A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 16., vasárnap

Karácsonyi ajtódísz

A bejárati ajtónkon mindig lóg valami, ideális esetben az évszakoknak, ünnepeknek megfelelő dekoráció. Üresjáratokra, vagy mikor épp nincs időm készíteni valamit, van egy kedves madárkás ajtódíszem, mindig jó érzés tölt el, mikor hazaérve meglátom. Az adventi, karácsonyi időszak viszont pont olyan része az évnek, amikor valami különlegesebbre vágyik az ember lánya. Az idei koszorúm piros-fehér-natúr színvilágával, almácskáival, csipkebogyóival és rózsás masnijaival különösen kedves a szívemnek.


Moha koszorúalapra dolgoztam, de egy sima szalma alap is megfelelt volna. Sőt, ha hungarocell koszorúformát bevonunk valamilyen vászonnal, az is tökéletes kiindulópont. Először a nagyobb díszeket rendeztem el, majd jött a lényeg: a kis almácskák, csipkebogyók és masnik. A maradék helyeket csillagánizzsal, platán terméssel töltöttem ki.



Húsvétig kint fogom hagyni, mert azért a télbe is kell egy kis szín! :)
 


2018. december 11., kedd

Az idei adventi koszorú

Régen jelentkeztem, sok bejegyzés elmaradt, szépen sorban hozom majd a közelmúltbeli alkotásokat. Most viszont úgy gondoltam, legyünk aktuálisak. :)


Már a második gyertyát is meggyújtottuk, de még meg sem mutattam az idei adventi koszorúnkat. Ami, a tavalyihoz és az azelőttihez hasonlóan megint nem koszorú, de mit tegyek, imádom! Az ötletet még valamikor tavaly a Pinteresten láttam, már csak tálat kellett szerezni hozzá. Még idejében, októberben elkezdtem nézelődni a vaterán és a galeria savarián, hátha rábukkanok egy szép formás darabra. A célnak olyan is megfelelt volna, ami kissé ütött-kopott, az sem lett volna baj, ha a teteje nincs meg. Nem nagyon láttam kedvemre valót, ami egy kicsit is tetszett, olyan drága volt, hogy annyi pénzt már sajnáltam volna egy hibás darabra kiadni. Már-már kezdtem lemondani a levesestál-dekorációról, de végül aztán kedvezett a szerencse. Nagyon kedvező áron két(!) egyforma, újszerű állapotban lévő, gyönyörű Bavaria tálat tudtam vásárolni. 


 Idejében el is készült a dísz, idén is virágkötész unokatestvérem útmutatása mellett. Biztosan elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszik. Szeretem, hogy természetes, de azért egy kicsit csillog is, és szépen érvényesül a porcelán finom dombormintája.
 

Az elkészítése egyszerű. A tálat celofánnal béleltük ki, a túllógó széleket szépen levágtuk. A tál méretének megfelelő nagyságú nedves oázist vízbe áztattunk, majd a tálba helyezve, beleállítottuk a gyertyákat (a gyertyák dróttal történő tűzéséhez itt találtok egy kis segítséget), majd a maradék helyeken fenyőágacskákkal tűzdeltük tele. Végül néhány terméssel, üveggömbbel és az elmaradhatatlan gombácskákkal tettem fel az i-re a pontot. Hasonló technikával egyszerű gyertyás asztali dísz is készülhet.




2018. december 2., vasárnap

Adventi dekoráció mézeskalácsból

Huh! Kicsit el voltam havazva az elmúlt hónapokban. Egy nagyobb projekten dolgoztam, de végre kész vagyok vele, letettem a lantot, és rögtön rám tört a vágy, hogy valami mást, kreatívat, valami manuálisat alkossak végre. A minap a neten böngészve megláttam egy képet, ami elindította a fantáziámat, és belém villant, hogy vagy három éve nem sütöttem mézeskalácsot! Elkapott az alkotási láz, és idén végre időben elkészültem az adventi-karácsonyi asztali díszekkel. Nem állítom, hogy befejeztem, de ha nem jut többre időm, akkor is elég lesz, sőt, még ajándékba is jut a mécsestartókból. 
Lássuk, mire jutottam!
 Hagyományos adventi koszorú helyett egy kis tájképet készítettem hófödte házikókkal, templommal, fenyőfákkal, amelyen gyertyák helyett négy teamécses kapott helyet. Amikor kitaláltam a kompozíciót, kicsit tartottam tőle, hogy hogyan fognak függőlegesen megállni az elemek, de semmi probléma nem volt, a házak és a fák is állnak, mint a cövek. Persze egy-két apró trükkre szükség volt, de mindjárt mindent elmesélek.
A mécsestartókkal egyszerűbb dolgom volt, a mézeskalács alapra mézeskalács figurákból, dekoratív fűszerekből, narancshéj csillagokból készítettem a díszítést, ráhelyeztem a teamécsest vagy gyertyát, és kész is.
Az egész munka  három délutánt vett igénybe, de az egyes munkafázisokat több részletben is lehet végezni, ahogy időnk engedi.
Na, de menjünk sorjában!

Hozzávalók a mézeskalácshoz: (én két adagot használtam fel az összes alkotáshoz, és még rengeteg figura is kijött belőle)

50 dkg szitált liszt
16 dkg porcukor
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
0,5 teáskanál mézeskalács fűszer
20 dkg szobahőmérsékletű, folyékony méz
2,5 dkg puha margarin
1 tojás+1 tojássárgája

Elkészítés:

A száraz anyagokat összekeverjük, közepébe fészket készítünk, beletesszük a margarint, a  mézet és a tojást. Az első TRÜKK: Nem szabad nekiesni összegyúrni az egészet, mert nem fog összeállni! A közepében először az ujjainkkal összekeverjük-habosítjuk a folyékony részeket, és apránként dolgozzuk hozzá a lisztet. Idő kell neki, amíg átnedvesedik, ezért, ha nagyon morzsálódna, akkor addig gyurmázzuk az anyagot, amíg összeáll, és aztán folytatjuk a liszt hozzáadását. Kb fél óra alatt lehet összedolgozni (közben nyugodtan nézzünk meg egy filmet). Ha túl lágy lenne még a tészta, akkor két-három deka lisztet dolgozzunk hozzá. Kemény, ruganyos tésztát kell kapnunk, amit a végén az edényben körbe forgatva (az edénnyel erélyes mozdulatokkal körözünk, benne a tészta körbejár) szép, fényes gombóccá formázunk.  Nylonzacskóba vagy folpackba csomagolva minimum négy órát szobahőmérsékleten pihentetjük a tésztát, de simán eláll több napig is.
Nyújtás előtt még egyszer átgyúrjuk, ha túl lágy lenne, akkor még egy kis lisztet dolgozunk bele.
Két részletben nyújtjuk lisztezett deszkán. Kisebb figurákhoz 2-3 mm-re, nagyobb alaphoz picit vastagabbra is lehet. A kiszaggatott formákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, egymástól 1-2 centi távolságra, mert sütés közben kicsit megnőnek. A szaggatás után maradt tésztát újra összegyúrjuk, nyújtjuk.
Forró, 200 fokos sütőben 5-6 perc alatt megsül, vigyázzunk, hogy ne égjen meg! 
Kihűlés után kőkemény lesz, de idővel valamelyest megpuhul, ehetővé válik.

Máz:
1 tojásfehérje
10 dkg kétszer (!) szitált  porcukor
pár csepp citromlé (esetleges)

A masszát hidegen kikavarjuk (kb 10 perc), amíg hófehér, sűrűn folyó anyagot nem kapunk. 
TIPP: egy cseppet két ujjunk között elmorzsolva ellenőrizhetjük, hogy nem maradt-e nagyon szemcsés.  Ha igen, még tovább kavarjuk, vagy pár csepp citromlével segítjük a cukor oldódását. A massza kb felét egy kisméretű nylonzacskóba tesszük, és a zacskó egyik sarkába igazgatjuk,  amelyre egy egészen picurka lyukat vágunk. Ezen a lyukon át csorgatjuk a mázat a mézeskalácsra. A zacskó többi részét összecsavarva jól marokra tudjuk fogni az egészet, és a kezünk nyomásával szabályozva könnyen irányíthatjuk a kifolyó mázat.

TIPP: Fontos, hogy alaposan átszitált porcukorral dolgozzunk, mert a nagyobb szemcsék eltömhetik a zacskón a lyukat, és nem lesz szép a díszítés!
TRÜKK: A mázat ne nyomjuk közvetlenül a tésztára, hanem 1-2 mm-rel a tészta fölött tartva a lyukon kinyomott csíkot eresszük rá a tésztára! Sokkal szebben lehet így irányítani a vonalat.

Kellékek a havas tájképhez: 
- Mézeskalácsból: 1 db kerek alap (25 cm átmérőjű), 1 db templom, 2 db házikó,  3 db fenyőfa, 
  1db üstökös/hullócsillag,  4 db csillagforma a mécsesek alá
-  csillagánizs a díszítéshez
- 4 db teamécses
-  néhány darab fogvájó
- cukormáz 
- tortacsipke alátétnek

 A kisütött figurákat kidíszítettem a mázzal (írókázásnak nevezik a műveletet), az alapot ecsettel kentem le egyenletesen, és hagytam megszáradni őket. TIPP: Mindegyik figurából többet készítettem, hogy ki tudjam választani a legszebbeket. Másnap a maradék mázhoz még tettem annyi porcukrot, hogy egy sűrű masszát kapjak, mert ezt használtam ragasztónak. A habnyomó zacskóból vastagon rácsorgattam a figurák élére, majd elhelyeztem az alapon. Hátulról óvatosan megtámasztottam egy-egy fogvájóval őket, hogy el ne dőljenek.
Hasonlóképpen a cukorpéppel a csillagokat és a többi díszítő elemet is helyére ragasztottam, majd száradni hagytam. Időnként ellenőriztem, hogy jól állnak-e a figurák, de szerencsére nem kellett igazítani rajta. Néhány óra alatt megszáradt, ekkor már biztonsággal elmozdíthattam, ráhelyeztem a tortacsipkére, és elhelyeztem a teamécseseket. Kész lett a mű.
A mécsestartókat 11 cm átmérőjű alapból készítettem, melyeket szintén lekentem a mázzal. Ezután narancshéjból kivágott, szárított csillagokkal, csillagánizzsal, fahéjdarabokkal, szegfűszeggel, illetve mézeskalácsból készült rátét figurákkal díszítettem. A ragasztást szintén a sűrű cukormasszával végeztem. A gyertyákat ráragasztottam, de a mécseseket csak ráhelyeztem.





Készült még egy mécsestartó koszorú is, amelyet kuglófforma segítségével szaggattam ki, a közepén a 11cm-es formával készítettem a lyukat. A feldíszített koszorú közepébe üvegbe helyezett gyertyát tettem.

A maradék tésztából mindenféle karácsonyi figurákat készítettem, amelyeket cérnára fűzve karácsonyfa dísznek is fel lehet használni.
Jó szórakozás volt, és ami fontos, hogy az esetleges selejtet meg lehet enni! Gyerekek, férjek biztos szívesen vállalkoznak rá! A mézeskalács illata belengi a szobát, ezzel is segíti a karácsonyi hangulat megalapozását. 
Bár hosszadalmas a leírás, és bonyolultnak tűnhet a művelet, valójában egyáltalán nem nehéz, és ha belekezdenek, jönnek majd az ötletek, és biztos nem lesz elég egyetlen adagot készíteni. Örömteli készülődést!


 






2017. december 2., szombat

Adventi alkotások - koszorúk

Holnap lesz Advent első vasárnapja. Eddig minden évben csak az első gyertyagyújtást megelőző napon láttam neki az adventi koszorú és ajtódísz elkészítésének, idén viszont nem magányosan alkottam, hanem a húgommal és virágkötő mester unokanővéremmel közösen. Jó kis nap volt, amíg mi ragasztgattunk, a nagyszüleink és a nagynéném babáztak. Közben sült az almás rétes, isteni fahéjas illat lengte be a konyhát. Készült két grincsfa, három ajtókopogtató, két adventi koszorú és egy asztalidísz. Ebben a bejegyzésben a koszorúkat mutatom meg és - az unokanővéremnek hála - néhány tippet is hoztam, amiket betartva mutatósabb és tartósabb darabokat készíthetünk.

A Húgom fenyőágakkal borított szalma koszorúalapra dolgozott, ilyenre:


  • Adventi koszorú készítésekor elsőként a gyertyák helyét kell kitalálni, és érdemes is egyből rögzíteni őket. Erre több módszer is rendelkezésre áll: a gyertyatüske mellett a hagyományos vastagabb gyertyákba elég két szál keményebb, felforrósított drótot tűzni, azzal már stabilan lehet rögzíteni. Figyelni kell arra is, hogy ha meg szeretnénk gyújtani a gyertyákat, akkor legalább egy ujjnyi helyet hagyjunk közöttük. 
  • A kötözött fenyő alapú koszorúknál fontos még, hogy a díszeket a fenyőágak ívébe és ne azokra merőlegesen ragasszuk fel. 
  • A végleges rögzítés előtt mindenképpen érdemes elrendezni a díszeket, és csak akkor tűzni illetve ragasztani, amikor már elégedettek vagyunk a kompozícióval. 
  • Figyelni kell továbbá a hármasságra is, a természetben ugyanis ritkán nőnek a termések, levelek kettesével, ha egy díszből többet szeretnénk használni, akkor inkább páratlan sokat tegyünk a díszre, mint párosat. Az adventi koszorún ezt a hármasságot a gyertyák törik meg, ezért különleges.

A Húgomé koszorúja ilyen hangulatos, elegáns. Kicsi csillogás, kicsi természetesség, finom elegancia.


Én idén kicsit bohókásabb, természetes díszt képzeltem el. Zóra adventi asztaldísze már tavaly megtetszett, és történetesen volt is elfekvőben egy rosszul záródó kerek fém kekszesdobozom. Gyorsan le is festettem Pentart Dekor Paint Soft country zöld színnel két rétegben, és egy mosogatószivacs dörzsis oldalával finoman megcsiszoltam, majd átkentem egy kevés wax pasztával. Száraz oázist vágtam a doboz méretének megfelelően, beletettem a dobozba, rá zöld izlandi zuzmót tűztem U alakú drótokkal, ügyelve arra, hogy mindenütt tökéletesen fedjen. Utána következtek a gyertyák. Én hosszúkás gyertyákat választottam a koszorúhoz, ezek rögzítése egy kicsit trükkös, de az unokatesóm szakszerűen megcsinálta, én meg lelkesen fotóztam! 


  1. Úgy 2-3 ujjnyira a gyertya aljától egy éles késsel körben vájatot készítünk.
  2. Kb. 20 cm-es virágkötő drótot középen meghajlítunk és a másik oldalon kétszer megtekerjük.
  3. Veszünk egy másik darab drótot, és ahol elkötöttük az előzőt, onnan indulva megismételjük a műveletet.
  4. A tűzőhab méretének megfelelően levágjuk a drótok szárát és a gyertyát mélyen az oázisba szúrjuk.

Miután elrendeztem a gyertyákat, következtek a termések és  kis gombák. Tűztem illetve ragasztottam mindent. Végül a doboz kapott egy kis csipkeszalagot, a gyertyák pedig kottapapírt és szintén egy kis csipkedíszt. 






Már alig várom, hogy meggyújtsuk az első gyertyát! :)

2016. november 23., szerda

Mákos zserbó

Múlt hétvégén Anyukámmal számba vettük, mi mindent szeretnénk sütni a közelgő Ünnepre. Rögtön az elején megegyeztünk, hogy idén nem visszük túlzásba a dolgot, 3-4-féle elég lesz, viszont előtérbe kerülhetnek azok a sütemények, amik egy szimpla hétvégén nem jönnek számításba, mert macerás az elkészítésük: lapok nyújtása, krém főzése, díszítés... Rögtön jöttek az ötletek a kedvenceinkről, és persze néhány magazint meg a receptes füzeteinket is fellapoztuk. Jaj, nagyon nehéz volt a döntés! Egy biztos: mákos és diós sütinek lennie KELL. Ha pedig ünnepi és mákos, akkor az utóbbi évek nagy felfedezettje, a mákos zserbó a befutó! Isteni finom, kellően pikáns és ünnepi desszert, további előnye, hogy néhány nappal korábban is megsüthető, nem veszít az élvezeti értékéből. Elárulom, hogy annak idején a lakodalmunkra is megsütöttük. :) A recept a Húgom egyik gyerekkori barátnőjének néhai Édesanyjától származik. Álljon itt az ő emlékére.


Nagyon finom a mákos zserbó, kiváló a töltelék-tészta arány :)

Hozzávalók:

A tésztához:
35 dkg liszt
15 dkg vaj
15 dkg cukor
fél csomag sütőpor
2 tojás sárgája
kb. 1 dl tej 

A töltelékhez:
25 dkg porcukor
30 dkg darált mák
10 dkg vaj
10 dkg (rétes)liszt
fél csomag sütőpor
1 citrom leve és reszelt héja
2 dl tej
2 tojásfehérje 

A rétegek közé:
1 kis üveg savanykás lekvár (meggy, ribizli, sárgabarack)

A tetejére:
kb. 17 dkg étcsokoládé
2 evőkanál olaj

Elkészítés:  

  1. A tésztához a lisztet elkeverjük a sütőporral és a cukorral, elmorzsoljuk a hideg vajjal. Hozzákeverjük a 2 tojás sárgáját, és némi tejjel nem túl kemény, sima tésztává gyúrjuk, félretesszük.
  2. A töltelékhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a citrom levét és reszelt héját, majd váltakozva belekeverjük a tejet és az előre összekevert száraz hozzávalókat. Végül a tojáshabbal lazítjuk a masszát.
  3. Egy nagy gáztepsit (sütő saját nagy tepsije) sütőpapírral bélelünk, erre helyezzük a tészta harmadát, 2-3 mm vékonyra nyújtva. Megkenjük lekvárral, ráhalmozzuk a töltelék felét, majd ismét egy réteg tészta következik, lekvár és máktöltelék, végül a maradék tésztából nyújtott lappal befedjük, villával megszurkáljuk.
  4. 175 fokra melegített sütőbe toljuk, 45-55 percig sütjük, végezzünk tűpróbát. Majd kivesszük, és langyosra hűtjük.
  5. A csokoládét kevés olajjal megolvasztjuk, ezzel vonjuk be a sütemény tetejét. Ha kihűlt a süti és a máz is megszilárdult, hosszú pengéjű, forró vízbe mártott majd szárazra törölt éles késsel hosszúkás szeletekre vágjuk, tálra rendezzük.

2016. február 19., péntek

Diós-vaníliás égbolt: holdak és csillagok

Egyik kedvenc aprósüteményem, az év minden szakaszában szívesen csipegetek belőle. Dió, vaj és vanília íze keveredik ezekben az omlós kis falatokban. A sütőből kivéve általában alig tudom kivárni, hogy langyosra hűljön. Ne lepődjünk meg, ha sütés közben hirtelen megnő a népsűrűség a konyhában. :) A recept egyébként régi-régi családi gyűjteményünkből való.



Hozzávalók:
25 dkg vaj (ha lehet, nem margarin, de azért azzal sem lesz rossz)
14 dkg porcukor
14 dkg darált dió
36 dkg finomliszt
1 tojás
vaníliás porcukor a forgatáshoz

Elkészítés:
  1. A hideg vajat késsel felkockázzuk, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a cukrot és a diót, a tojással pedig összegyúrjuk.
  2. Fóliába csomagolva egy órára hűtőbe tesszük.
  3. Kisujjnyi vastagra kinyújtjuk és holdacskákat (vagy bármilyen más formát :)) szaggatunk belőle. Mivel lazítószert nem tartalmaz, akár sütipecséttel is díszíthetjük.
  4. Sütőpapírral bélelt tepsin 180 °C-on világosra sütjük.
  5. Még forrón vaníliás porcukorba forgatjuk.
  6. Jól záródó fémdobozban hosszú ideig friss marad.

2016. február 18., csütörtök

Mesebeli mézeskalács

Tudom-tudom, régen elmúlt a Karácsony. Viszont egyrészt mézeskalácsot nem csak akkorra lehet sütni, másrészt pedig nem szeretném, hogy elkallódjon előletek a receptje. Nekem nem fog, mert már régen beleírtam a receptes füzetembe, amibe szigorúan a bevált ételek elkészítési módja kerülhet. Az idén is (azaz tavaly :)) meggyőződtem róla, hogy ez mindent visz. Ízre, állagra, tartósságra. Volt összehasonlítási alapom, mert 3 félét is kipróbáltam. Nem, ez nem a rögtön puha mézeskalács, hanem az, amelyik sütésnél szépen megtartja a formáját, gyönyörűen lehet díszíteni, és ha egy éjszakára a levegőn hagyjuk, kellemesen megpuhul. Ha előbb nem is, idén Karácsonykor próbáljátok ki, nem fog csalódást okozni.




Hozzávalók:

A tésztához:
50 dkg szitált liszt
16 dkg porcukor
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj)
1 egész tojás és 1 sárgája
2,5 dkg puha vaj vagy margarin
20 dkg folyékony, szobahőmérsékletű méz

Az írókához:
1 tojásfehérje
kb. 15 dkg porcukor
1 mokkáskanál étkezési keményítő
1 evőkanál citromlé

Elkészítés:
  1. A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük. Közepébe fészket formálunk, ide ütjük a tojást és a tojássárgáját, majd a vajjal és a mézzel elhabarjuk. Belülről kifelé fokozatosan hozzágyúrjuk a száraz részt, míg össze nem áll a tészta.
  2. Fóliába csavarva legalább négy órán át pihentetjük a hűtőszekrényben, de akár 1-2 napig is ott hagyhatjuk.
  3. Lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtjuk és kiszaggatjuk. 
  4. A díszítésnél két lehetőségünk van:
    • Ha magokkal (napraforgó, tökmag, lenmag, szezámmag, fenyőmag, puffasztott rizs, szegfűszeg, csillagánizs, mandula, dió, mogyoró, mazsola, más aszalt gyümölcsök, mák...) és/vagy rátét tésztával szeretnénk díszíteni, akkor felverünk 1 egész tojást, azzal kenjük le a mézeseket, és ráhelyezzük, amit éppen szeretnénk. FONTOS: ha mandulát, tökmagot, mazsolát, más aszalványt szeretnénk használni, akkor azokat már hamarabb be kell áztatni, és sütés előtt is vízzel kell kenegetni. A rátét-tészta ugyanúgy készül, csak kevesebb szódabikarbónát tegyünk bele. Díszítés után 220 fokos sütőben 5-6 perc alatt megsütjük.
    • Ha írókázni szeretnénk (cukros tojáshab), akkor szaggatás után azonnal sütjük a mézeseket, ugyanúgy, mint a maggal díszítettet, majd ha kihűlt, akkor dekoráljuk ki. Ehhez 1 szobahőmérsékletű tojásfehérjét addig keverünk kb. 15 dkg alaposan átszitált porcukorral, citromlével és a keményítővel, míg sűrű, fényes, egynemű masszát nem kapunk, ami szálat húz. A fehérje méretétől függően kevesebb vagy több cukor szükséges hozzá. Ha hígnak ítéljük, adjunk hozzá még porcukrot. Ha túl kevés a cukor, akkor hiába húzzuk vékonyan, megfolyik a rajz. De ha túl sok cukrot teszünk bele, akkor szemcsés marad, nem lehet vele szépen dolgozni. Ha elérte a megfelelő állagot, egy tiszta nejlonzacsóba kanalazzuk, melynek előzetesen az egyik sarkán egy apró lyukat vágtunk, majd összefogjuk a zacskót, és az áhított mintát a mézesre rajzoljuk.



A képeken a tavalyi és az idei mézeskalácsaimat láthatjátok.  Egy részük a nagy mézeskalács sütő barátnős estén készült. <3

2015. december 5., szombat

A Bürgermeister kalácsa

Veletek is elő szokott fordulni, hogy megtetszik valami, nagyon-nagyon ki szeretnétek próbálni, de sokáig sehogy sem jön össze? Aztán egyszer csak minden klappol, anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellene tenni érte? Velem gyakran megesik. Idén pedig mintha gyakrabban hullanának ölembe a dédelgetett terveim (lásd az őszi koszorú esetét). 
Ez a kalács is egy jó példa erre. Két évvel  ezelőtt az aktuális Lajos Mari Magazinban találtam. És azóta járt a fejemben, de sem akkor, sem tavaly nem tudtam megsütni az ünnepek körül. Ízig-vérig téli, főleg adventi sütemény a maga háromféle töltelékével: túróval, mákkal, dióval. Karácsony előtt külön jól jöhet, hogy sok tojássárgája kell bele, mert a maradék fehérjét hamar fel tudjuk használni, például mézeskalács díszítéshez. Ha pedig nincs szükségünk a fehérjére, 2 sárgája helyett mehet bele 1 egész tojás - kitűnő lesz úgy is.



Vasárnapi uzsonnának készült, hétfő reggelre ennyi maradt belőle... Pedig csak hárman voltunk rá. :)




Hozzávalók:

A tésztához:
3 dkg friss élesztő
1+2 dl langyos (aludt)tej
1 kávéskanál + 3 dkg cukor
50 dkg liszt
1 evőkanál vaníliás cukor
2 tojás sárgája (vagy 1 egész tojás)
3 dkg puha vaj

A dióöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A  máktöltelékhez:
15 dkg darált dió
(4 dkg mazsola)
6 dkg porcukor
1 teáskanál vanília aroma
fél citrom reszelt héja
4 evőkanál tej

A túrótöltelékhez:
15 dkg túró
6 dkg porcukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál vaníliás cukor
1 tojás vagy 2 tojássárgája
2 dkg vaj
fél citrom reszelt héja
(4 dkg mazsola)

Kenéshez:
1 tojás(sárgája)

Elkészítés:
  1. A lisztet dagasztótálba szitáljuk, közepébe fészket formálunk.
  2. Az élesztőt feloldjuk 1 dl, kiskanál cukorral édesített tejben és a liszt közepébe öntjük, felfuttatjuk.
  3. A maradék tejben eldolgozzuk a cukrot, vaníliás cukrot és a tojást, majd a vajjal együtt a liszthez adjuk.
  4. A tésztát fényesre dagasztjuk, tiszta konyharuhával letakarjuk és a kétszeresére kelesztjük.
  5. A töltelékhez a mazsolát forró vízzel átöblítjük, leszárazzuk. (Én mazsolát nem tettem, mert nem mindenki szereti.) Külön-külön kikeverjük a töltelékeket, hogy kenhető legyen, de semmiképpen sem híg!
  6. Ha megkelt a tészta, ~45 cm széles téglalappá nyújtjuk és hosszában 3 csíkra vágjuk.
  7. Hosszában a csíkok közepére halmozzuk a háromféle tölteléket, egyenként feltekerjük őket, alaposan összedolgozva a széleket.
  8. A három kígyót összefonjuk és egy nagyméretű, alaposan kivajazott kuglófformába fektetjük. Addig kelesztjük, míg ki nem tölti a formát.
  9. Megkenjük a tetejét tojással és 200 fokra melegített sütőben 1 órán át sütjük. Ha nagyon pirulna,takarjuk le fóliával.
  10. Ha kész, 20 percig a formában pihentetjük, majd rácsra fordítva teljesen kihűtjük és csak ekkor vágjuk fel.

2015. november 29., vasárnap

Adventi koszorú

Nehéz lenne megmondani, melyik a kedvenc időszakom az évben, de biztos, hogy az advent, a nagybetűs VÁRAKOZÁS ideje az egyik. Számomra még mindig hatalmas csoda, ahogy a készülődés, mézeskalács- és más aprósütemény sütés, lakásdíszek készítése közben az ember lelkében is megmozdul VALAMI. Szerencsés esetben ez a VALAMI Karácsony estéjére valami egészen felfoghatatlan örömmé változik. Mint gyerekkorunkban, csak egy kicsit mégis másképp.
Idén még az a szerencsés helyzet is előállt, hogy az advent ideje nem zárthelyikre és vizsgákra való készüléssel és beadandók, vagy éppen diákköri dolgozatok írásával telik, hanem van idő készülődni. Terv akad bőven, meglátjuk, mit sikerül majd megvalósítani, de az biztos, hogy mindnek nagyon-nagyon örülni fogok.

Az első álom valóra is vált: elkészült az adventi koszorúnk, ami idén nem is koszorú, inkább dísz. Még meg sem gyújtottuk az első gyertyát, de én már a szívembe zártam...



Azért hadd meséljem el a történetét. Régóta szemeztem a natúr faszeletekből készült dekorációkkal, de valahogy nem volt alkalom beszerezni. Egészen októberig, mikor a házassági évfordulónkat a Bakonyban töltöttük. Az erdőben, ahol túráztunk, épp fakitermelés folyt, és megláttam félreeső szép méretes faszeleteket. Engedélyt is kaptunk a favágóktól, hogy magunkkal vigyünk, sőt, fel is ajánlották, hogy vágnak még. :) Mivel még hátra volt vagy 30 km Zircig, úgy gondoltam, bőven elég lesz ezt az egyet is cipelnem. De a férjem megkönyörült rajtam, és amellett, hogy a hátizsákunkat is ő vitte, még a faszeletemet is átvette. 



Aztán csak nem készült belőle semmi, csak rakosgattuk ide-oda, amit szóvá is tett nekem. Mostanában viszont, hogy elkezdtem gondolkodni, mégis milyen legyen az idei adventi koszorúnk, egyből eszembe jutott...




Az eredményt látva a férjem is elmosolyodott és megjegyezte, hogy csak nem hiába cipelte... :)

Szerintem sem!

Kellékek: 
25-30 cm-es faszelet
4 tömbgyertya, nálam 3 különböző méretű (Kik)
moha (lelőhely: kert, OBI)
szalag, csipke
mindenféle termés, száraz virág
ragasztópisztoly

Először a gyertyákat díszítettem föl: a két kisebbikre szép bordó szalagból masnit kötöttem, a nagyobbakra csipkegyűrűt húztam (a csipke végeit ragasztópisztollyal ragasztottam össze). Majd kitaláltam, hogyan rendezem el őket. Ragasztócsíkokat kentem a gyertyák aljára és gyorsan az alapra állítottam. Mivel a két kisebb gyertya egyforma, ezért az egyiket kicsit megmagasítottam: kartonpapírból két négyzetet vágtam, összeragasztottam, ráragasztottam az alapra és erre ment a gyertya. Az alapra itt-ott ragasztópöttyöket tettem, erre lapogattam a mohát úgy, hogy a kartonmagasítást eltakarja. A terméseket is ragasztottam.


Ugye milyen egyszerű? :)

Áldott adventet kívánok Mindenkinek!