A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ligeti zsálya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ligeti zsálya. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 17., vasárnap

Megkésett beszámoló a nyári kertről



Hát bizony elszaladt a nyár! A sok esemény, sok feladat, sok jövés-menés közben nem jutott idő a blogra. Szerencsére a fényképezésre rendszeresen szakítottam időt, így most a képeket nézegetve fel tudom idézni a kerti eseményeket. Hozott ez a nyár sok szépséget, de sajnos kudarcot, sőt, veszteséget is. Kezdjük hát sorjában!
A beszámolót májusban hagytam abba, a pünkösdi rózsák, íriszek és rózsaloncok virágzásánál. A június is csodás virágbőséggel járt, különösen látványos volt a nagy évelő ágyásom.
Macskahere, díszhagyma és ligeti zsálya uralta a nagy évelőágyást júniusban
Jól sikerült szín-, és formakompozíció
Itt a kisázsiai macskahere, a hosszúlevelű veronika és a díszhagyma igen mutatós szín-és formagazdag kompozíciót alkotott. A macskahere halványsárga virágörvei szép kontrasztot alkottak a veronika középkék fürtjeivel, és a díszhagyma lila virággömbjeivel. Sokáig nyíltak, közben még a korai aszter is kiegészítette margarétaszerű liláskék virágaival a látványt, majd bekapcsolódott a ligeti zsálya is sötétlilájával. Ebben az összeállításban az a nagyszerű, hogy miközben a díszhagyma és a macskahere elnyílik, elhalványuló, majd megbarnuló virágaik tovább díszítenek, a ligeti zsálya több hullámban nyílik csaknem folyamatosan, a veronika pedig némi visszavágás után ismét hoz még virágfürtöket, noha jóval szerényebben, mint a fő virágzáskor.
A korai aszter halványkék színét nem adja vissza a kép; a díszhagyma elhalványuló gömbjei mellett a füzérajak kezdi virágzását
A díszhagyma fokozatosan elzöldül elnyíltában, de még mindig szépen mutat a veronika és szarkaláb szomszédjaként
Ilyen ígéretesen kezdődött a lángvirágok virágzása
A stafétabotot júliusban a lángvirágok és a füzérajkak voltak hivatva átvenni. Jól is indult minden, ám a nagy hőség és a szárazság együttese betett a lángvirágoknak. Teljesen elhervadtak, még abban sem vagyok biztos, hogy a növények életben maradtak-e! Lehet, hogy valamilyen betegség is közrejátszott, de tény, hogy a várt virágpompából semmi sem lett! Az ágyás a nyár forró heteiben, egészen augusztus végéig virágdísz nélkül maradt. Nagy csalódás volt ez, és rájöttem, hogy át kell gondolnom ezt az ágyást. Ha életben maradtak a növények, akkor jövőre mindenképpen árnyékosabb helyre kell tennem őket. A helyükre pedig kasvirágot tervezek ültetni. Na de a tervekről majd később!
A tóparton csodásan nyílik a halványlila füzérajak
Dús növényzet mögött bújik meg a tó: pántlikafű, bugatölcsér, lizinka és szibériai nőszirom alkotja az összeállítást
A bugatölcsér légiesen könnyed virágtölcsérei egyszerűen gyönyörűek
A tó körül a tavaly ültetett évelők hihetetlenül megerősödtek, különösen szép volt a bugatölcsér virágzása. Hatalmas fürtökben nyíltak leheletfinom halványlila virágharangjai. Hosszan tartó virágzása a dongókat is odacsábította. Szintén nagyon szép volt a hattyúnyakú lizinka virágzása. Idén már összefüggő folttá terebélyesedett a tavaly elültetett néhány tő. A virágok jellegzetessége, hogy a hosszú virágfürtök egy oldalra elhajlanak. Nagyon szép növény!
Hattyúnyakú lizinka
Nagy tündérrózsánk első virága
Ha már a tónál tartunk, idén mutatta meg először virágát a tündérrózsa. No nem kényeztetett el bennünket egyelőre, de már sokat nőtt a növény, és három csodaszép virággal örvendeztetett meg minket. Remélem jövőre bővebben osztja majd kegyeit. Érdekes, hogy egy kisebb tő, amit tavaly ajándékba kaptunk, és azóta is cserépben van, több virágot hozott, pedig jóval kevesebb levele van, mint a nagynak. Ki érti a virágok lelkét?
Tavasszal végre burkolatot kapott a teraszunk. A nyárra pedig a tó és a terasz közti rész rendbe tételét terveztem. Júliusban, amikor volt néhány kevésbé forró nap, neki is álltunk a férjemmel. A füves-gyomos területet kigyomláltuk, majd ásóval lenyestük a fölső földréteget. Ezután geotextillel leterítettük és beültettük a növényeket a fóliába vágott hasítékokon át. Törpe örökzöldeket és díszfüveket, illetve terülő kecskerágót ültettünk a területre. Majd  kavicsborítást kapott ez a rész, a tó melletti padhoz pedig egy kéregmulccsal borított ösvény alakítottunk ki. Végül a széleket kövekkel takartuk el.
Örökzöldek és díszfüvek már beültetve a geotextillel borított ágyásban
Jöhet a kavicsborítás, kb 5 cm vastagságban
A teraszról mulcsborítású ösvény vezet a tó melletti padhoz
Azt hiszem megérte a munka, mert így sokkal rendezettebb lett az egész, és össze is kapcsoltuk a teraszt a tóval. A teraszról és a tó melletti padról is szép a látvány, amelyben a lakásból is lehet gyönyörködni most már. Sajnos, némelyik örökzöld rosszul viselte a nyári ültetést, lehet, hogy a világos kavicsburkolat miatt fénysokkot kapott, mert néhány hét alatt megbarnult. Kérdéses, hogy a növény maga túléli-e a sokkot, bár reménykedem ebben, mert a hajtások belső része zöld. Hát ez csak tavasszal fog kiderülni, mindenesetre ha netán elvesztettük volna, akkor a helyére díszfüvet fogok ültetni.
Sajnos még egy veszteséget szenvedtünk el a nyáron. A két éve ültetett hegyi mamutfenyő, amely tavaly mintegy fél méteres hajtást hozott, kipusztult. Egymás után száradtak el az ágai. Kertészmérnök unokahúgom azt mondja, hogy a fenyőféléket egyre több kártevő, valamilyen atkaféle fenyegeti, amelyek ellen nemigen lehet védekezni. Persze ez a hegyi jószág sem igazán szereti a mi aszályos nyarainkat, és lehet, hogy az öntözéssel sem voltunk eléggé profik. Hasonlóképpen jó néhány két éve ültetett cserjénk levelei is szó szerint megperkelődtek a nyáron, olyanok is, amelyek nem számítanak kifejezetten kényes fajtának, például rózsalonc, viráglonc, kerti gyöngyvessző. A hőség elmúltával újra kihajtottak, és csak remélni tudom, hogy a jövő évi virágzásukat nem befolyásolja ez a baleset. Bízom benne, hogy idén már  begyökeresednek, megerősödnek annyira, hogy a jövő nyarat probléma nélkül átvészeljék. (A szépséghiba csak az, hogy tavaly szinte szó szerint ugyanezt mondtam…)
'Red The Fairy' talajtakaró rózsa és mézvirág a medence körüli rézsűn
Itt jól látszik, hogy a fehér gyertyavirág milyen dús, míg a rózsaszínnek csak bordó hajtásai vannak
A medence mellett kialakított rézsűre még tavaly ültettem talajtakaró rózsákat, örökzöldeket. A köztük lévő hézagokat egynyári virágokkal, illatos ternyével, verbénával, rózsás meténggel, és saját nevelésű őszirózsa palántákkal ültettem be. Ezek szépen nyíltak, bár sajnos itt is volt veszteség a törpe örökzöldek között. A gyertyavirágok közül a fehér hihetetlen pompával ontotta a virágokat szinte egész nyáron. A szintén tavaly ültetett rózsaszínek pedig csak elvétve hoztak egy-egy virágszárat, pedig nagyon számítottam a pompásan széthajló, szélben lengedező virágzuhatag látványára. Bordó hajtásaikkal így is mutatósak voltak, de hol maradtak a virágok??
A fehér díszgyertya virágözöne egész nyáron át tartott
Teljes pompában az egynyáriak, ám a rózsaszín gyertyavirág még mindig nem nyílik!
A kerítés melletti oldalon saját nevelésű kleopátra tűjét és pillangóvirágot ültettem. Az előbbiek még csak-csak, de az utóbbiak egyáltalán nem virágoztak! A kleopátra tűje palánták csak lassan erősödtek meg, ezért későn kezdtek virágozni, e virágoknál a tanulság az, hogy korábban kell elkezdeni a palánták nevelését. Jövőre mindenképpen megpróbálom a nevelésüket újra, de a pillangóvirággal nem kísérletezek egyelőre. A legközönségesebb falusi virág, és eddig egyszer sem sikerült szépen a kertemben! Mérgelődés helyett próbálok inkább annak örülni, ami szép volt!
Ligetszépe pompázik törökszegfű társaságában, a köztük megbújó törpe rózsát szinte teljesen elnyomják
Pompás sásliliom a kerítés mellett az oldalkertben
Füzérajak és piros cickafark virít együtt az egyik ágyásban
Tavaly az egyik csomagküldő szolgálat küldött ajándékba egy tő futórózsát. Persze felirat nélkül, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy milyen fajta. Tavaly nem is virágzott, viszont csaknem tüskementes hajtásokat hozott. Ez már akkor gyanús volt nekem, ami be is igazolódott idén, amikor a tavalyi hajtásokon nyíltak néhány csokorban gyönyörű kékeslila virágai.   
Meglepetés: Veilchenblau ramblerrózsa mutatta meg első virágait
 Hát ez a csoda nem más, mint a Veilchenblau nevű rambler, vagyis kúszórózsa. Sok méterre felkúszik, és előző évi hajtásain évente csak egyszer virágzik, de akkor hihetetlen virágözönnel. Angliában előszeretettel vezetik fel hajtásait öreg fákra, pergolákra. Nekem is ez a tervem. Két öreg barackfánk idén tavasszal végleg kiszáradt, de nem vágjuk ki, hanem az egyik tövéhez ültetem majd át ezt a rózsát. Remélem, az angolkert hangulatát nálunk is megteremti majd. A másik fa ágaira klematiszt vagy kúszó loncot tervezek felfuttatni.
Léggömbvirág: sosem okoz csalódást
A tarackoló kékgyökér hónapokon át virágzik a sziklakertben
Nyáron főleg a porcsinrózsa visz színeket a sziklakertbe
A sziklakert a tavaszi pompa után nyáron, bár szerényebben, de szépen mutatott. A léggömbvirágok pompásan nyíltak, nem hiába szeretem őket annyira. Már nyár derekán virágozni kezdett a tarackoló kékgyökér, és azóta is fáradhatatlanul hozza kobaltkék virágait. A hőség meg se kottyant neki! A hézagokba porcsinrózsa magot szórtam még tavasszal, amelyekből rengeteg növényke kelt, ám elég nehezen kaptak erőre, és viszonylag későn kezdtek virágozni. Azért selymes szirmaikkal, csodásan tündöklő színeikkel mégis csak megszínesítették ezt a kertrészt. A piros sarkantyúvirág az első virágroham utáni visszavágással új erőre kapott, és egész nyáron fáradhatatlanul nyílt a nektárt kereső lepkék örömére! A kertben persze más állatok is gyakran megfordultak, a legnagyobb meglepetést egy rendszeresen visszatérő gólya jelentette!
Boglárkalepke szívogatja a sarkantyúvirág nektárját
Apró gyík bújik meg a sziklakert növényei között
Naponta többször járt a tóra inni ez a gólya, melynek furcsa módon fehér volt a lába
A csalódások ellenére összességében azért egész nyáron volt csodálni való a kertben, és kiderült most már az is, hogy melyek azok a növények, amelyekre minden körülmények között lehet számítani. A rózsákról szándékosan nem szóltam még, mert külön fejezetet szánok nekik, és most már remélem, hogy lépést tudok tartani a kerti eseményekkel további beszámolóim során.

2016. július 9., szombat

Virágok hónapról hónapra: június (2.)

Beindult az évelő virágok szezonja, innentől kezdve egészen őszig ők a kertek legmeghatározóbb elemei. Már ami a színeket, illatokat, egyszóval a virágokat illeti. A most bemutatandó évelők külön-külön is képesek felöltöztetni a kertet, de egymással kombinálva tartósan díszlő, kevés gondozást igénylő ágyásokat is megteremthetünk általuk.
Itt van mindjárt a tündöklő sárgában virító ligetszépe. Több faja van, ezek közül a mi kertünkben a négyszögletes ligetszépe nyílik. A növény tőlevélrózsája bordós levelekből áll, ezek örökzöldek, mint talajtakaró növényre számíthatunk rájuk a téli hónapokban. Ezekből emelkednek a tavasz folyamán a kb 40cm-es virágszárak, amelyeken a pirosló bimbókból nyílnak ki az aranysárga virágok, több héten át ékesítve kertünket.
A régi kertben a terasz körül nagy bokrot alkotott a ligetszépe (Oenothera), mellette törökszegfű nyílik
Ligetszépe portré
A napos helyeket kedveli, különösebb gondozási igénye nincs. A megcsúnyult elvirágzott szárakat le kell vágni. A növény hajlamos a terjeszkedésre, ha túlburjánzott, akkor ásóval kell beavatkozni, leválasztva a nemkívánatos töveket.
Ha szeretjük a kék virágokat, több faj közül is választhatunk. A ligeti zsálya egy időben nyílik a ligetszépével, (hogy miért is nem ültettem még egymás mellé belőle?). Tömött bokraiból temérdek virágszár emelkedik ki, amelyek fajtától függően a liláskék és rózsaszín különböző árnyalataiban nyílnak.
Ligeti zsálya (Salvia nemorosa) tömör bokra
A késői bazsarózsa és a ligeti zsálya pompás párost alkot a kertünkben június elején
Napos, nem túl nedves helyet igényel, és virágzás után tömör bokraival díszít, de gyakran több hullámban is virágzik. Igazán nélkülözhetetlen növénye az évelőágyásoknak. Alacsony termete miatt az ágyások előterébe, szegélyébe ültessük.
Másik nagy júniusi kedvencem a veronika. Már a neve is igen kedves, hát még hosszú, égszínkékben ragyogó virágfürtjei!
Légies könnyedséget sugároznak a hosszúlevelű veronika (Pseudolysimachium longifolium) égszínkék virágkalászai
Egy másik fajta veronika, kissé nagyobb, de ugyanolyan szép kék virágokkal
Június elején a hosszúlevelű veronika meghatározó eleme a nagy évelő ágyásomnak
Persze ennek a növénynek is számtalan kertészeti változata létezik, vannak alacsonyabb termetű, és a kék mellett fehérben, illetve rózsaszínben nyíló fajai, fajtái is. Napos, esetleg gyengén félárnyékos, jó vízellátású talajban igazi éke lesz az ágyásnak. Ennél a növénynél is számíthatunk másodvirágzásra, de persze az sosem lesz olyan pompás, mint az első. A kék virágoknál maradva, a kertek királyai júniusban az évelő szarkalábak.
Évelő szarkaláb (Delphinium) színválasztéka (kép az internetről)
Hosszú virágfürtjei, amelyek a kék különböző árnyalatai mellett lehetnek fehérek, rózsaszínek vagy bíbor színűek, fajtától függően elérhetik az 1,2-1,5 méteres magasságot is! Ezeket a magas példányokat mindenképpen karózni kell, és nem mondhatóak gondozásmentesnek sem. Igazi szépségüket csak gondos ápolás mellett érhetik el: trágyázás, csigák elleni védelem, öntözés, karózás, 2-3 évenkénti tőosztás a siker titka. Jómagam a kevésbé igényes növények rajongója vagyok, de mindenképpen meghajtom fejem a szarkalábak impozáns méltósága előtt.
Aki kevesebb vesződséggel szeretne kék virággyertyákat, az válassza az egynyári szarkalábat, amely könnyen szaporítható magról, és június elején csodás színfoltot ad, mint itt, a férjem szüleinek kertjében
A magas virággyertyák összeköttetést teremtenek a futórózsa, és az alacsonyabb növények között (kép forrása: internet)
A rózsakertek fontos kiegészítője, színben, termetben, virágformában remek kiegészítői a kertek illatos királynőinek.
Ha már virágfürtökről beszéltünk, akkor folytassuk a füzérajakkal. Ez az igen megbízható növény sötétzöld leveleivel és 60-80cm-re emelkedő hófehér vagy rózsaszín virágaival maga a megtestesült elegancia és tisztaság. A különleges alakú virágok a négyszögletes szárakon sorakoznak, és alulról felfelé sorra nyílnak, míg felül újabb bimbók képződnek, hosszú hetekig biztosítva a virágzást.
A füzérajakot (Physostegia) más néven máriavirágnak is nevezik
Az elnyílt szárak levágásán kívül a vízellátásról kell gondoskodni, de viszonylag jól bírja a szárazabb és a kissé árnyékosabb körülményeket is. Meghálálja, ha időnként gondoskodunk némi tápanyag utánpótlásról, pl komposzt formájában, amit bőséges virágdísszel hálál meg. A növény sok évig helyben maradhat, évről évre terebélyesebb bokrot alkotva. Tőosztással könnyen szaporítható. Önmagában is szép, de bármilyen vele egy időben nyíló virággal szép kombinációt alkothat. Nagyon szép sárgával, kékkel, narancssárgával, de saját színével, például fehér margarétával párosítva is.
Nyári üdeség napszemvirággal és füzérajakkal; a virágágyás egy panelház előtt virul a városunkban; milyen szép lenne, ha minden lakó igyekezne megszépíteni a környezetét!
Ehhez a virághoz nem kell kommentár...
A margaréta az egyik legismertebb kerti virág, amelyet a gyerekek is elsők között ismernek meg. Sárga közepű hófehér virágai üdeséget, vidámságot sugároznak. Önmagában, vagy más virágokkal összeültetve biztos siker a kertben! Könnyen szaporítható magvetéssel, tőosztással, és vágott virágként is bevált. Érdemes néhány évenként átültetni, tőosztással a telepeket megújítani, hogy sok éven át kedves társaink maradjanak a kertben. Az elvirágzott szárak levágásával elérhetjük, hogy a későbbi hónapokban még újabb virágokat nyisson.
A június nem szűkölködik a nap színében virító virágokban. Közülük is kiemelkedő a menyecskeszem. Napos helyen, jó vízellátás mellett megállíthatatlanul ontja hónapokon keresztül egészen a fagyokig megszámlálhatatlan sokaságú virágfejeit. Virágai szimplák vagy teltek fajtától függően.
Menyecskeszem (Coreopsis) teljes díszben, a  háttérben ligetszépe pompázik, elöl az árvácska utolsó virágai és az orbáncfű színesedő termései a kerítésünk melletti ágyásban
Hármashangzat sárgában: menyecskeszem, árvácska és sásliliom szintén a kerítésünk mellett
A növény könnyen megtalálja helyét, és kedvező körülmények között évről évre nagyobb bokrot lépez. Igazi alapnövény a sárga virágokat kedvelők számára!
Szintén sárgában, annak halvány árnyalatában nyílnak a különleges kisázsiai macskahere virágai. A növény levelei nagyok, szőrösek, nem különösebben mutatósak, ám örökzöldek, így télen is takarják a talajt. A virágszárak 60-70cm-re emelkednek, amelyeken örvökben nyílnak a különleges alakú virágok.
Még kevésbé ismert a kisázsiai macskahere (Phlomis russeliana), de mindenképpen kipróbálásra ajánlom!
Az elvirágzott szárakat érdemes meghagyni, mert szépek maradnak, és még télen is díszítik az ágyást. Napos, kevésbé nedves körülményeket kíván. Ültessük bátran, különleges formájával újdonságot visz a kertbe!
Júniusi virágkörtáncunk végére hagytam a csodálatos sásliliomokat. Aki megismeri, biztos, hogy nem fogja beérni egyetlen fajtája ültetésével! Hosszú, fűszerű levelei korán kihajtanak, és egész évben látványosak, még ősszel is, amikor sárga színt öltenek. Ám igazi pompáját virágzáskor mutatja, amikor az idősebb töveken hihetetlen sokaságban egyszerre nyílnak  liliomokat idéző virágtölcsérei. Igaz, hogy egy-egy virág csak egy napig tart, ám minden nap új virágokat bont heteken át. A színskála igen gazdag, a sárga, narancs és vörös számtalan árnyalatát öleli fel, de rózsaszín, barackszín és bordó fajtái is vannak, virágai lehetnek egy-két-, vagy akár háromszínűek is.
Egy kis ízelítő a kertünkben nyíló sásliliomokból (Hemerocallis), mindegyiket ősszel ültettem, és már megajándékoztak virágaikkal.



Törpétől óriásig az egyes fajták termete is igen különböző lehet. Virágzása megint csak fajtától függően általában június-júliusra esik, vannak hosszabban és rövidebb ideig pompázó változatai. A sásliliomok családja ezernyi fajtát számlál a nemesítők munkájának köszönhetően. A növény szépsége ellenére egyáltalán nem igényes. Sok helyen még egészen mostoha körülmények között is fáradhatatlanul nyílik akár évtizedeken át. Legszebben persze tápdús, jó vízellátású tenyészhelyen díszlik, és évről évre nagyobb bokrot alkot, amelyet legjobb nem bolygatni, bár tőosztással szaporíthatjuk. A fényigénye a virágszín függvényében változó: a világos virágúak bírják a tűző napot, a mély vörös és bordó virágúakat ellenben jobb félárnyékba ültetni, ahol védve vannak a déli órákban tűző naptól, mert virágai megéghetnek.

A sásliliomokkal szinte trópusi hangulatot teremthetünk a kertben, de fák körül, kerítések, falak mellett, önálló vagy vegyes ágyásokban, tó partján is igen jól mutat.
Narancssárga sásliliom az orbáncfű mellett, amelyen a virágok mellett már a színesedő termések is megjelentek; ez az összeállítás a kertnek azon a részén van, amelyet ősszel akarok kezelésbe venni; ezt a kombinációt azt hiszem meg fogom hagyni, mert nagyon tetszik!
Sásliliomok mellett nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a nyári kert pompáját!