A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sziklakert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sziklakert. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 17., szerda

Kivirult a sziklakert

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása nyomán minden rohamosan nő, fejlődik a kertben. Sajnos a gyom is. A már kialakított részek rendben tartása elsődleges feladat volt, de a most és később kialakítandó területeket sem lehet teljesen magára hagyni. Mindez rengeteg munkát adott az elmúlt időszakban, így nem nagyon maradt időm a blogra sem. Emiatt megint majdnem úgy jártam, mint áprilisban, hogy lassan aktualitását veszti a dolog, amiről írni akarok. Szerencsére azonban egy hirtelen kerekedett zápor bekergetett a házba, így most megragadom az alkalmat, hogy beszámoljak az egyik leglátványosabb változásról. Az elmúlt hetekben ugyanis életre kelt, kivirult a sziklakert.
A sziklakertet tavaly nyáron alakítottuk ki, amikor a tóból kikerülő földkupacot dombbá formáltuk, és a déli fekvésű rézsűt ugyanolyan terméskövekkel támasztottuk meg, mint amilyet a tóhoz is felhasználtunk. (Lásd a kialakításról szóló írást itt.)
Tavaly nyáron a frissen elkészült sziklakertben még szinte eltűntek a növények a kövek között
 Az elmúlt nyár folyamán párnás növésű és alacsony sziklakerti évelőkkel ültettük be a kövek közötti hézagokat és a dombtetőt. Szerencsére a szigorú tél végül is nem tett kárt a friss ültetésben, és a fél éve még aprócska növények máris hatalmasra nőttek, némelyiket már idén kordában kell tartani, illetve lehet szaporítani belőle.
A sziklakert első virága a leánykökörcsin volt
A virágok elnyíltával a kökörcsin mutatós termésével díszít
Az első virágzó a leánykökörcsin volt, ő azóta jópofa terméstokjaival díszít. A párnás növésű lángvirágok (Phlox), kőtörőfüvek (Saxifraga), pázsitviolák (Aubrieta) és tatárvirágok (Iberis), a csomókban növő pázsitszegfű (Armeria maritima)  már teljes pompájukban mutatkoznak, sőt, némelyikük virágzása lassan véget is ér. A többi sziklakerti évelő is gőzerővel készül a virágrajtra.
Az első virágok megjelenésekor még látszottak az árlevelű lángvirág levelei
Teljes virágzásban a párnás növésű  lángvirág
Tengerparti pázsitszegfű
Lángvirág és pázsitszegfű dús párnái vonják be a köveket a sziklakertben
Az örökzöld tatárvirág  több hajtása elfagyott a télen, ezért csak néhány virágot hozott
A kőtörőfű virágai elnyílásban sötét bordóra váltanak
Az egyik legnagyobb csoda a kristályvirág (Delosperma), amely tavaly szépen megeredt, ám alig hozott virágot. Tél végére azt hittem, hogy kipusztult, ugyanis elszáradt hajtások tömkelege borította a növényt. Aztán egyszer csak elkezdett kizöldülni, és megjelentek az első virágok is, amelyek napról napra nagyobb tömegben nyílnak a hajtásvégeken. Selymesen ragyogó erős rózsaszín fészkes virágai nagyon szépek.
A kristályvirág rásimul a kövekre
Eltérő habitusú növények találkozása a sziklakertben
A szegfűfélék is szépen rajtolnak. A mezei szegfű (Dianthus deltoides) kárminpiros virágai most kezdtek nyílni, és meglepetésemre van egy tő fehér virágú is. A többi szegfű is tele van bimbókkal, első virágaikat már nyitogatják.
A mezei szegfű virágzása most kezdődik
Rajtra készen áll ez a kis szegfű megszámlálhatatlan bimbójával
Hasonlóképpen hatalmas bokorrá szélesedett a két rózsaszínben nyíló napvirág (Helianthemum) is, melynek bájos virágai ugyan csak egy napig tartanak, ám naponta nyílnak az újabb és újabb bimbók.
Törékenynek látszó szépség a napvirág
Nagyon bájosak a különböző varjúhájak (Sedum) és kövirózsák (Sempervivum) is, melyek egy része az anyukám gyűjteményéből való.
A kövirózsa apró szárakon hozza utódait
Különleges színhatású kövirózsa; a legkisebb résbe is bepréselődnek
Egy kis varjúháj hívja fel magára a figyelmet csodás színeivel
Varjúháj másik fajtája
Sapkaként ül a szikla tetején ez a varjúháj
A kék léggömbvirágok későn bújtak elő, már azt hittem, hogy kifagytak a télen, de most már szépen fejlődnek, mind az öt tő megmaradt.
A léggömbvirág elég későn hajt ki; amíg nem kezd virágozni, addig is mutatós leveleivel díszít
A dombtetőn nyílni kezdett a piros sarkantyúvirág (Centrantus ruber), bimbósak a veronikák és a törpe margaréta is.
A sarkantyúvirág már bimbós formájában is rendkívül mutatós
A sziklakert tetején díszlik a tartós virágzású piros sarkantyúvirág
A homokhúr (Cerastium) is hihetetlenül szapora növény, egyetlen picurka hajtásból hatalmas területet képes beborítani akár egy év alatt is. Terjeszkedését virágzás utáni visszavágással lehet kordában tartani. Nagyon kedvelem ezt az évelőt szép dús, ezüstös levélzete és ragyogó fehér virágai miatt.
A homokhúr ezüst szőnyegként takarja a talajt
A kövek között még mindig van néhány kisebb hézag, amelyeket egynyári virággal töltök ki. Porcsinrózsa és évelő len magjait szórtam el néhány hete, az előbbiek már kelegetnek is.
A sziklakerti évelők között idén még jut hely néhány tő egynyári virágnak is
Amíg megerősödnek, és virágozni kezdenek, addig is nyílnak a tavaszi évelők, amelyek a virágzás befejeztével levélpárnájukkal adják majd a zöld kiegészítést a később nyíló tarka virágok mellé.
A sziklakert mögött látszik a tó a kert felől nézve

2016. december 28., szerda

Visszatekintő: 2016 legemlékezetesebb kerti pillanatai



Év vége felé szokás mérleget vonni az év eseményeiről, visszatekinteni az elvégzett munkára, hogy ez alapján lehessen terveket kovácsolni a következő esztendőre. A csendesebb téli időszakban, amikor kezd hiányozni a kerti munka, a színek, virágok, illatok már csaknem feledésbe merültek, különösen jóleső a meleg szobában böngészgetni az év során készült képek között. Jó látni az elvégzett munkát, áttekinteni a kert fejlődését, és újra élni a legszebb pillanatokat. Ez a visszatekintés arra is alkalmas, hogy észrevegyük a hibákat, hiányosságokat, ötleteket ad a további fejlesztésekhez, mint ahogy nekem is rengeteg ötletem támadt már a képek nézegetése közben. Az így támadt gondolataimat feljegyzem, aztán a téli időszakban lesz időm mérlegelni, és kialakítani a további elképzeléseket. Most azonban lássunk egy kis összefoglalót az elmúlt kerti évad emlékezetes eseményeiből!
Január elején az irtás után
A január elején tett kerti sétából a kidöntött fák, a szanaszét heverő ágak, vesszők kupacainak inkább lehangoló, mint szép látványa ragadott meg. De ez a pusztítás jelentette az új kezdetet a kertben, és a romok eltakarítása után a tavaszi sarjadás már sokkal barátságosabb képet mutatott.
Kora tavaszra már túl voltunk a romok eltüntetésén
Áprilisban a gyümölcsfák virágzása a legszebb látványok egyike
Az előkert virágait még az előző tulajdonos ültette
Aztán lassan életre keltek a virágágyások, amelyek még az előző évi rohamban lettek kialakítva, amikor is a régi kertből áthozott évelők egy nagy ágyásba kerültek, és a tavaly beszerzett növények is helyet kaptak közöttük. A tavaly ősszel elültetett hagymás virágok, és az előző tulajdonos által telepített növények szép tavaszi virágzást varázsoltak a kertbe.
A kaukázusi nefelejcset és tulipánt az előző kertből hoztuk
Hatalmas virágbugákat hozott az illatos orgona a diófa alatt; ősszel átültettük egy naposabb helyre
A haranglábakat szintén a korábbi tulajdonostól örököltük meg
Tavaly ősszel ültetett tulipánok és árvácskák
Májusban készült el a kerti tavunk, ami nagy előre lépést jelentett a kert kialakításában. Sok-sok örömet okozott és persze sok munkát is adott, hiszen a tó elkészülte után a tágabb környezet kialakítása már ránk várt. Lépésről lépésre ültettük be az üres területet, alakítottunk ki ösvényeket és megépítettük a sziklakertet, amely a tó környékét a kert felé, a déli oldalon határolja. Őszre már megerősödtek az itt elültetett évelők, díszfüvek és cserjék, némelyikük virágzása egészen látványos volt.
Hatalmas földkupac keletkezett a kiásott tómeder mellett
A frissen elkészült tó tágabb környezete még további munkát igényelt
Pár hónappal később már a tó környezete is átalakult, a növények szépen fejlődésnek indultak
Egyetlen virágot hozott ez a tündérrózsa, amelyet kedves unokahúgoméktól kaptam nyár végén
Nyáron befejeződött a tó környékének kialakítása, már csak a sziklakert beültetése volt hátra
Ez a tengerparti pázsitszegfű még decemberben is virágzott a sziklakertben
Időközben ragyogó virágpompát adtak a tavaly ültetett évelők: lángvirágok, veronikák, füzérajkak, kúpvirágok, kasvirágok, ligeti zsályák, szegfűk és sásliliomok, hogy csak néhányat említsek. Emlékezetes volt számomra a macskahere virágzása, melyet a régi kertből hoztunk, de eddig még sosem virágzott.
A pünkösdi rózsát megörököltük, a ligeti zsályát én ültettem tavaly
Kis-ázsiai macskahere különleges örvös virágai
Orbáncfű és sásliliom együttese; az összeállítás a régi tulajdonost dicséri
Bíbor kasvirágok különböző színekben; a tavaly ültetett növények szépen virágoztak
Lángvirág és füzérajak együttese; mindkettő az előző kertünkből származik
Öntözés kora reggel
Az egyik legszebb dáliám
Ezt a csodás liliomot cserepes növényként kaptam, két év után tavaly ősszel ültettem ki a kertbe; Megérte!
Arany ragyogás a kúpvirág körül
Novemberben még nyílt a kiültetésre váró cickafark
A nyár másik nagy eseménye a medence helyének kialakítása volt. Bár az építési munkát szakemberre bíztuk, a területet övező rézsű kialakítása és beültetése, a maradék föld elrendezése már a mi feladatunk volt. Nyár végén aztán elkészült a lépőkövekből álló kerti ösvény is.
Elkészült a medence; körülötte a rézsűn jövőre már dús virágzásra számítok
Tájkép december végén; január óta kissé megváltozott a látvány...
Az ősz főleg az évelők virágzása révén volt látványos, hiszen a szép lombszínt és termésdíszt adó cserjéink még elég kicsik. Az első fagyos reggelek csodás hóharmat köntösbe öltöztették az utolsó virágokat.
Idén ültetett krizantém
Az első fagyos napon
Az év utolsó nagy nekirugaszkodása a faház mellett az ösvény két oldalán húzódó rózsaágyás kialakítása és beültetése volt. Ez már bizony december elejére csúszott át, és nagy szerencsénk volt, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, így is egyetlen hétvégén kellett elültetni a csaknem kilencven tő rózsát. Azóta pedig az utóbbi években szokatlanul kemény téli hidegben csak az utóbbi néhány napon engedett fel a fagy.
Zúzmarába öltözött a kert; itt már látszik a faház mellett kialakított rózsaágyás
Az év utolsó napsütéses napjain jóleső dolog volt körbesétálni az átalakult kertben, és persze az eddigi eredmények felett érzett öröm mellett már azon jár az eszem, hogy milyen munkák várnak majd a következő évadban, és mennyivel szebbek lesznek a növények és virágok jövőre!
Minden kedves olvasónknak sikeres és kerti örömökben gazdag új esztendőt kíván: Galagonya
A tó vizén tükröződő naplemente az egyik legszebb téli látványosság