A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ámbrafa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ámbrafa. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 14., hétfő

Ősz a kertünkben



Éppen egy éve kezdtük a blogot, az egyik első kertről szóló bejegyzés a Ragyogó ősz címet viselte. Azóta nagyon sok minden történt a kertben, sok pompás növény virágzásában gyönyörködhettünk, de éppen az ősz nem azt hozta, amit titkon már reméltem tőle. Tavaly ősszel rengeteg fát és cserjét ültettünk el, köztük jó néhány olyat, amelyek az ősz sztárjai, ők azonban még nem méltóztattak elég látványosak lenni. Az elültetett növények mind megeredtek, ám a fák még nem mutattak fel túl nagy növekedést, reményeim szerint csupán azért, mert ebben a szezonban inkább „gyökérre gyúrtak”. Így, bár kiválasztásukkor fontos szempont volt az őszi lombszín, ebben az évben még nem tudtak átütő hatást elérni. Jövőre majd meglátjuk, hogy haladnak-e látványosabban.
Mutatok két képet, hogy megmutassam mi lebeg lelki szemeim előtt, törekvésünk az volt, hogy ezekhez mérhető őszi pompában legyen majd részünk (képek az internetről)
A cserjék közül több is úgy járt, hogy a levélzetük megperkelődött, majd idő előtt megbarnult és lehullott, és ezt őszintén nem tudom mire vélni. Csak reménykedni tudok benne, hogy jövőre már új helyükhöz alkalmazkodva fognak kihajtani, és pompázni. Más cserjéket pont a vegetációs időben kellett bolygatni, és bár megmaradtak, azért bosszúból nem virágoztak, illetve nem igazán szép a lombjuk. A tavaly ültetett lilabogyó (Callicarpa) cserjék szintén nem sokra haladtak, bogyót meg egyáltalán nem hoztak idén. Itt is csak remélni tudom, hogy arra fordították az energiájukat, hogy megeredjenek, begyökeresedjenek. 
A tavaly csodás őszi lombszínt mutató kecskerágót a nyáron baleset érte: az egyik teherautó, ami építőanyagot hozott, sajnos letörte egy ágát, a maradék pedig kettéhasadt, úgyhogy az is csoda, ha megmarad szegény. Talán van remény, hogy kiheveri ezt a csapást, de idén, érthető módon  nem hozta a tőle elvárt pompát. Így ez az őszi szezon nem igazán sikeres, legalábbis fa és cserje fronton. Van egy mondás, miszerint a kert mindig a következő évben lesz sokkal szebb, hát ez most a mi kertünkre hatványozottan igaz!
Az ámbrafa őszi színei nem okoztak csalódást
A labdarózsa nemcsak tavaszi virágzásával, hanem őszi lombjával is felhívja magára a figyelmet
A fanyarka szintén több évszakos növény: tavasszal ragyogó fehér virágokkal, nyáron szép és finom terméssel, ősszel pedig pompás színekkel gazdagítja a kertet
Azért idén is voltak szép pillanatok. A nyáron ültetett ámbrafa (Liquidambar) levélzete igen szépen színesedett, és sokáig szép színfoltot alkotott. A kerítés melletti ’dzsumbujban’ még az előző tulajdonos által ültetett labdarózsa szintén szép őszi színeket mutatott. A tavaly ültetett fanyarka (Amelanchier), bár idén  nem sokat nőtt, azért megmutatta szép narancsos-vöröses őszi ruháját.
A madárbirs soha nem okoz csalódást, egyszerűen szuper növény!
Kezd mutatós lenni a vadszőlő a kerítésünkön; A szomszéd vadszőlője mindig pirosabb??
A madárbirsek (Cotoneaster) sem okoztak csalódást: káprázatos mutatványt adtak elő előbb narancssárgára, majd bordóra színeződő leveleikkel, és ragyogó piros terméseikkel. A kerítésre több helyen vadszőlőt futtatunk, ezek többsége még nagyon fiatal, így nem voltak még látványosak, ám van már egy idősebb példány is, ami azért adott egy kis ízelítőt abból, amit tud. A nyírfák is szép sárgára váltották lombruhájukat, ám az idei színeződés elmaradt a tavalyitól. Talán a sok csapadék volt az oka?
Az évelő virágokra nem lehetett panasz. Még a frissen ültetett szellőrózsák is szépen nyíltak, sok krizantém és aszter díszítette a kertet az őszi hónapokban. A kékszakállak is teljesítették minden elvárásomat. 
Röviden összefoglalva tehát felemás volt ez az ősz, az igazi pompára még várnom kell egy-két évet, de talán van okom némi bizakodásra! Jövőre majd meglátjuk!
Az őszi levélpompához némelyik évelő is hozzájárul, mint például ez a még ültetésre váró gólyaorr (Geranium); A kép elkészülte óta már megtalálta a helyét a kertben
Az ősz, bár a kerti évad végét jelenti, a tavaszi kezdésről ilyenkor kell gondoskodni. Idén is virághagymák tucatjai kerültek a földbe, kiegészítve a tavalyi ültetéseket. Tulipán, jácint, gyöngyike, kockás liliom és krókusz hagymák csoportjait ültettük el, utóbbiakat például elszórtan a fű közé, hasznosítva a rengeteg vakondtúrás friss földjét. Munkánk eredményét már most kíváncsian várom!
A terasz köré szánt törpe örökzöldek ültetését sem halogathattam tovább. Mivel a terasz az idén nem készült el, ezért a környezetét sem rendeztük, a már beszerzett növényeket viszont nem akartam cserépben teleltetni, ezért új koncepció gondolatától vezérelve elültettük őket a medence körüli ágyásokba a rózsák és levendulák közé. Bár először úgy gondoltam, hogy ideiglenes helyük lesz ott, a beültetés láttán már úgy vélem, hogy jól fognak mutatni. Jövőre majd kiderül, hogy maradnak-e vagy mégis a terasz köré ültetem át őket!
Az első fagy porcukorral szórta be a krizantémot
Utolsó tündöklése ez ennek az egynyári talajtakaró virágnak
Alig nyílt még ki ez a krizantém, máris a fagy tette próbára
A sarkantyúvirág dacol a faggyal
Gyepes szappanfű cukormázzal
A kelet-ázsiai lizinka levelei szépen színeződtek; a finom jégszemek fokozták a hatást
A bugatölcsér lilás-bordós levelei is különlegessé váltak a jégbevonattól
Kivágott fa törzsén tenyésző gombán képződött jégharmat
A finom jégkristályok még jobban kirajzolják a levelek mintázatát a cserjés margitvirágon
A madárbirs levelei  finom kontúrt kaptak
Az idei első fagyos reggelek csodás jégkristály-bevonatot alkottak a leveleken, virágokon, és a deres fűszálak sajátos pasztell színekbe öltöztették a kertet. Szeretem a reggeli fényeket ilyenkor. Igaz, hogy ez már a tél előjele, de a pillanat szépségét minden évszakban élvezni tudom.
Egy derült, hideg nap reggele
Pasztell színekbe öltözött a kert

2016. október 16., vasárnap

Őszi séta a tiszakürti arborétumban



Legutóbbi kirándulásunkon Tiszakürtön, az arborétumban jártunk. Az idő nem volt éppen ideális, de szerencsére nem esett az eső, igaz, végig borongós, felhős volt az ég. Egy kis napsütésben biztosan szebben ragyogtak volna a színesedő lombok, de így is pompás látványban volt részünk. Ebből az élményből kínálok most egy kis ízelítőt, és az ott készült képekből nyújtok át egy csokorra valót.
Festői látványt nyújtanak a fenséges fák
Sok idősebb fára fut fel a borostyán, amely talajtakaróként is szolgál
A közvetlenül a folyó mellett elhelyezkedő tiszakürti arborétumot a Bolza család kezdte kiépíteni a XIX. század közepe táján. A kezdetben főúri kertnek induló területet a második generáció alakította arborétummá. Két fivér örökölte a család tiszakürti és szarvasi birtokait, és mindketten arborétumot alakítottak ki a saját birtokukon. A terület eredetileg erdő volt, amelyen tisztásokat alakítottak ki, és idegen tájakról származó növényeket kezdtek betelepíteni. A második világháború és az utána következő gazdátlanság sok kárt okozott a kertnek, fái egy részét tűzifának vágták ki, egyik nagy tisztásán focipályát alakítottak ki, míg végül felismerték értékeit, és az 1960-as évektől újra megkezdődhetett az arborétum gondozása, fejlesztése, sőt, kiterjesztése is.
Mai állapotában megtekinthetők az egykori ártéri erdőkből és az eredetileg kialakított kertből maradt hatalmas tölgyfák, öreg kőrisek, tiszafák, platánok, mocsárciprusok és fenyők, de láthatunk új telepítésű részeket is.
Hatalmas, öreg kocsányos tölgy őrzi az eredeti ártéri erdő emlékét a tisztáson
Ez a hegyi mamutfenyő kb 30 éves; Még mi is megérhetjük, hogy ekkora legyen a kertünkben a tavaly ültetett példány?
Az arborétum nagy része angolparkszerűen van kialakítva, kiépített sétautak vezetnek a kerten körbe, érintve a legfontosabb látnivalókat. Néhol szűk folyosókon halad a kanyargós út, és hirtelen meglepetésként tárul elénk a szép látvány a kanyar után.
Szépen megkomponált kerti kép
A kilátóból elénk táruló látvány

Szépen színesedik ennek a magnóliának a lombja
Díszcseresznye narancssárga lombruhája
Máshol tágas tisztásra érkezünk, ahol hatalmas fák meresztik ágaikat az ég felé. A fák mellett rengeteg cserje, köztük sok különlegesség is megcsodálható.
Bevallom, nem tudom miféle cserje ez hatalmas tüskéivel és bársonyos tapintású sárga terméseivel; védősávnak hatásos, az biztos!
A képet pedig színesítik a virágzó növények, amelyek most október közepén persze már díszüket vesztették. Közülük is kiemelendő a sokfelé ültetett fás bazsarózsa, a sok hortenzia és a rhododendronok is.
A nagy fák árnyékában dúsan tenyésznek a hortenziák; még elnyíltukban is szépek
Néhány szépség megérdemli, hogy külön is szóljunk róla. A kert legnagyobb fája egy hatalmas, többtörzsű platán még a grófok korából. Akkoriban szokás volt, hogy a más néven bokrétafának is titulált platánokat olyan közel ültették egymáshoz, hogy összenőjenek. Ez az óriás fa is, melynek kerülete a tövénél 9 méter, eredetileg három tő volt, amelyek azonban összenőttek, és egybeolvadt a kérgük is, és már csak egyetlen gigantikus méretű fát alkot.
Az ember eltörpül a faóriás mellett
A platán kérgének összetéveszthetetlenül különleges mintázata van
A tiszafa matuzsálem ágrendszere
A másik matuzsálem egy tiszafa, amely több, mint 150 éves. A háború alatt megsérült, de később kiheverte a sérülést. Hatalmas, terebélyes növény lett belőle. A tiszafa egyébként ezer évig is képes elélni, fája igen értékes bútorfa, feketére pácolva, azt mondják, nagyon hasonlít az ébenfára. Másik jó tulajdonsága, hogy jól bírja a szárazságot, félárnyékos helyen is szépen nő, és nagyon jól regenerálódik, még az öreg ágakról is képes kihajtani, ezért nyírott sövénynek is alkalmas. Egy arborétumban azonban hadd nőjön csak természetes formájában!
További különlegesség egy hatalmas fekete fenyő, amely több törzset is nevelt, ami fenyőéknél nem túl gyakori.
A soktörzsű fekete fenyő
Az arborétumban többfelé találkozunk faragott szobrokkal
Némelyik szobor egészen meghökkentő
És végül az őszi kert igazi attrakciói, a fantasztikus színekben pompázó lombok! Szinte parázslottak a perzsa varázsfa fényes lilás-bordós-piros levelei, amelyek még a borongós időben is ámulatba ejtik a látogatót.
Fények a perzsa varázsfa lombja alatt; milyen lehet napos időben?
Perzsa varázsfa 'kívülről'
Az egyik legszebb őszi színpompát mutató fa inkább terebélyes, mint magas, emiatt elég sok helyet igényel, ám ősszel olyan előadást tart, ami miatt kertekben is érdemes helyet találni számára. Szintén hasonlóan pompás színekben játszanak az amerikai ámbrafák. Az arborétumban több helyen is láthatóak, mindegyikük fiatal példány. Érdekes volt, hogy egymástól néhány méterre lévő két fa mennyire különbözött: az egyik már messziről felhívta magára vörös levélruhájával a figyelmet, míg a másik még üde zöld volt. Kissé távolabb, egy harmadik pedig szép halványsárga lombbal rukkolt elő, és még csak a legteteje kezdett vörös árnyalatokban színesedni.
Fiatal ámbrafa pazar köntösben
Ez az ámbrafa sárga ruhát öltött; érdekesek a tüskés gömböt formáló termései
A nagyobb fák lassan sárguló-barnuló lombsátra alatt, az árnyékosabb területeken pedig szép színfoltot adtak a japán juharok narancsos-vöröses levelei.
Japán juhar ragyogó narancsvörösben
A nagyobb fák alatti árnyékosabb részeken jól érzi magát a japán juhar
Búcsúzóul egy szép kompozíció a tiszakürti arborétumból
Igazi feltöltődés volt ez a kirándulás, mindenkinek ajánlom, hogy áldozzon egy hétvégét az őszi csodák kedvéért az erdőben, vagy valamelyik arborétumban!