A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dió. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 18., kedd

Különleges karácsonyi mézes

A dolog úgy kezdődött, hogy hetekkel ezelőtt találtam az interneten egy rögtön puha mézeskalács receptet. Gondoltam, megsütöm, hogy legyen a tányérra is mézeskalács, mivel az én általam készített verzió inkább dekorációs célokra szolgál (persze nagyon finom az is, csak kevésbé puhul meg). A recept csak kis mértékben különbözik az enyémtől, de mivel több zsiradék és szódabikarbóna helyett sütőpor van benne, gondoltam ennyi eltérés hátha elég a puhasághoz. Nekiálltam hát a tésztának. Már az összeállításnál kiderült, hogy ahhoz, hogy össze lehessen gyúrni, kell még hozzá egy kis méz és/vagy tojás. Mindkettőt hozzáadva viszont még egy kis lisztre is szükség volt, mert túl puha lett a tészta. A nyújtással és sütéssel nem volt semmi probléma, viszont a sütőből kivéve már gyanús volt, hogy ebből bizony nem lesz puha sütemény. Mire kihűlt, szinte csilingelt, olyan kemény lett! Állagra, kinézetre nem is különbözött az általam korábban sütött mézestől.
Mi legyen hát vele? Eszembe jutott, hogy meg kéne tölteni valamivel, mint a linzert. Elkezdtem töprengeni, hogy mi is illenék hozzá, és miután a lekvárt hamar elvetettem,  eljutottam a karamell és a dió ötletéig. Latolgattam, hogy melyik lenne az igazi. Aztán felmerült bennem, hogy esetleg nem  lehetne mind a kettő? Így született meg a karamellás diókrém gondolata.( Felmerült még a kávés krém ötlete is, de az már talán túl sok lett volna.)
És mi legyen a tetejére? A recept szerinti cukros tojásfehérje díszítést elvetettem, mert a többi mézeskalácsot azzal díszítettem, és ízben sem tett volna hozzá semmi újat. Gondoltam egy nagyot: ha lúd, legyen kövér, ha már krémes sütemény, akkor csokoládémáz illik hozzá!
Hát így született ez a sütemény, amelyet egy osztálynyi tinédzserrel teszteltem le. Mondhatom volt sikere, így bátran merem ajánlani, és biztos, hogy még egy adagot készítek az ünnepekre a családnak is!

Hozzávalók (kb 60 darabhoz) és elkészítés:

TÉSZTA:
55 dkg liszt
15 dkg porcukor
15 dkg méz
15 dkg puha vaj/margarin
2 tojás
1 teáskanál mézeskalács fűszer
1 csomag sütőpor
A száraz anyagokat összekeverjük, közepébe fészket mélyítünk. Hozzáadjuk a mézet, zsiradékot és a tojásokat, és összegyúrjuk. Ha túl puha lenne, még egy kis lisztet dolgozunk bele. Erősen lisztezett deszkán 2 mm vastagra nyújtjuk, különböző formákkal kiszaggatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon világos barnára sütjük.
A kihűlt tésztákat összeragasztjuk a krémmel, és csokoládémázzal vonjuk be. A tetejét csipetnyi darált dióval vagy kókuszreszelékkel díszíthetjük. Szellős helyen hagyjuk megszáradni, majd jól záródó dobozban tároljuk. Egy-két nap alatt ehetőre puhul, de sokáig eltartható.

KRÉM:
15 dkg kristálycukor
1 dl tej
20 dkg vaj/margarin
10 dkg darált dió
A cukrot aranybarnára karamellizáljuk, majd a tűzről levéve felöntjük a tejjel. Óvatosan dolgozzunk, mert sisteregni fog. Alacsony fokozatra visszatéve addig kevergetjük, amíg feloldódik a cukor, (kb 10 perc), majd kihűtjük. Egy sűrű folyadékot kapunk így, amelyet apránként hozzáadunk a kikevert vajhoz. Jó habosra keverjük, végül hozzáadjuk a darált diót.

MÁZ:
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
3 evőkanál kakaó
2-3 evőkanál víz
5 dkg étcsokoládé
Gőz fölött felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a porcukrot és a kakaót, valamint egy kevés vizet, és beleolvasztjuk az apróra tördelt csokoládét. A masszát elég csak jól felmelegíteni, nem kell forralni.
A sütemények tetejére egy kanálnyi mázat csorgatunk, és késsel elkenjük.
Nem is tudom, mi ízlik ebben a süteményben jobban: a fűszeres mézes tészta, a karamell, a dió vagy a csokoládé? Hiszen nem különülnek el karakteresen az ízek, együtt mégis csodásan harmonikus ízkombinációt alkotnak. Úgy vélem, egy különlegesen finom süti kerekedett ki ebből a sütési kalandból!

2018. szeptember 21., péntek

Diókrémes nudli

Néhány évvel ezelőtt egyszer egy étteremben rendeltem diókrémes gnocchit. Az alapanyagok egyszerű mivolta ellenére maradandó gasztronómiai élményt nyújtott számomra. El is határoztam, hogy otthon is megpróbálom elkészíteni. Nem sokkal később F. Nagy Angéla egyik szakácskönyvében teljesen véletlenül rá is bukkantam egy változatára, ami alapján meg is főztem ezt az ételt. Finom volt! Aztán persze jól elfelejtkeztünk róla. A napokban viszont eszembe jutott, hogy van még a fagyasztóban némi dió, amit lassan el kellene használni, hiszen érkezik az utánpótlás. Mivel ma gyorsan kellett valamit főznöm, hirtelen bevillant ez a recept, úgyhogy a bevásárlásnál már csak a hiányzó alapanyagokat kellett a kosárba tenni. (Zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon szeretem az olyan ételeket, amik a főzővíz odakészítésével kezdődnek: amíg kifő a tészta - jelen esetben nudli -, elkészül a mártás. Nos, ez is egy ilyen!)




Hozzávalók:
1 kg gnocchi vagy nudli (fagyasztott)
3 dkg vaj
1 púpos evőkanál liszt
2,5-3 dl tej
2 dl főzőtejszín
1 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt bors
szerecsendió
kb. 7 dkg kéksajt
2 nagy marék dió finomra darálva
friss rukkola



Elkészítés:
  1. Tegyünk a tűzre egy nagy fazék sós vizet a nudlinak.
  2. Közben a vajat olvasszuk meg egy vastag fenekű edényben. Amikor felszáll a finom dióillat, tegyük hozzá a lisztet és kevergessük 1-2 percig együtt. Majd adjuk hozzá a tejet és további kevergetés mellett főzzük csomómentesre. A tejszínnel higítsuk fel, majd alacsony lángon olvasszuk el benne a kéksajtot. Ízesítsük egy gerezd reszelt fokhagymával, sóval, borssal, szerecsendióval. A végén adjuk hozzá a diót, melegítsük át, majd zárjuk el a lángot.
  3. Időközben a víz is bizonyára felforrt: főzzük ki a nudlit a leírásnak megfelelően. Majd szűrjük le és a mártással összeforgatva azonnal tálaljuk. Nagyon jól illik hozzá a friss rukkola, ne sajnáljuk! Csak úgy bele a tányérba, nem baj, ha szószos lesz... :)

2017. december 21., csütörtök

Kókuszos papucsok

Ennek a sütinek története van. Eredetileg vaníliás táska névre hallgatott a recept, amelyet még valamikor ifjúkoromban írtam bele az újonnan kezdett receptes füzetembe. Évekig várta, hogy kipróbáljam, míg egyszer csak sor került rá, amikor a gyerekek még kicsik voltak. Talán valami kirándulásra sütöttem meg, mert kiadósnak és könnyen szállíthatónak tűnt. Az eredeti recept diós töltelékkel készült, de mivel szeretem továbbgondolni a recepteket, mindjárt kipróbáltam a kókuszos változatot, és mitagadás, a családomnál ez aratott nagyobb sikert. A kókuszos papucs nevet a gyerekeim adták neki, és azóta így emlegetjük.
Az utóbbi években kissé feledésbe merült, de a most már sárguló, és lassan széteső receptes füzetet lapozgatva ismét eszünkbe jutott, így most karácsonyra sütöttünk egy adagot. Persze most is variáltam egy kicsit, és kipróbáltam a mákos verziót. Mondhatom nem fogtam vele mellé...

Hozzávalók egy jó nagy adaghoz:

Tészta:
80 dkg liszt
30 dkg vaj vagy margarin
2 csomag vaníliás cukor
4 tojás sárgája
2 dkg élesztő
kb 2,5 dl langyos tej
1 kávéskanál cukor

Töltelék:
4 tojás fehérje
30 dkg cukor
25-30 dkg kókuszreszelék
Diós változat: kókusz helyett ugyanannyi darált dió, ízlés szerint kevés kakaó
Mákos változat: ugyanannyi darált mák, reszelt citromhéj

Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a  vaníliás cukorral, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, és a langyos tejben felfuttatott élesztőt, és közepesen kemény tésztává gyúrjuk. Langyos helyen egy órán át kelni hagyjuk.
Nem tévedés, a tésztában valóban nincs több cukor! 
A töltelékhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, majd kézi keverővel belekeverjük a kókuszt/diót/mákot. Én most feleztem a tölteléket, és a két-két fehérjét külön vertem fel, természetesen a kókusz, illetve mák mennyiségét is feleztem.
A tésztát (2 részletben) lisztezett deszkán 2-3mm vastagra kinyújtjuk, 3-4 ujjnyi négyzetekre vágjuk.
Minden darabra teszünk egy kiskanálnyi tölteléket, két átellenes sarkát egymásra hajtjuk és egy-egy fél fogpiszkálóval megtűzzük.
Tojással megkenjük és forró sütőben sütjük. A fogvájót még forrón ki kell húzni belőle, mert kihűlve könnyebben törik a tészta. (Ha a fogvájót finoman megforgatjuk, könnyen kijön a tésztából. A pálcikákat  újra felhasználhatjuk a további tepsikhez). Jól záródó dobozban napokig eláll.

2017. május 7., vasárnap

Lekváros csokis-diós pite

A múltkorában ifjúság számára sütöttem sütit. Sokat töprengtem, hogy mi is legyen, mert egyszerűt és kiadósat, finomat és mutatósat akartam készíteni, ami ugyanakkor könnyen szállítható, és netán még el is áll pár napig, ráadásul a mai tizenéveseknél is nyerőnek kellett lennie. Elővettem a repertoárt, de nem igazán akadt meg a szemem semmin. Volt egy süti, ami ötletében megtetszett, csak a tésztáját nem találtam jónak. Aztán eszembe ötlött egy régi jól bevált tészta, amolyan vajas piskóta, amit  kicsit átalakítottam, és végül megszületett ez a süti. Nevezzük lekváros pitének, amit most csokis-diós változatban mutatok be.
Hozzávalók egy gáztepsihez: 

A tésztához:
20 dkg vaj vagy margarin
25 dkg cukor
4 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 kávéskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja és leve
35 dkg liszt

A tetejére:
5 dl sűrű baracklekvár (házi)
3 tojás
10 dkg darabosra vagdalt dió
10 dkg apróra vágott étcsokoládé

Elkészítés:
A puha, de nem olvasztott vajat habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, majd egyenként hozzáadva az egész tojásokat, jól kikavarjuk. Belereszeljük a citromhéjat, hozzáadjuk a levét, és a liszttel, melybe belekevertük a sütőport, sűrű tésztát kavarunk. Legjobb robotgéppel dolgozni, és a titka az, hogy az egész massza könnyű, habos legyen. 
A masszát egyenletesen belesimítjuk egy nagy tepsibe. A tepsit nem kell kivajazni, mert a tészta elég zsíros. 170 fokos sütőben halvány rózsaszínűre sütjük 25-30 perc alatt.
Az ujjnyi vastag tésztán vastagon a lekvár és a többi finomság
Közben a baracklekvárt alaposan összekeverjük a három egész tojással, majd a megsült tészta tetejére simítjuk. Megszórjuk a durvára tört dióval, és mehet vissza a sütőbe még kb 15 percre. Végül rászórjuk a csokoládét, és még annyi időre toljuk vissza a sütőbe, amíg megolvad kissé. Ezután kivesszük, és a tepsiben hagyjuk kihűlni. Tetszőlegesen szeletelhetjük.
A tojástól kocsonyás állagú lesz a lekvár a süti tetején, így nem ragad, és könnyen szeletelhető
A tetejét ízlés szerint variálhatjuk, például mandulával sem lehet rossz, vagy akár csoki nélkül is elképzelhető
A végeredmény egy ízes-szaftos, de nem ragadós sütemény lett, amely nagy sikert aratott az ifjúság körében. A széleiből maradt egy kevés itthon, és úgy tűnik, hogy 2-3 nap után is élvezhető. Nemsokára lesz egy nagy családi parti, szerintem akkor is ezt az új szerzeményt fogom elkészíteni. Jó szívvel ajánlom kipróbálásra!

2016. március 10., csütörtök

Csokis-diós fordított körtepite

Kellene egy frappánsabb név ennek a sütinek, hogy ne derüljön ki már az elején, mivel van dolgunk. :) Anyu fedezte fel ezt a receptet, adtunk neki egy esélyt. Azóta bérelt helye van a repertoáromban, ha valahová sütit ígérek, de nincs sok időm, gyakran folyamodok hozzá. A legnagyszerűbb benne mégis az, gyümölcsös-csokis volta ellenére a férjem is nagyon szereti, így mikor tegnapelőtt megsütöttem a munkahelyi piknikre, rögtön dupla adagot készítettem, hogy neki is maradjon. Hát, nem tartott sokáig: élt körülbelül 12 órát. Bár inkább ilyen halált kívánok minden sütinek, és nem olyat, mint ami a múltkor történt. Éppen a barátainkhoz igyekeztünk babanézőbe, az uzsonnáról szerettem volna gondoskodni. A sütihordóm nem így akarta: épp egy hatalmas pocsolya felett pattant el a füle. :(
Ez azért ne szegje kedvét senkinek, mert teendő vele nem sok van: körtepucolás, tésztakeverés, sütés, a konkrét munka vele nagyjából 10 perc, a többi már a sütő dolga. Az íze viszont tényleg fenomenális!



Hozzávalók:
3-4 közepes érett körte
kevés vaj
barna nádcukor
3 tojás
15 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
15 dkg joghurt
7 dkg olvasztott vaj (vagy joghurt és vaj helyett 20 dkg tejföl)
7 dkg darált dió
7 dkg aprított étcsokoládé
18 dkg finomliszt
1 mokkáskanál sütőpor

Elkészítés:
  1. A körtéket megmossuk, a magházat eltávolítjuk és szeletekre vágjuk.
  2. Egy nagy gáztepsi felének megfelelő méretű sütőedényt sütőpapírral bélelünk, kikenjünk vajjal, vékonyan meghintjük a nádcukorral és szorosan kirakjuk a körteszeletekkel.
  3. A tojást habosra keverjük a cukrokkal, majd beletesszük a joghurtot, vajat, a diót, csokit és a sütőporral elkevert lisztet. Alaposan elkeverjük.
  4. A masszát egyenletesen a körtére terítjük, majd 175 fokra melegített sütőben tűpróbáig (25-30 perc) sütjük.
  5. A tepsiben langyosra hűtjük, majd fejjel lefelé tálcára borítjuk és felszeleteljük.

2016. február 19., péntek

Diós-vaníliás égbolt: holdak és csillagok

Egyik kedvenc aprósüteményem, az év minden szakaszában szívesen csipegetek belőle. Dió, vaj és vanília íze keveredik ezekben az omlós kis falatokban. A sütőből kivéve általában alig tudom kivárni, hogy langyosra hűljön. Ne lepődjünk meg, ha sütés közben hirtelen megnő a népsűrűség a konyhában. :) A recept egyébként régi-régi családi gyűjteményünkből való.



Hozzávalók:
25 dkg vaj (ha lehet, nem margarin, de azért azzal sem lesz rossz)
14 dkg porcukor
14 dkg darált dió
36 dkg finomliszt
1 tojás
vaníliás porcukor a forgatáshoz

Elkészítés:
  1. A hideg vajat késsel felkockázzuk, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a cukrot és a diót, a tojással pedig összegyúrjuk.
  2. Fóliába csomagolva egy órára hűtőbe tesszük.
  3. Kisujjnyi vastagra kinyújtjuk és holdacskákat (vagy bármilyen más formát :)) szaggatunk belőle. Mivel lazítószert nem tartalmaz, akár sütipecséttel is díszíthetjük.
  4. Sütőpapírral bélelt tepsin 180 °C-on világosra sütjük.
  5. Még forrón vaníliás porcukorba forgatjuk.
  6. Jól záródó fémdobozban hosszú ideig friss marad.

2015. december 5., szombat

A Bürgermeister kalácsa

Veletek is elő szokott fordulni, hogy megtetszik valami, nagyon-nagyon ki szeretnétek próbálni, de sokáig sehogy sem jön össze? Aztán egyszer csak minden klappol, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellene tenni érte? Velem gyakran megesik. Idén pedig mintha gyakrabban hullanának ölembe a dédelgetett terveim (lásd az őszi koszorú esetét). 
Ez a kalács is egy jó példa erre. Két évvel  ezelőtt az aktuális Lajos Mari Magazinban találtam. És azóta járt a fejemben, de sem akkor, sem tavaly nem tudtam megsütni az ünnepek körül. Ízig-vérig téli, főleg adventi sütemény a maga háromféle töltelékével: túróval, mákkal, dióval. Karácsony előtt külön jól jöhet, hogy sok tojássárgája kell bele, mert a maradék fehérjét hamar fel tudjuk használni, például mézeskalács díszítéshez. Ha pedig nincs szükségünk a fehérjére, 2 sárgája helyett mehet bele 1 egész tojás - kitűnő lesz úgy is.



Vasárnapi uzsonnának készült, hétfő reggelre ennyi maradt belőle... Pedig csak hárman voltunk rá. :)




Hozzávalók:

A tésztához:
3 dkg friss élesztő
1+2 dl langyos (aludt)tej
1 kávéskanál + 3 dkg cukor
50 dkg liszt
1 evőkanál vaníliás cukor
2 tojás sárgája (vagy 1 egész tojás)
3 dkg puha vaj

A dióöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A  máktöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A túrótöltelékhez:
15 dkg túró
6 dkg porcukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál vaníliás cukor
1 tojás vagy 2 tojássárgája
2 dkg vaj
fél citrom reszelt héja
(4 dkg mazsola)

Kenéshez:
1 tojás(sárgája)

Elkészítés:
  1. A lisztet dagasztótálba szitáljuk, közepébe fészket formálunk.
  2. Az élesztőt feloldjuk 1 dl, kiskanál cukorral édesített tejben és a liszt közepébe öntjük, felfuttatjuk.
  3. A maradék tejben eldolgozzuk a cukrot, vaníliás cukrot és a tojást, majd a vajjal együtt a liszthez adjuk.
  4. A tésztát fényesre dagasztjuk, tiszta konyharuhával letakarjuk és a kétszeresére kelesztjük.
  5. A töltelékhez a mazsolát forró vízzel átöblítjük, leszárazzuk. (Én mazsolát nem tettem, mert nem mindenki szereti.) Külön-külön kikeverjük a töltelékeket, hogy kenhető legyen, de semmiképpen sem híg!
  6. Ha megkelt a tészta, ~45 cm széles téglalappá nyújtjuk és hosszában 3 csíkra vágjuk.
  7. Hosszában a csíkok közepére halmozzuk a háromféle tölteléket, egyenként feltekerjük őket, alaposan összedolgozva a széleket.
  8. A három kígyót összefonjuk és egy nagyméretű, alaposan kivajazott kuglófformába fektetjük. Addig kelesztjük, míg ki nem tölti a formát.
  9. Megkenjük a tetejét tojással és 200 fokra melegített sütőben 1 órán át sütjük. Ha nagyon pirulna,takarjuk le fóliával.
  10. Ha kész, 20 percig a formában pihentetjük, majd rácsra fordítva teljesen kihűtjük és csak ekkor vágjuk fel.