A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidéki kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidéki kert. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 1., szombat

Lesz egy kertünk. ? ... !

Szegény blogunk rettenetesen elhanyagolttá vált az elmúlt fél évben. Időről időre átfut az agyamon, hogy írni kellene, de mire hozzájutnék, már aktualitását is veszti, amit kigondoltam. Most viszont hirtelen rámtört az írhatnék, mert annyi minden kavarog bennem, ami ide kívánkozik! És most, hogy több mint két év után először, hirtelen ötlettől felindulva kaptam másfél gyerkőcmentes napot egyedül, a doktorimon való munka mellett jut is néhány lopott tízperc arra, hogy leírjam a gondolataimat. Arról, ami a címben szerepel.

Szóval lesz egy kertünk. Így kijelentő módban, mert valóban, több mint másfél évvel ezelőtt vásároltunk egy építési telket, nem is kicsit, 1600 négyzetméterest és azóta már a házunk is áll. Kb. 80%-os készültségben. Remélhetőleg 6-8 hét múlva be is tudunk költözni.





 Szóval lesz egy kertünk? Így kérdőjellel, mert elég hihetetlennek tűnik most, hogy a szemét- és sittkupacok helyén egyszer egy virágzó, illatozó, buja paradicsom lesz, lehetőleg még ebben az évtizedben - tiszta szerencse, hogy most kezdtünk egy újat, van még idő, igaz? Egészen tegnapelőttig reménykedtem abban, hogy még az idén nyáron legalább a ház környékét rendbe tudjuk tenni, de tegnap kissé szertefoszlottak az álmaim - no erről majd később.




 Szóval, egyszer lesz egy kertünk... Így, elmerengve, mert ez néha annyira hihetetlen, az egész építkezés, családi házba költözés. És tudom, hogy nem fog minden egyszerre menni, tudom, hogy még nagyon-nagyon sok idő eltelik, mire a házból OTTHON és a telekből egy igazi KERT lesz, de jó érzés álmodozni róla, és jó érzés lesz majd a tettek mezejére lépni, hogy szépen fokozatosan kialakíthassuk az édenünket.
Szóval lesz egy kertünk! Mert azért mégiscsak az öröm a legnagyobb, a lehetőség, a kihívás, a tervezgetés, az alkotás öröme! Hogy az otthonunk kint is folytatódhasson és megvalósíthassunk egy olyan életet, amire vágyunk. És itt a lehetőség, amit nagyon szeretnénk kihasználni, és minden porcikám bizsereg, ahogy ezeket a sorokat írom.

Közben elkezdtem írni arról, hogy milyen maga a telek, a kiindulás, mik az erősségei, a gyengeségei, de olyan hosszúra nyúlt a mondandóm, hogy úgy döntöttem, az legyen a következő bejegyzés témája. Itt és most, ezen a csodás, napsütéses februári reggelen, amíg még kitart a reggeli kávé és a karácsonyi bejgli utolsó két szelete (fagyasztóból kivéve meglepően friss és finom), inkább álmodozzunk! Néhány inspirációs képpel (forrás: Pinterest) elmesélem, mit is szeretnénk kialakítani, szépen fokozatosan, lépésről lépésre. 

Olyan kertet szeretnénk, ahol egyszerűen jó kint lenni. Játszani...


Étkezni...




Pihenni...



Ami minden évszakban mutatós, nemcsak nyáron...


Hanem ősszel, télen és kora tavasszal is.  





Ahová érdemes kimenni, mert mindig akad valami új felfedeznivaló. Állat, növény, vagy épp valami finomság.
 





És persze kicsit olyan, mint mi, ami engedi a fantáziánkat szárnyalni.


Összefoglalva: egy igazi családi kertet szeretnénk, ami egyszerűen gondozható, ami belesimul a vidékbe, mesterkéletlen, minden évszakban élvezhető, meghitt és barátságos, otthona állatnak, növénynek, embernek. Szép hosszú út áll előttünk!

2016. június 21., kedd

Hamisítatlan vidéki hangulat



Ezúttal barátaink kertjét szeretném bemutatni kedves olvasóinknak. Telkük, és a rajta lévő kis ház városunktól néhány kilométerre található, egy pár ezer lelkes faluban. Annak idején fiatal párként jutottak a telekhez, és egy kis házat építettek rá, amely a falusi hagyományokat őrizte már kezdetektől fogva. A harmadik gyermek születésével már igazán kicsi lett a ház. Barátaink pár év múltán beköltöztek a városba, de maguk építette fészküktől nem akartak megválni, így megtartották hétvégi háznak. Szinte az egész nyarat kint töltik, hiszen a városhoz való közelsége lehetővé teszi a napi bejárást. A kertet az első pillanattól kezdve szeretettel és az évek múlásával egyre nagyobb hozzáértéssel alakították ki. Arányérzékük és szépérzékük jó vezérfonalnak bizonyult a fák és bokrok telepítésekor. Különösen tisztelendőnek és követendőnek találom, ahogy az idős fákhoz ragaszkodnak, csakúgy, mint a kertben fellelt régi tárgyakhoz.
Az öreg cseresznyefa legalább nyolcvan éves, de még mindig hozza ízletes gyümölcsét évről évre
A kertben talált régi használati tárgyak a ház falán kerültek kiállításra
A legtöbb fa és cserje azonban, amelyek mára termetes példánnyá nőttek, apró csemeteként kezdték: karácsonyfaként, az első gyermek nevét viselő, születésekor ültetett boglárkacserjeként, magoncként a kert határára ültetett fekete fenyőként, az első kertünkből a költözéskor átmentett és barátainknak ajándékozott nyáriorgonaként, a szinte husáng korában ültetett selyemakácként, és még sorolhatnánk a rengeteg növényt, amelyek mind nagy megbecsülésnek örvendenek.
A nagyra nőtt selyemakác (Albizia) filigrán lombja egzotikus elemet visz a kertbe
Az eredeti kert ma már a nagyra nőtt fáknak és cserjéknek köszönhetően inkább árnyékos jellegű, a fák és bokrok ügyes elhelyezése révén hangulatos zugok kínálnak lehetőséget az elvonulásra.
A fák lombja különleges fény-árnyék hatásokat hoz létre
Ez a kertrész jobbára árnyékos; a nagyra nőtt fák és cserjék sok kisebb zugot hoztak létre az évek során; a fák alját talajtakaró növények népesítik be
A gyerekek egykori játékszere ma hangulatos díszítőelem ebben a rejtett zugban
A ház mellett alakították ki a diófa és öreg cseresznyefa árnyékában a főleg nyáron virágzó cserjékkel körülvett nagy teraszt. A közelében tűzrakó helyet alakítottak ki, amely nyaranta a bográcsolás, szalonnasütés színtere.
Az árnyékos terasz körül gyöngyvessző, cserjés hortenzia, pimpó és más cserjék virágoznak
Már a bejárat is mutatja: itt vendégszerető házigazdák laknak!
A kaputól téglával kirakott járda vezet a házig, mellette jobbról-balról szép növénycsoportok, cserjék, évelők, öreg fatönkökön elhelyezett virágtartók kínálnak szép látványt és járulnak hozzá a barátságos fogadtatáshoz. A járda mellett található a kis tó is, amely a házigazda saját keze munkáját dicséri. Mellette pad várja a szemlélődőt, és reggelente itt fogyasztják el a kávét is, nyugalmas kezdést adva a dolgos napoknak.
A dús növényzet között itt-ott rálátni a csöppnyi tóra és a partján pihenésre hívogató kerti padra
A tavat szinte már teljesen elrejti a köré ültetett növényzet, emiatt tervezik ennek átalakítását, esetleg a tó bővítését is. A tó felől nézve szinte szédítő perspektívát nyújtanak a lépcsőzetesen emelkedő növények, amelyeknek sorát a kert végén két magasra nyúló fenyő zárja. Olyan a hatása, mintha maga a telek egy hegyoldalra futna fel.
Kilátás a tótól a telek vége felé: a fénykép nem adja vissza teljesen a valóságos térérzetet és magasság-hatást
Néhány évvel ezelőtt módjuk nyílt megvásárolni a szomszéd telket is a rajta lévő, bontásra ítélt öreg házzal. A két telek egyesítésével most már igazán tágas kert veszi körül a házat. Az új kertrész rengeteg munkát adott: a bontás, a kertben felhalmozott temérdek lom elszállítása hosszú időre biztosította a feladatot. Ám ugyanakkor új lehetőségek is feltárultak. Az elhanyagolt portán számos értékes növény is megbújt, hatalmas epres és málnás, gyümölcsfák, virágok bukkantak elő a telek „kipucolása” során. És nagy meglepetésre az öreg ház pincéje, ami csaknem teljesen ép volt. Ennek új bejáratot építettek, a tetejét pedig, miután le kellett betonozni, hogy az egykor fölötte lévő ház elbontása után ne ázzon be, ma hangulatos napozó teraszként használják. Itt kiválóan érzik magukat a napfényimádó muskátlik, leanderek, szerelemvirág és ólomvirág. A kényelmet raklapokból saját kezűleg készített rusztikus bútorok biztosítják.
Gyönyörű rózsa őrzi a pincelejáratot
A pince tetején kialakított terasz; a raklapokból készült ülőhelyek nagy párnákkal tehetők kényelmessé
A kemence fehérre meszelt búbja, a rusztikus tégla és a kemence fölé ácsolt fa védőtető harmonikus és természetes hatást nyújt
Lépőkövek vezetnek a terasztól a virágokkal körülvett kemencéig; itt minden a háziak keze munkáját dicséri
A hangulatos terasz mellett kapott helyet a szintén házi kivitelezésben készült búbos kemence, amelyben vendégváró finomságok készülnek. A rusztikus tégla, fa és meszelt agyagfal igazi falusi hangulatot, vidéki bájt árasztanak. Környékén rózsabokrok csábítják az arra járót. Veteményes is van, amelyben virágok is nőnek békés egyetértésben a paradicsommal, zöldbabbal, cukkinivel, és a többi zöldséggel. Igazi falusi kertbe illő növényeket ültettek ide: dáliát, büdöskét, rézvirágot, mézontófüvet, de fűszernövények is színesítik és illatosítják a konyhakertet.
A veteményes a zöldségek mellett virágokat is terem
A mézontófű (Phacelia) különleges virágai vonzzák a méheket
És persze elmaradhatatlan a cickafark, levendula, bazsarózsa, lángvirág, mocsármályva, amelyeknek hatalmas bokrai nőnek a kert különböző részein. Bármerre járunk, mindenhol szembe tűnik a házigazdák szépérzéke, a törekvés a múlt értékeinek megőrzésére, és a fiatalos ötletesség egyaránt.
A gyerekek idejéből maradt kerámia gombák most is ott "nőnek" az öreg almafa tövében
Sokfelé találkozunk bájos részletekkel, mint itt a kis csibét formázó növénytartóval a lámpa tövében
A kibővült kert persze még sok munkát kínál, vannak még elvadult részek, melyeknek „megszelidítése” a következő időszak feladata lesz, de ami eddig megvalósult, már az is egy csöppnyi édenkert!