló cserjék közé ültetve, vagy kerítés melletti sövényként is nagyszerű növény.
Hasonlóan pompás a rózsalonc rokona, a kissé nagyobb termetű viráglonc. (Kolkwitzia). Terjedelmes, akár 3 méteresre is megnövő bokor, amelynek ívesen meghajló ágait májusban szó szerint elborítják a halvány rózsaszínben nyíló virágharangok. Nincsen színválasztéka, egyetlen faját ültetik. Nagyon hálás, nagyon ajánlható növény, helyigénye, gondozása megegyezik a rózsaloncéval. Virágzás után terméstokjainak pamacsai is mutatósak.
A régi kertünkben igen gazdagon virágzott a viráglonc, amelyet kínai loncnak is neveznek
Egy leírásban olvastam, hogy a nyíló virágloncot menyasszonyhoz hasonlították; hogy ez nem túlzás, annak éveken át tanúi voltunk a régi kertben; új kertünkben ehhez hasonló pompájára egy-két évet még várnom kell
Rózsalonccal, illetve fajtáival és viráglonccal kiválóan kiegészíthetjük a pünkösdi rózsák virágzását. Mivel egy időben nyílnak, és színeik is jól harmonizálnak, eltérő méretű és alakú virágaik pedig jól kiegészítik egymást, alkalmasak akár arra, hogy a pünkösdi rózsák hátteréül szolgáljanak, egy mindent betöltő virágáradat létrehozásához, akár a kert másik részén ellenpontot képezhetünk velük. Akár így, akár úgy használjuk fel őket, egy mesés májusi kert létrehozásához mindannyian nélkülözhetetlen növények!