A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerti pihenő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerti pihenő. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 23., vasárnap

Tovább (sz)épült a kert



Megpróbálom újra felvenni kertünk kialakítása történetének fonalát, amelyet a tópart környékénél ejtettem el valamikor a nyáron (Lásd: A tópart környéke, dilemmák és megoldások), és összefoglalni az azóta történteket.
Akkor még befejezetlen maradt a tótól a kert felé emelkedő domb, amelynek lezárására a déli oldal felől sziklakertet alakítottunk ki, máshol pedig a kertből származó farönköket és az egykor a tó helyén álló fűzfa tuskóját használtuk fel. A déli lejtésű sziklakert  akkor még eléggé kurtán-furcsán ért véget, mivel a tóból kikerülő föld elrendezésekor még nem körvonalazódott, hogy pontosan mit is fogunk kezdeni a területtel. A földet nagyjából elrendezték, de a finom munkák során nyilvánvalóvá vált, hogy ide bizony még földet kell hordani!
Első nekifutásra befejezetlen maradt a tavat övező dombos rész
Szerencsére időközben elkezdődött a másik projekt a kertben, és a medence helyének kialakítása során kikerülő földből megnöveltük a dombot, és így már ki tudtuk egészíteni a sziklakertet. A közeli kertépítő boltban sikerült néhány darab pontosan ugyanolyan terméskövet szerezni, mint amilyet a tó építéséhez használtak, és amelynek maradékát a sziklakert eddig kialakított részéhez felhasználtunk, így a folytatás szervesen illeszkedik a korábbi részekhez.
Jó nagy darabot toldottunk a dombhoz
Kész a domb és a sziklakert meghosszabbítása; több tucat talicskányi föld kellett hozzá!
 Frissen beültetve az örökzöld törpelonc és tollborzfű a dombtetőn

A domb tetejét örökzöld törpe lonccal (Lonicera pileata) ültettük be, amely majd összenőve zöld szőnyeget fog alkotni. Közöttük két csoportban díszfüveket is telepítettünk, bordó színváltozatú tollborzfüvet és törpe japánfüvet. A sziklakert felé a peremre pedig alacsonyabb növésű évelők kerültek, például margaréta, veronika, léggömbvirág, sarkantyúvirág, törpe szegfű.
Bordó levelű tollborzfű ad színfoltot a tavat övező domb tetején; ők is terebélyes foltot fognak képezni talán már jövőre is
A sziklakert tetejére alacsony termetű évelőket ültettem; az üres foltok kitöltésére egynyári virágokat, pl porcsinrózsát használtam
A sziklakertben szépen megeredtek a növények, néhány még most is virágzik
A sarkantyúvirág még most is virít; augusztusban ültettem át egy másik ágyásból a sziklakert tetejére, még abban sem voltam biztos, hogy megmarad!
A beültetett növények szépen megeredtek már, és kezdik kitölteni a kövek közötti hézagokat. A sziklakert beültetésénél igyekeztem úgy válogatni a növényeket, hogy kora tavasztól késő őszig mindig legyen valami, ami nyílik. Kíváncsian várom a következő évadot, amikor igazán megmutatja majd magát!
A tó mellett kialakítottunk még egy kicsi burkolt felületet, ahova a kerti padot tettük, innen  közvetlenül  a víz mellett üldögélve lehet szemlélődni.
Tóparti pihenő, háttérben a szépen színesedő fiatal ámbrafa
A tó és a terasz közti rész kialakítása jövőre marad, mert a terasz burkolása átcsúszik tavaszra, így addig ezt a részt nem akarom beültetni. Közben még újabb ötleteink támadtak a terasz környékére vonatkozóan, de ezt még nem árulom el, télen még lesz időm pontosan kitalálni!
A teraszról lehet eljutni a kert oldalára néző, általunk csak kisterasznak nevezett részre. Ez eléggé vigasztalan képet mutatott, mivel a fürdőszobából és a háztartási helyiségből, bár kijárat van, de nem volt lépcső, és a területre csak le voltak helyezve a burkolólapok, amelyek között felnőtt a gaz, és az egész semmire nem volt használható.
Ilyen volt a kisterasz...
... és ilyen lett; a lépcsők majd a lábazattal azonos burkolatot kapnak jövőre; a környék szépítése is a jövő év feladata lesz
Ez a terület most burkolatot kapott, lépcső lett kialakítva, ám a hozzá vezető lépőkövek lerakása már jövőre marad. Csakúgy, mint az idevezető  keskeny oldalkert sávnak a beültetése, amelyet a kerítés felől hamisciprusok, másik oldalról pedig a ház fog közre. Megközelíteni csak a terasz felől lehet, ezért itt kizártuk a füvesítést, tehát talajtakarók, törpecserjék jöhetnek szóba. Hogy mi legyen, és hogy legyen, azon lesz időm rágódni a télen, úgyhogy majd tavasszal visszatérünk a témára.
A nyár másik nagy projektje a medence helyének kialakítása volt. A faház mögé terveztük, ahol korábban egy összetákolt sufni állt, elég lehangoló látványt nyújtva.
Az elbontásra váró sufni
A sufni lebontása után a földmunka következett, mivel innen már eléggé emelkedik a terep a kert vége felé, a medencét pedig vízszintesen kéne felállítani, ugyebár. Menet közben csodálkoztunk el, hogy mennyi föld került ki innen, jó nagy domb lett belőle! A terület lebetonozása után kavicsos felületű lapokból kapott burkolatot, a meredek oldalon pedig, a napozó-pihenőhely védelmére egy íves támfal épült ’Barabás’ betontéglából. Ez a rusztikus felületű fagyálló építőanyag falak, kerítések építésére, és térkő burkolat kialakításához is használható, jellege a bontott téglához hasonló. A mesterek nagyon szép munkát végeztek!
Az első nekifutásra elkészült téglafalat kissé alacsonynak találtuk, ezért még néhány sorral megmagasítottuk
A fenti képhez képest itt már magasabb a téglafal, így igazán védett pihenőhely alakult ki; a rézsű kialakítása több tucat talicskányi földet igényelt!
A süllyesztett pihenőhelynek meghitt védettséget ad a téglafal (itt még az alacsonyabb első változat látható); a fal mellől a fiatal fügebokrot át kellett ültetni, mert túl közel volt
Itt még alig látszik a friss beültetés a rézsűn; jövőre majd egynyári virágokat ültetek a hézagok kitöltésére
A téglafal mögött a kert felé rézsűt alakítottunk ki a kitermelt föld egy részének felhasználásával. Ide talajtakaró rózsát, levendulát, valamint nyáron virágzó díszgyertyát ültettünk, a közöttük levő hézagokat jövőre majd egynyáriakkal egészítem ki.
A medence körüli rézsűn frissen beültetett talajtakaró rózsa (Red 'The fairy')
Fáradhatatlanul virágzó és gyorsan növő fajta a The Fairy rózsa; az előző kertünkben a terasz körüli rézsűn hatalmas bokorrá nőttek halvány rózsaszín fajtái; most a 'Red' változatot ültettem az élénkebb színhatás kedvéért
Halvány rózsaszín gyertyavirág a napozóhelyet körülvevő rézsűn
A kerítés felől nyáriorgona és mályvacserje zárja a kilátást a szomszéd felé. Bár már idén is nagyon élveztük a medencében pancsolást, jövőre még élvezetesebbé teszi a pihenést a szépen virágzó növénykeret.
A kert közepén éktelenkedő földkupacból a nyár folyamán többfelé hordtunk szét földet, a maradékot elrendeztük-egyengettük úgy, hogy csak szelíd lejtővel emelkedő domb maradjon, ami jól illeszkedik a kert dimbes-dombos jellegébe. Itt kapott helyet még egy kisebb cserjecsoport, amelynél a fő díszérték az őszi időszakra esik. A többi részt befüvesítjük majd, eltüntetve a nagy átalakítási munkálatok nyomait.
Piroslanak a tarkalevelű som (Cornus alba) vesszői a dombon kialakított cserjefoltban
Ugyanitt lilulnak már a lilabogyó (Callicarpa) termései is, ...
... és színesedik a frissen ültetett szárnyas kecskerágó (Euonymus alatus compactus) lombja
A faház előtt  korábban murvával borított felület a nyáron burkolatot kapott a már említett Barabás téglából. Nagyon jól néz ki, és megkönnyíti a faház környékének használatát és tisztán tartását is.
Az idei utolsó építési munkálat a lépőkövek lerakása volt. Az előző tulajdonos által máshol lefektetett kavicsos lapokat használtuk fel hozzá. A terasztól, illetve a ház bejáratától vezetnek a faház mögé a medencéig, a leggyakrabban használt útvonalon.
A lépőkövek ívének kialakításakor figyelembe vettük a mikrodomborzatot, a meglévő és még telepítendő növényeket is
A faház mellett a lépőköves ösvény két oldalára tervezem a rózsaágyást. Kialakítását már elkezdtem, a rózsákat is kiválasztottam és meg is rendeltem, de nem tudom, hogy a nagyon csapadékos időjárás miatt be tudom-e fejezni még az idén. Nagyon szeretném még az ősszel beültetni, hogy jövőre már ez is pompázhasson!
Áttekintve az idén végzett munkát, elmondhatom, hogy már alakul-formálódik az elképzeléseink szerinti kert. Azonban még sok minden hátra van, noha a legnagyobb lélegzetű átalakításokat már elvégeztük. Vannak még eltávolítandó fák, a kerítés melletti „dzsumbujt” is újra kell gondolni, de ezek egy részét télen is lehet csinálni. Jövőre pedig a nagy terv az előkert és oldalkert kialakítása lesz!

2015. december 17., csütörtök

Tippek a tervezgetéshez



Amikor egy várva várt telek birtokába jut a család, mindenki izgalommal várja, hogy álmai kertje egyszerre csak ott teremjen a szeme előtt. Persze más a helyzet, amikor egy kerttervező és kivitelező céggel végeztetjük el a munkát, mert ebben az esetben valóban a szánkba röpül a sült galamb, és néhány hét leforgása alatt el is készülhet a kifogástalanul szép kert. Az ilyen kerteknek is megvan a szépsége, de természetesen a nagy mű aligha a tulajdonos érdeme…
Amikor mi magunk hozzuk létre a saját édent, a tervezgetési fázis nagyon fontos, hiszen ekkor körvonalazódik, hogy mit is szeretnénk majd a kerttel. Készítsünk listát az összes családtag igényeiről, hogy mindenki magáénak érezhesse a készülő tervet. Biztosan szükség lesz arra, hogy fontossági sorrendet állítsunk fel, de lehetőleg ezt is közösen tegyük. A család igényei szerint a közös használatú terek élveznek majd valószínűleg elsőbbséget, de ne feledkezzünk meg a gyerekekről, akiknek szabad tér, árnyékos játszóhely is kell, és az idősebbekről sem, akik esetleg inkább egy csendes üldögélő sarokra vágynának szép virágokkal körülvéve. 
A gyerekek játszóhelyénél fontos, hogy legyen árnyék

Egy efféle kerti padot bármikor könnyen áthelyezhetünk a kert legszebben pompázó részére
A legkisebb kertben is ki lehet alakítani egy kerti tűzhelyet, akár a terasz közelében, hogy ne kelljen messzire vinni a kinti főzéshez és étkezéshez szükséges dolgokat. Ha minden alkalommal a fél háztartást el kell cipelni a kert végébe, aligha fogjuk gyakran használni a kültéri konyhát…

Egy kerti sütögető nem foglal sok helyet, és a terasz ékessége is lehet

Ha szükségünk van egy nagyobb tűzrakó hely kialakítására is a kertben, a biztonsági szempontokat mindig tartsuk szem előtt! Persze ettől még lehet szép...

Amíg a gyerekek kicsik, vegyük figyelembe, hogy a nekik szentelt játszóhely jól megfigyelhető helyen legyen, akár bentről is figyelemmel kísérhessük őket, és ügyeljünk arra, hogy ne telepítsünk a kertbe rájuk nézve veszélyes elemeket. 
A tiszafa (Taxus baccata) viszonylag lassan növő örökzöld, ami jól tűri az árnyékos és szárazabb helyeket is, ráadásul nyírható is; viszont minden része mérgező, kivéve a piros színű magköpenyt; Amíg kis gyerekek vannak, inkább ne telepítsük!
 Később, amikor a gyerekek nőnek és az ő igényeik is változnak, nyugodtan átalakíthatjuk a kert addig nekik szentelt részét. Ha nem is akarunk konyhakertet, azért egy kis nassolásra, csipegetésre alkalmas gyümölcsbokornak  szánjunk némi helyet, legalább a gyerekek kedvéért. (Földieper akár a virágok szegélyeként is ültethető, málna, ribizli, pár tő paradicsom a kerítés mellett vagy a virágágyásban is elfér)
Ugye, milyen gyönyörű? Képzeljük el, milyen örömmel csipegetnek róla a gyerekek! És persze a felnőttek...
 A tervezgetési időszak azért is fontos, hogy legyen idő mérlegelni, hogy valóban mi a fontos számunkra. Vegyük figyelembe, hogy mennyi időt, munkát tudunk ráfordítani majd a kert fenntartására, mennyi pénzt szánunk a kert kialakítására, milyen stílusú kertben gondolkodunk. 
A formális kialakítású kert gondos tervezést, pontos kialakítást, folytonos fenntartást kíván, és általában több az épített elem benne, tehát a költségek is nagyobbak

A kötetlen kialakítású kertbe belefér a lazaság (és időnként egy kis lustaság is...)

Készítsünk listát a kertbe ültetendő növényekről is. Ha valamely családtagnak van személyes kívánsága, annak mindenképpen igyekezzünk helyet találni, a többi növényt viszont az adott helyre, a célnak megfelelően kell kiválasztani. Ha nincsen elegendő ismeretünk, akkor kérjünk tanácsot tapasztaltabb ismerősöktől, informálódjunk az interneten vagy szakkönyvekből, (egyet-kettőt úgyis érdemes lesz beszerezni, ha komolyan gondoljuk a kertet…) látogassunk el kertészetekbe, ott is szívesen adnak tanácsot.
Fölöttébb célravezető a környéken tett séták alkalmával alaposan megnézni az utcák, kertek növényeit, ebből lehet a legtöbbet leszűrni arról, hogy mi érzi jól magát, mi tetszik, mekkorára nő, stb. A jó és rossz példák egyaránt tanulságosak lehetnek…
Hagyjunk időt a telek adottságainak megismerésére, akár egy éven keresztül is figyeljük meg, hogy melyek a naposabb, árnyékosabb, fagyzugos vagy szelesebb részek, milyen a talaj, vannak-e könnyen kiszáradó vagy éppen vizenyős helyek. Így lehetőségünk van arra, hogy minden részt a legmegfelelőbb módon alakítsunk ki, és még az első pillantásra előnytelennek tűnő adottságban is felismerhetjük a lehetőségeket.
Még a problémás, árnyékos, fák alatti, gyakran csupasz terület is szépen kialakítható; ilyen helyen nem érdemes a fűvel vesződni, van szebb megoldás is
 Ha nincs még kellő tapasztalatunk, vagy még nincs meg a kellő bátorság, netán az anyagi erő a kert kialakításához, vagy az építkezés befejezéséig nem akarunk döntő lépéseket tenni, addig sem kell kopaszon árválkodnia a kertnek. Néhány fát, a kertben fontos szerepet játszó cserjét már biztosan elültethetünk az első évben is, a többi pedig majd jöhet sorjában. Hogy a kert addig is mutasson valamit, egynyári növényekkel, vagy könnyen beszerezhető évelőkkel azonnal vonzóvá tehetjük a ház környékét. Nemcsak virágokra gondolok, több növény akár térhatároló elemként is megállja a helyét, pl. a nyári ciprus vagy más néven seprűfű, vagy a ricinus (mérgező), de virágos növényként a kétéves mályva is alkalmas sövényhelyettesítőnek, és hasonlóan jól mutat a kánna is.

A nyári ciprus (Kochia) könnyen szaporítható magról, és gyorsan növő sövényként vagy lábazat takarására, virágágyás háttereként szép megoldás lehet; ráadásul ősszel szép lilás árnyalatúra színeződik

A mályvarózsa jól mutat kerítés mellett, de térhatárolóként is alkalmas

A  ricinus (Ricinus communis) csodaszép, egzotikus megjelenésű, hatalmasra növő egynyári növény. Vigyázat, a magja nagyon mérgező,  ahol kis gyerekek vannak, ott inkább mondjunk le róla!
A kánna égő színekben pompázik több hónapon keresztül a fagyokig; kerítés mellé, virágágyásba érdemes sorba vagy csoportosan ültetni (ricinussal és seprűfűvel  társítva kész kompozíciót kapunk egész nyárra)

Vannak egynyári futónövények, pl. hajnalka, sarkantyúka, díszbabok, feketeszem, stb,  amelyek gyorsan befutják a kerítést vagy lugast, és takarást biztosítanak addig is, amíg a tartósabb megoldás megvalósul.
A hajnalka könnyen szaporítható magról,  gyorsan feldíszíthetjük vele a kerítést;
a kék és bíbor árnyalataiban pompázik heteken át

Egynyári virágokkal gyorsan színt vihetünk a kertbe; a kombinációk lehetősége szinte végtelen, és akár évente más-más kompozíciót hozhatunk létre
E növények nagy előnye, hogy akár évente másképp, máshogy alkalmazhatjuk őket, és kitűnően felhasználhatóak például a frissen ültetett cserjék és fák közötti hézagok kitöltésére, amíg azok megerősödnek.
A még aprócska csemeték között bizony gyakran túl sok a kopasz hely, és a fűnyírás sem egyszerű közöttük

A cserjék közé ültetett egynyáriak színnel töltik meg az ágyást
Legyen szó akár a kert tervezéséről, akár a kialakításáról, a (hobbi)kertész egyik legfontosabb erénye a türelem, ami a kert esetében a szó szoros értelmében rózsát terem. Tapasztalatom szerint nem célravezető a kertet egyből „készre” csinálni, persze nem is lehet, hiszen évről évre változik, úgy is mondhatnám, hogy egy kert soha nincs készen.  Megfigyelni ahogy alakul, formálódik a kezünk alatt a nagy mű, az egyik legszebb dolog, ami napról napra örömet ad. S miközben minden változik, újabb és újabb ötletek, lehetőségek merülnek fel,  mindig van olyan kertrész, amit újragondolhatunk, átalakíthatunk, így mire azt gondolnánk, hogy elkészült, rájövünk, hogy az egész folyamat lényege nem más, mint maga az alkotás...