A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mediterrán kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mediterrán kert. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 5., szombat

Kerttervezés ideje: Kertek, stílusok I. Mediterrán kert


Ha kertet tervezünk, az egyik első dolog, amit tisztáznunk kell, hogy milyen stílusú kertet szeretnénk, hiszen ehhez kell igazítanunk a felhasznált anyagokat, növényeket, a kertben kialakítandó tereket. Persze a kertet a ház stílusával is össze kell hangolni, hiszen például egy parasztház körül disszonáns lenne a mértani jellegű modern kert, és hasonlóképpen egy mediterrán stílusú háztól is idegen lenne a japánkert.
A következő írásaimban hangsúlyozottan szubjektív áttekintést teszek a hobbikertész szemével a különböző kertstílusokról, kiemelve hazai alkalmazásuk előnyeit, hátrányait, bemutatva a stílus kifejezésére alkalmas növények választékát.
A mostani havazás idején jóleső érzés meleg, napfényes tájakra gondolni, ez adta az apropót, hogy ismertetőmet a mediterrán kerttel kezdjem . ( Az illusztrációul szolgáló képek többsége az internetről származik.)
Napfény, tenger, fehér sziklák: jellegzetes mediterrán táj
Mostanában divatossá váltak idehaza a mediterrán stílusú házak a kertvárosi negyedekben. Igaz, hogy (némi túlzással) éghajlatunk is kezd lassan mediterrán jelleget ölteni, ám nem hiszem, hogy ez indokolná, inkább divatról lehet szó. Mindenesetre mediterrán házhoz mediterrán kert illene, érdemes hát tisztában lenni, mi is jellemzi ezt a stílust.
Mediterrán belső udvar
Mediterrán kertben ne keressünk gyepfelületet
A terrakotta cserepek jellegzetes kiegészítői a mediterrán stílusnak
Kiindulásként idézzük fel, milyen a mediterrán éghajlat? A Földközi-tenger vidékén honos klímát a forró, száraz nyár, szikrázó napsütés, és az enyhe, csapadékos tél jellemzi. A növényzet ennek megfelelően szárazságtűrő és napimádó. Mivel a tipikus mediterrán növények jelentős része nálunk nem télálló (pl pálmák, murvafürt), ezért igazi mediterrán kertet létrehozni hazai körülmények között nem lehet. Szép számmal akadnak azonban olyan növények, amelyek imitálhatják vagy helyettesíthetik ezeket, és ha a teleltetést meg tudjuk oldani, számos fagyérzékeny növényt dézsában is nevelhetünk.
Mediterrán tájakon meghódítja a falakat és kerítéseket a murvafürt; sajnos nálunk nem télálló
A mediterrán kertekből vitathatatlanul árad egyfajta időtlen életöröm, és a tengerparti nyaralás emlékét idézve mindig vakációs hangulatot árasztanak, ám idehaza mindössze néhány hónapra korlátozódik igazi szépségük. Az év többi részében kevésbé pompás, télen pedig a védett helyre szállított növények hiányoznak a kertből, vagy a télire betakart bokrok látványa lehet zavaró.
Kötetlen kialakítású mediterrán kert
Napimádó párnás növésű évelők borítják a talajt
A mediterrán kertekben nem találunk kiterjedt gyepfelületeket, helyette inkább burkolt terekkel találkozunk. A szűk belső udvarokat dézsás növényekkel, illetve a falra futtatott kúszónövényekkel díszítik. A tűző nap ellen szellős pergola alatt találhatunk védelmet, esetleg kiépített vizes medencében, vagy annak kisebb díszváltozata mellett hűsölhetünk, ám kerti tavat biztosan nem építenek, hiszen ezeken a tájakon jelentős vízhiány van.

Terméskő, kavicsburkolat, nagy virágcserepek a mediterrán kert kellékei
Ha kevés a hely, a falakat borítják virágba
Idilli pihenőhely a piciny belső udvaron
Az árnyékadó pergola nélkülözhetetlen a mediterrán kertben; itthon rózsát vagy trombitafolyondárt futtathatunk rá
Ezek után lássuk a mediterrán stílus legfontosabb jellemzőit kulcsszavakban:
Kialakítás módja: lehet formális vagy kötetlen, rusztikus vagy elegáns
Jellemző anyagok: terméskő, tégla, kavics,  kovácsolt vas, meszelt fal, terrakotta virágcserepek
Mediterrán belső udvar rusztikus stílusban
Mediterrán jellegű kertrész elegáns kivitelben
Épített elemek: burkolt felületek, pergola,  belső udvar vagy félig-meddig zárt pihenőhely,  medence (fürdésre vagy csak díszként), esetleg díszkút vagy vízköpő
Bútorok: könnyű, filigrán fém vagy fa bútor
A tenger színét idéző medence mellett szőlő fut a pergolára igazi mediterrán hangulatot árasztva
A filigrán fém kerti bútorok kényelmet nyújtanak a pihenéshez
Hideg színek enyhítik a forróságot ebben a kis belső udvarban
Színek: élénk, főleg hideg színek, de belefér némi sárga, narancs és vörös is
Növények: általánosságban a napkedvelő, szárazságtűrő örökzöldek, évelők, szürkés lombú, keskeny levelű fák és cserjék, oszlopos növésű tűlevelűek, párnás növésű évelők, kúszónövények
Példák alkalmas növényekre:
-          Fák: A nem télálló olajfa helyettesítésére keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), fűzlevelű körte (Pyrus salicifolia), kecskefűz (Salic caprea), (ez utóbbi inkább vízigényes), mandula
-          Tűlevelűek: mandulafenyő (fagyérzékeny), erdei fenyő, atlasz cédrus, borókák, smaragd tuja
A keskenylevelű ezüstfa remekül pótolhatja a hazai klímán nem télálló olajfát
A fűzlevelű díszkörte szintén jól illik a mediterrán stílusú kertekbe
Az atlasz cédrus gigantikus méretű fa, de szerencsére vannak kisebb termetű kerti változatai is
-          Cserjék: rózsa (főleg futók és talajtakarók), levendula, szuhar, borbolya, babérmeggy, cserszömörce, nyári orgona, kékszakáll
A nyári orgona illatos virágait szeretik a lepkék
-          Kúszónövények: vadszőlő, trombitafolyondár, lonc, lila akác
-          Évelők: piros sarkantyúvirág, macskamenta, orvosi zsálya, ligeti zsálya, sudárzsálya, cickafark, fáklyaliliom, kerti jukka, ernyős verbéna, nyuszifül, sziklakerti évelők, rozmaring, kakukkfű, szárazságtűrő díszfüvek, pl deres csenkesz
Levendulát bármilyen mennyiségben ültethetünk a mediterrán kertbe
Macskamenta, ligeti zsálya, pipitér, köztük dézsás örökzöldek: kiválóan illenek a mediterrán kertbe
A szürkés levélszín a mediterrán növények jellegzetessége: a viaszos bevonat vagy a leveleket borító szőrök csökkentik a párolgást
A mindent bíró kerti jukka jól beilleszthető a mediterrán kertbe
A piros sarkantyúvirág még a kövek közti repedésekben is képes megvetni a lábát és fáradhatatlanul virágzik
Szárazságtűrő párnás évelő a kristályvirág; csak napon virágzik
-          Egynyáriak: pillangóvirág, mézvirág, záporvirág, rózsameténg, kleopátra tűje
-          Gyümölcsök: szőlő, füge, kivi, 
-     Dézsás növények: leander, cserjés margitvirág, murvafürt, törpepálma, muskátli, citrusfélék

Előnyei: kevés gondozást igényel, csekély a vízigénye, vakációs hangulatot áraszt, nyáron színes és illatos
Hátrányai: viszonylag kicsi a növényválaszték; probléma lehet a növények teleltetése; a sok burkolt felület miatt rideg, nem gyerekbarát; tájidegen

Személyes vélemény: Mivel a mediterrán táj alapvetően elég kopár, hazai viszonyok között ezt a stílust sivárnak érzem a sok burkolt felület, kavicsos ösvény és ágyás miatt, különösen városi környezetben, ahol amúgy is minden le van aszfaltozva, betonozva. Az állatoknak sem kínál kedvező feltételeket, hiszen alig nyújt búvóhelyet, táplálékot. Ugyanakkor, ha nagyon kedveljük, egy-egy kertrészt, például teraszt, előkertet, belső udvart, pihenőhelyet, kerti medencét kialakíthatunk ebben a vakációs hangulatú stílusban, ha be tudjuk illeszteni a kert többi, hagyományosabb, dúsan zöldellő részébe.
Előkert mediterrán stílusban
Terméskő fal, könnyed fém bútorok, pergolaszerű tető és dézsás örökzöldek: néhány kellék elegendő a mediterrán hatáshoz

2017. július 26., szerda

Máltai kertek



Az elmúlt két hónapban úgy hozta az élet, hogy két országban is jártam. Bár mindkét utazásnak más-más célja volt, azért a hobbikertész szemével is körülnéztem, és hoztam egy-egy csokorra valót az ott látott szépségekből.
Máltán egy nemzetközi pályázat keretében töltöttem néhány napot, ahol a sűrű szakmai programok mellett azért igyekeztem nyitott szemmel járni. Mivel a szigetország valóban nagyon kicsi, egy-egy szabad délután is elegendő volt arra, hogy a fővárostól, Vallettától távolabb eső országrészekbe is ellátogassak. Így, mondhatni volt alkalmam az ország nagy részét bejárni.
A főváros, Valletta a tenger felől
A Földközi-tengerben található szigetország egy nagyobb és egy kisebb lakott és néhány apró lakatlan szigetből áll. Mivel a terület igen szűkös, és kevés a termőföld, a mintegy 400 ezres lakosság sűrűn lakott városokban tömörül. A mediterrán éghajlat következménye az igen kopár táj, hiszen az amúgy sem túl sok csapadék a téli időszakban hullik, a nyarat viszont a szinte felhőtlen napsütés jellemzi, bár a hőséget a csaknem állandóan fújó szél jelentősen mérsékli.
Kopár, száraz táj és égszínkék tenger
A sziget változatos történelme során gyakran ki volt téve a hódítók támadásának, ezért a települések gyakran erődökhöz kötődnek, sokfelé védik őket városfalak. A helyben található mészkő a fő építőanyag, ez és a jellegzetes mediterrán stílus adja a városok hangulatát. Az utcák általában szűkek, a szintkülönbség miatt gyakoriak a lépcsősorok.
Meredek utca Vallettában; hangulatos, de hiányoznak a növények...
Jellegzetes utcakép Valletta egyik elővárosában; szinte mindenfelől látni a tengert
További jellegzetesség, hogy a katolikus lakosság rengeteg templomot épített és szorgalmasan látogatja őket manapság is, ezért a lakosság számához viszonyítva talán sehol a világon nincs annyi templom, mint Máltán!
A Citadella Gozo szigetének fővárosában, Rabatban:itt  ötvöződnek Málta jellegzetességei, a templomok és erődök
A szigetország legutóbb angol gyarmat volt mintegy másfél évszázadig, függetlenségét csak 1964-ben nyerte el. Bevallom, arra számítottam, hogy az angol kertkultúra hagyományait és a mediterrán táj jellegzetességeit ötvöző apró kertekkel, parkokkal fogok majd találkozni lépten-nyomon.
Szépen gondozott park Vallettában
Leanderek és sétányrózsák díszítik ezt az utcát
Igaz, hogy a vízhiány Málta egyik legégetőbb gondja, ezért a természetes vízkészleteket a tengervíz sótalanításával egészítik ki. Öntözésre nyilván csak minimális mértékben lehet gondolni, de a szárazságtűrő honos növényekkel is gyönyörű kerteket, erkélyeket lehetne varázsolni. Ehhez képest bizony csalódást jelentett, amit láttam! Meglehetősen kevés házat, erkélyt, kapualjat díszítettek növényekkel, és bár vannak parkosított közterületek, sajnos azok nagy része is elhanyagolt, szemetes volt.
Mennyivel szebbek lennének ezek a bájos házak virágokkal ékesítve!
Jellegzetes utca a sok étteremmel és a tengerrel
Üdítő kivétel ez a bejárat a kopár házfalak között
Ennek ellenére igyekeztem a szépet észrevenni, és nem lefelé, hanem fölfelé nézni, persze ügyelve arra, hogy nehogy hasra essek!
A mediterrán tájak eredeti növényzete erdőség volt, ám ezeket nagyrészt még az ókorban kiirtották, főleg a cédrusok kiváló fája miatt. Így alakult ki a ma ismert jellemző táj a kopár fehér sziklákkal. Az egykori erdők helyét szárazságtűrő bozótosok és a kultúrtáj vették át, amelynek jellegzetes elemei a leanderek, melyek mindenfelé megtalálhatóak, néhol egész elvadult foltokat alkotva. Gyakran találkozhatunk agávéval és medvetalp kaktusszal is, amelyek kiválóan bírják a szárazságot.
A leander szinte mindenhol megveti a lábát, buja virágözönt hoz a kopár tájba
A medvetalp kaktusz virágai csodaszépek
A medvetalp kaktuszt elborítják a virágok és a termések
Hatalmas agávék magasra nyúló virágzati száraikkal
A parti sziklákat, kőfalakat hódítja meg ez a csodás kúszónövény, melynek virágai igazán egzotikusak
A tájhoz hozzátartozik a mandulafenyő jellegzetes szétterülő koronájával, és gyakori vendég a parkokban a sárkányfa is.
A mandulafenyő csodás eleme a mediterrán növényzetnek
Sárkányfa (Dracaena) csodás ágrendszere
A máltai közterületeken legtöbbször fikuszokkal találkoztunk, azok kisebb és nagyobb levelű fajtáival. Igaz, hogy ezek nem nőttek olyan hatalmasra, mint a trópusokon, de azért szép termetes példányokat láthattunk. Gyakran formára nyírt koronával díszítik a tereket.
Formára nyírt fikuszok egy máltai parkban
Mint egy elefánt lába, olyan a fikusz törzse
A nálunk nem télálló sétányrózsákból sövényeket ültetnek, és persze elmaradhatatlan a murvafürt, amelynek csodás lilásrózsaszín virágai elborítják a kerítéseket, falakat.
Lélegzetelállító a murvafürt virágzuhataga; Miért is nincsen minden kerítésen?
Hatalmas fa csodás virágdísszel
Máltán nagyon kevés kertes ház van, s ott sem mindegyiknél élnek a kert adta lehetőségekkel. Egy-kettőnél azért láthattunk szépen gondozott kertet. A házfalat, bejáratot, lépcsőket néhol egész buja növényzet borítja. Kár, hogy ezt a példát kevesen követik!
Kár, hogy ritka látvány az ehhez hasonló buja növényzet!
Hívogató bejárat
Szépen gondozott kis kert, melyben a színeket hibiszkusz és cseppecske virág adja
Kőfalak réseiben is megveti lábát a tátika
Mivel Málta legfőbb adottsága a napfény és a tenger, az ország fő bevétele az idegenforgalomból származik, véleményem szerint sokkal jobban kellene ügyelniük arra, hogy a városokat, házakat virágosítsák, ezáltal sokkal vonzóbbá tehetnék a településeiket!
Egy remekbe sikerült mediterrán belső udvar Málta régi fővárosa, Mdina óvárosában