Egy csipet átmentett karácsony

A karácsonyi dekoráció nagy részét már eldobozoltam, de nem volt szívem mindent eltenni. Mi nem itthon töltöttük az ünnepeket, nem volt lehetőségem kiélvezni ezt a képet. Így pedig, hogy éppen szállingózik a hó, különösen szívet melengető ránézni az otthonunk eme pontjára. Ilyen a hangulat most a kis dekor-sarkomban, az egyetlen helyen a lakásban, ahol a kislányom egyelőre nem tud garázdálkodni. Bár már most lelkesen mutogat, hogy "Dísz, dísz!", így gondolom, csak idő kérdése, mikor tol a komód elé egy széket és ismerkedik meg közelebbről az üveggömbökkel és kerámia angyalokkal...

Addig azért még ki merek tenni törékeny dolgokat is.

 Kedves kis téli kis dekorációm ez a madárkás szív, amit még tavaly januárban hímezgettem. Eredetileg kifejezetten erre a karácsony utáni időszakra szántam, amikor a karácsonyi díszek már, a húsvéti díszek még a dobozokban lapulnak, és nem vágyunk még annyira a frissebb színek után. Mert bevallom, én azért szeretem a januárt és a februárt is... :) Aztán annyira megkedveltük ezt a kék madarat, hogy egész évben kint maradt. Karácsonykor is. :) 

A madárka mintáját és az ötletet Modeszta oldalán találtam.

Az idei adventi koszorú

Régen jelentkeztem, sok bejegyzés elmaradt, szépen sorban hozom majd a közelmúltbeli alkotásokat. Most viszont úgy gondoltam, legyünk aktuálisak. :)

Már a második gyertyát is meggyújtottuk, de még meg sem mutattam az idei adventi koszorúnkat. Ami, a tavalyihoz és az azelőttihez hasonlóan megint nem koszorú, de mit tegyek, imádom! Az ötletet még valamikor tavaly a Pinteresten láttam, már csak tálat kellett szerezni hozzá. Még idejében, októberben elkezdtem nézelődni a vaterán és a galeria savarián, hátha rábukkanok egy szép formás darabra. A célnak olyan is megfelelt volna, ami kissé ütött-kopott, az sem lett volna baj, ha a teteje nincs meg. Nem nagyon láttam kedvemre valót, ami egy kicsit is tetszett, olyan drága volt, hogy annyi pénzt már sajnáltam volna egy hibás darabra kiadni. Már-már kezdtem lemondani a levesestál-dekorációról, de végül aztán kedvezett a szerencse. Nagyon kedvező áron két(!) egyforma, újszerű állapotban lévő, gyönyörű Bavaria tálat tudtam vásárolni. 

 Idejében el is készült a dísz, idén is virágkötész unokatestvérem útmutatása mellett. Biztosan elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszik. Szeretem, hogy természetes, de azért egy kicsit csillog is, és szépen érvényesül a porcelán finom dombormintája.

 

Az elkészítése egyszerű. A tálat celofánnal béleltük ki, a túllógó széleket szépen levágtuk. A tál méretének megfelelő nagyságú nedves oázist vízbe áztattunk, majd a tálba helyezve, beleállítottuk a gyertyákat (a gyertyák dróttal történő tűzéséhez itt találtok egy kis segítséget), majd a maradék helyeken fenyőágacskákkal tűzdeltük tele. Végül néhány terméssel, üveggömbbel és az elmaradhatatlan gombácskákkal tettem fel az i-re a pontot. Hasonló technikával egyszerű gyertyás asztali dísz is készülhet.

Büszkeségeim

Valamiért ragaszkodok ahhoz, hogy valamit megőrizzek, átmentsek a nyárból a télbe. Nagyon vonzódom a befőzéshez, főleg mióta van rá lehetőségem. Pedig nem lenne muszáj, ha nem tenném sem kellene a bolti lekvárra fanyalodni, mert a tágabb család ellát bennünket mindenféle finomsággal. Számomra a befőzés az emberi leleményességnek és a jószívű, de józan előrelátásnak a megtestesítője, két olyan tulajdonságé, amit nagyon kedvelek. Mióta pedig anya lettem, még fontosabb lett. 

Nemrégiben került elő a férjem gyermekkori kedvenc lapozója, a Tücsök meg a hangyák. Kicsi lányom is szívesen lapozgatja és lelkesen mutogatja benne az epret, gombát, áfonyát cipelő hangyákat. Saját kertünk, terményeink ugyan még nincsenek, de remélhetőleg pár év múlva együtt szüreteljük majd a finomságokat. 

Addig is, mi a piacon töltjük fel kosarainkat az idénygyümölcsökkel és éjszakai műszakban varázsolom az üvegekbe őket. Tettünk el epret, piros és feketeribizlit, málnás meggylekvárt. A díszítés már nappal is megy szépen apránként. A húgom a névnapomra meglepett egy befőttesüveg-díszítő szettel, és persze a jó öreg natúr csomagolópapír sem okoz csalódást. Öröm benézni a kamraszekrénybe. :) A következő felvonás főszereplője a paradicsom lesz!

El nem nyíló tulipáncsokor

A kertben már lassan elvirágoznak a tulipánok... Igaz, hogy jön helyette más csodás virágok özöne, én viszont most úgy éreztem, szeretném még sokáig megtartani ennek a különleges tavasznak a hangulatát.

 

Hímeztem hát egy csokor tulipánt, amire ha ránézünk, mindig ez a tavasz fog eszünkbe jutni. Bár mikor elkezdtem, még nem tudtuk, mennyire fontos emlék lesz ez a kis képecske. 

 

A mintát itt megtaláljátok. A képkeret a Pepco-ból jött velem haza. :)

Ajándékok

Ajándékozni jó, ezt a közhelyet mindannyian unásig ismerjük. Viszont valódisággal megtölteni sokszor közel sem egyszerű. Ilyenkor mindig eszembe jut a Nagymamám, és az, amiket a fiatalkori Karácsonyokról szokott mesélni. 1940-ben született, archaikus parasztcsaládba... Meghitt ünnepekről, apró ajándékokról mesél, használati tárgyakról: füzetekről, ceruzákról, alkalmasint ruhadarabokról. Akkoriban nem volt nehéz találó ajándékot találni, bármi jól jött, amire a mindennapokban szükség lehetett. És lehetett kapni. És meg tudták venni... Azokat a Karácsonyokat áhítatos várakozás előzte meg és mindennek nagyon örültek is. Mostanában viszont egyre gyakrabban érzem úgy, hogy szűkebb környezetemben mindenkinek mindene megvan, használati tárgyat ajándékozni már nem érdemes. Mindenki megveszi magának, ami kell (persze azért akad kivétel). Szóval nem egyszerű igazán jó ajándékot találni. Én azért nem szeretném hagyni, hogy elanyagiasodott és eltárgyiasult hétköznapjaink megfojtsák az ajándékozás örömét! Felvettem a kesztyűt, és próbálok tisztán anyagi szempontból értéktelen, de személyre szóló és minden hibájukkal, tökéletlenségükkel együtt szívmelengető apróságokat készíteni, amiben benne van a legfontosabb, amit bárkinek is adhatok: az időm.

Ennek szellemében készültek az alábbi ajándékok, a változatosság kedvéért keresztszemes hímzések különböző formában. :)

Az első egy kulcstartó a sógorom 12. születésnapjára. El tudjátok olvasni a betűt? :)

Mint kiderült, gyakran elfelejti, hová teszi a kulcsát. Ezzel talán a probléma megoldva. :)

A párnák pedig Nagyszüleim születésnapjára készültek (a másik oldali Nagyszüleimére :) ). Valójában a tavalyira, a kerekre: 80. és 85.-re. Csakhogy, mikor elkezdtem összeállítani a párnákat, a varrógépem megadta magát... És igaz, mai igaz, akkoriban nem sok mindenre jutott időm az iskolai munkák mellett. Úgyhogy ott hevert parlagon vagy fél évig, miután elkezdtem forszírozni a férjemnél, hogy javítsa meg. Szerencsére csak egy alkatrészt kellett cserélni, viszont a finomhangolás nem volt egyszerű, megszenvedett vele, de csak sikerült az is! Szóval, ha varrógépszerelőt kerestek, csak szóljatok! ;)

A párnák is elkészültek, a 81. és 86. születésnapra. :) A Nagyimnak egy rózsakoszorú a kedvenc színeivel. A Nagyapámnak pedig egy szarvasbogár. Ugyanis ő hobbiból rovarokat fotóz saját maga által készített előtétlencsékkel. 

Sütöttem még egy kuglófot is, biztos, ami biztos alapon. :) A madárka pedig első Tilda-varrományom. Ezt kivételesen magunknak csináltam.

Azt hiszem, célt értem. A Nagyim beviszi magával a párnát a kórházba (csütörtökön műtik a térdét), a Nagyapámtól is kaptam bónusz puszit és ölelést, pedig az ő legtöbb ajándéka soha nem kerül használatba. 

Sok munka volt velük? Igen, mondhatjuk. Tökéletesek lettek? Nem, nem mondhatjuk, messze nem. A férjem mindig azzal ugrat, hogy már rég készen lenne a cikkem, ha azt az időt, amit 'kreatívkodással' töltök, inkább a 'szakmámra' fordítanám. Igaza van, de Apunak is, aki erre azt mondta, hogy a nagyszülők öröme 'minden cikknél többet ér'. Pedig ő is kutató, úgyhogy ha valaki, akkor ő már csak tudja... :)

Mesebeli mézeskalács

Tudom-tudom, régen elmúlt a Karácsony. Viszont egyrészt mézeskalácsot nem csak akkorra lehet sütni, másrészt pedig nem szeretném, hogy elkallódjon előletek a receptje. Nekem nem fog, mert már régen beleírtam a receptes füzetembe, amibe szigorúan a bevált ételek elkészítési módja kerülhet. Az idén is (azaz tavaly :)) meggyőződtem róla, hogy ez mindent visz. Ízre, állagra, tartósságra. Volt összehasonlítási alapom, mert 3 félét is kipróbáltam. Nem, ez nem a rögtön puha mézeskalács, hanem az, amelyik sütésnél szépen megtartja a formáját, gyönyörűen lehet díszíteni, és ha egy éjszakára a levegőn hagyjuk, kellemesen megpuhul. Ha előbb nem is, idén Karácsonykor próbáljátok ki, nem fog csalódást okozni.

Hozzávalók:

A tésztához:
50 dkg szitált liszt
16 dkg porcukor
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj)
1 egész tojás és 1 sárgája
2,5 dkg puha vaj vagy margarin
20 dkg folyékony, szobahőmérsékletű méz

Az írókához:
1 tojásfehérje
kb. 15 dkg porcukor
1 mokkáskanál étkezési keményítő

1 evőkanál citromlé

Elkészítés:

1. A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük. Közepébe fészket formálunk, ide ütjük a tojást és a tojássárgáját, majd a vajjal és a mézzel elhabarjuk. Belülről kifelé fokozatosan hozzágyúrjuk a száraz részt, míg össze nem áll a tészta.
2. Fóliába csavarva legalább négy órán át pihentetjük a hűtőszekrényben, de akár 1-2 napig is ott hagyhatjuk.
3. Lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtjuk és kiszaggatjuk. 
4. A díszítésnél két lehetőségünk van:
• Ha magokkal (napraforgó, tökmag, lenmag, szezámmag, fenyőmag, puffasztott rizs, szegfűszeg, csillagánizs, mandula, dió, mogyoró, mazsola, más aszalt gyümölcsök, mák...) és/vagy rátét tésztával szeretnénk díszíteni, akkor felverünk 1 egész tojást, azzal kenjük le a mézeseket, és ráhelyezzük, amit éppen szeretnénk. FONTOS: ha mandulát, tökmagot, mazsolát, más aszalványt szeretnénk használni, akkor azokat már hamarabb be kell áztatni, és sütés előtt is vízzel kell kenegetni. A rátét-tészta ugyanúgy készül, csak kevesebb szódabikarbónát tegyünk bele. Díszítés után 220 fokos sütőben 5-6 perc alatt megsütjük.
• Ha írókázni szeretnénk (cukros tojáshab), akkor szaggatás után azonnal sütjük a mézeseket, ugyanúgy, mint a maggal díszítettet, majd ha kihűlt, akkor dekoráljuk ki. Ehhez 1 szobahőmérsékletű tojásfehérjét addig keverünk kb. 15 dkg alaposan átszitált porcukorral, citromlével és a keményítővel, míg sűrű, fényes, egynemű masszát nem kapunk, ami szálat húz. A fehérje méretétől függően kevesebb vagy több cukor szükséges hozzá. Ha hígnak ítéljük, adjunk hozzá még porcukrot. Ha túl kevés a cukor, akkor hiába húzzuk vékonyan, megfolyik a rajz. De ha túl sok cukrot teszünk bele, akkor szemcsés marad, nem lehet vele szépen dolgozni. Ha elérte a megfelelő állagot, egy tiszta nejlonzacsóba kanalazzuk, melynek előzetesen az egyik sarkán egy apró lyukat vágtunk, majd összefogjuk a zacskót, és az áhított mintát a mézesre rajzoljuk.

A képeken a tavalyi és az idei mézeskalácsaimat láthatjátok.  Egy részük a nagy mézeskalács sütő barátnős estén készült. <3

Adventi koszorú

Nehéz lenne megmondani, melyik a kedvenc időszakom az évben, de biztos, hogy az advent, a nagybetűs VÁRAKOZÁS ideje az egyik. Számomra még mindig hatalmas csoda, ahogy a készülődés, mézeskalács- és más aprósütemény sütés, lakásdíszek készítése közben az ember lelkében is megmozdul VALAMI. Szerencsés esetben ez a VALAMI Karácsony estéjére valami egészen felfoghatatlan örömmé változik. Mint gyerekkorunkban, csak egy kicsit mégis másképp.

Idén még az a szerencsés helyzet is előállt, hogy az advent ideje nem zárthelyikre és vizsgákra való készüléssel és beadandók, vagy éppen diákköri dolgozatok írásával telik, hanem van idő készülődni. Terv akad bőven, meglátjuk, mit sikerül majd megvalósítani, de az biztos, hogy mindnek nagyon-nagyon örülni fogok.

Az első álom valóra is vált: elkészült az adventi koszorúnk, ami idén nem is koszorú, inkább dísz. Még meg sem gyújtottuk az első gyertyát, de én már a szívembe zártam...

Azért hadd meséljem el a történetét. Régóta szemeztem a natúr faszeletekből készült dekorációkkal, de valahogy nem volt alkalom beszerezni. Egészen októberig, mikor a házassági évfordulónkat a Bakonyban töltöttük. Az erdőben, ahol túráztunk, épp fakitermelés folyt, és megláttam félreeső szép méretes faszeleteket. Engedélyt is kaptunk a favágóktól, hogy magunkkal vigyünk, sőt, fel is ajánlották, hogy vágnak még. :) Mivel még hátra volt vagy 30 km Zircig, úgy gondoltam, bőven elég lesz ezt az egyet is cipelnem. De a férjem megkönyörült rajtam, és amellett, hogy a hátizsákunkat is ő vitte, még a faszeletemet is átvette. 

Aztán csak nem készült belőle semmi, csak rakosgattuk ide-oda, amit szóvá is tett nekem. Mostanában viszont, hogy elkezdtem gondolkodni, mégis milyen legyen az idei adventi koszorúnk, egyből eszembe jutott...

Az eredményt látva a férjem is elmosolyodott és megjegyezte, hogy csak nem hiába cipelte... :)

Szerintem sem!

Kellékek: 

25-30 cm-es faszelet

4 tömbgyertya, nálam 3 különböző méretű (Kik)

moha (lelőhely: kert, OBI)

szalag, csipke

mindenféle termés, száraz virág

ragasztópisztoly

Először a gyertyákat díszítettem föl: a két kisebbikre szép bordó szalagból masnit kötöttem, a nagyobbakra csipkegyűrűt húztam (a csipke végeit ragasztópisztollyal ragasztottam össze). Majd kitaláltam, hogyan rendezem el őket. Ragasztócsíkokat kentem a gyertyák aljára és gyorsan az alapra állítottam. Mivel a két kisebb gyertya egyforma, ezért az egyiket kicsit megmagasítottam: kartonpapírból két négyzetet vágtam, összeragasztottam, ráragasztottam az alapra és erre ment a gyertya. Az alapra itt-ott ragasztópöttyöket tettem, erre lapogattam a mohát úgy, hogy a kartonmagasítást eltakarja. A terméseket is ragasztottam.

Ugye milyen egyszerű? :)

Áldott adventet kívánok Mindenkinek!

Őszi koszorú a kertből

Amennyire időm engedi, szeretek évszaknak megfelelő dekorációkat készíteni. Nem mindig nyílik erre mód és idő, de az igyekezet megvan. Az őszi dekoráció eddig egy zászlófüzérben merült ki, de mindenképpen szerettem volna még legalább egy ajtókoszorút is. Aztán csak telt az idő, csak nem jött az ihlet, az alapanyagok, sehogy sem állt össze a kép, közben meg már mindjárt vége az ősznek. Már majdnem lemondtam róla, mikor egyik hétvégén hazamentem Anyuékhoz. Sétálgattam az őszi kertben és egyszerre megvilágosodtam. Minden karnyújtásnyira volt tőlem a koszorúmhoz. Fogtam szépen a metszőollót és nekiláttam a gyűjtésnek.

Először is vágtam úgy 30-35 fűzvesszőt, piros és narancssárga bogyókat, éger termést, borostyán- és tujaágakat, néhány szál kalászt, zsályaleveleket, mogyorószemeket, színes leveleket, egy hortenziavirágot és némi varjúhájat.

A fűzvesszőket kétfelé osztottam, egyforma hosszúra vágtam őket és megcsavarva koszorúvá formáltam. Nagyjából kétszer olyan hosszú vessző kell, mint az áhított koszorú kerülete. A vesszők egyik végét a közepéhez igazítottam, a másik végét pedig körben rátekertem, hol a koszorú alatt, hol fölötte vezetve a szálakat. Az egyiket tujával, a másikat borostyánnal borítottam be, majd erre rögzítettem minden mást. Virágkötő drótot és ragasztópisztolyt használtam.

A borostyános azóta az Anyuék, a tujás a mi bejárati ajtónkat díszíti. :)