A nyári kert sztárjai, az évelők; Jól sikerült társítások 1.

Peregnek a napok, a hetek, és ismét eltelt egy hónap a legutóbbi kerti beszámolóm óta. Azóta javában dúl a nyár, és nálam ennek az évadnak meghatározó növényei az évelő virágok. Szeretem őket, mert viszonylag kevés gondozás mellett évről évre megörvendeztetnek virágaikkal, ráadásul többségük hosszú életű, és az évek múlásával egyre nagyobbak, dúsabbak lesznek. Jó néhányuk könnyen szaporítható tőosztással, sarjai révén, vagy éppen magjait elszórva újul meg. Gazdag méret-, szín- és virágforma választékuk a legkülönbözőbb helyekre alkalmassá teszi őket. Bár jól mutatnak cserjesorban, némelyikük szoliterként is megállja helyét, én mégis az ágyásokat részesítem előnyben.

Nagy évelőágyásomban tavasztól őszig gazdagon nyílnak a nagy szín- és  formagazdagságot mutató virágok

Kitűnően kombinálhatóak díszfüvekkel és egynyári virágokkal, ezáltal minden évben csempészhetünk valami újat az állandó növények közé. Ha pedig az évelők közé virághagymákat is ültetünk, már tavasszal színpompás ágyásoknak örvendhetünk.

Az évelőkkel jól lehet kísérletezni, hiszen ha valahol nem válik be egyik-másik, akkor a következő évben át lehet ültetni máshova. Persze ügyelni kell, hogy az igényeiknek megfelelő helyre ültessük őket, ám mégis előfordul, hogy nem sikerül egyből eltalálni a helyét, és az is előfordul, hogy egyáltalán nem érzi jól magát egy-egy növény. Ezért új növény kipróbálásakor rendszerint csak 1-2 tövet veszek, és csak ha beválik, akkor szerzek be több példányt, legyen szó vásárlásról vagy saját kezű szaporításról.

A fentiek alapján talán nem meglepő, hogy nagyon szívesen tervezgetek évelő kombinációkat, amiket igyekszem a gyakorlatban is megvalósítani. A jól sikerült társításaimat mutatom be a következőkben.

Macskahere, harangvirág, díszhagyma, ligeti zsálya adja a főszerepet, körülöttük a korábban és később nyíló évelők zöld alapot adnak a virágpompának

Hosszúlevelű veronika, kisázsiai macskahere, díszhagyma triója

Május végén, júniusban díszíti a nagy évelőágyást a halványsárga macskahere, az égszínkék   hosszúlevelű veronika és a lila díszhagyma. Nemcsak színeikben alkotnak harmonikus együttest, hanem virágformáik is jól kiegészítik egymást: a macskahere ajakos virágai örvökben helyezkednek el, a veronika apró virágai hosszú fürtöt alkotnak, a hagyma virágzata pedig szabályos gömböt alkot.

Eltérő színek, különböző formák

A díszhagyma és a veronika virágzata egyaránt aprócska virágok sokaságából áll, mégis egészen más jellegűek

A változatosságot nemcsak a virágok, hanem a levelek különbözősége is fokozza

Az ágyásban kísérőnövényként a díszhagyma színét ismétli a korai aszter halványlilája

A macskahere elnyílt virágzatait nem kell levágni, mert mutatósak maradnak akár tél végéig is. A veronikát elvirágzás után kissé visszavágva rábírhatjuk egy másodvirágzásra, a hagyma virágzata pedig elhalványodik, zöldessé váló  árnyalatával még hetekig díszíti az ágyást, nyár derekára azonban szétporlad, elszárad. Napos helyet, tápdús talajt igényelnek, és több évig helyben maradhatnak. A macskahere idővel egyre nagyobb telepet alkot, de nem agresszívan terjed, a veronika tövei évről évre dúsabbá válnak, és ha nem vágjuk le a virágait, kis mértékben szaporodik magról, a díszhagyma pedig sarjhagymákat képez, amelyeket néhány évenként felszedve szaporíthatjuk.

Közel méteres virágszárakon csüngenek alá a csodás virágharangok a bugatölcsér 'Pocahontas'  fajtáján

Ugyanebben az időben a kert másik részén, a tó mögötti ágyásban nyílik a bugatölcsér (Penstemon) ’Pocahontas’ nevű fajtája. Ez a növény egy főnyeremény! Igaz, sikerült rögtön olyan helyre ültetnem, ahol kiválóan érzi magát, a két tő egy fűzfatuskó két oldalán kapott helyet. Kísérői a hattyúnyakú lizinka és a csíkos pántlikafű egyre hatalmasabbá váló telepe.

A csíkos pántlikafű már kora nyáron hozza kalászait, amelyek remekül illenek a bugatölcsér virágaihoz

Itt még éppen nem virágzik a hattyúnyakú lizinka, mely egyelőre zöld tömegével ad nyugodt kiegészítést a bugatölcsérnek

A tó mögött így nagyon természetes hatást sikerült kialakítanom finoman hangolt színekkel: a bugatölcsér bordós tőlevelei önmagukban is mutatósak, gyengéd halványlila virágai viszont légies könnyedséget árasztanak.

A bugatölcsér bordó tőlevelei télen és kora tavasszal is igen mutatósak

Magas termete ellenére légiesen könnyed virágokat nevel a bugatölcsér (Penstemon 'Pocahontas')

A pántlikafű hamvas zöldje hosszanti fehér csíkozottságával visszafogott partner, amely korán megjelenő virágkalászaival remekül illik a bugatölcsér magasba nyúló virágfüzéreihez. A hattyúnyakú lizinka szintén elbűvölően szép egy irányban elhajló fehér virágzataival, igaz, virágzása kicsit később kapcsolódik társaihoz.

A hattyúnyakú lizinka oldalra hajló virágai olyanok, mintha mindig fújná őket a szél

A hattyúnyakú lizinka virágzata fokozatosan nyílik, ezért heteken át tart a virágzása

Elvirágzás után  ősszel a hattyúnyakú lizinka levelei pirosasra színeződnek

Ez az összeállítás szintén napos-félárnyékos helyet, tápanyagdús talajt kíván, vízigénye közepes. Virágzás után is mutatós marad: a díszfüvet csak tavasszal kell visszavágni, a lizinka levelei ősszel pirosasra színeződnek, a bugatölcsér szárait virágzás után visszavághatjuk, gyengébb virágszárakon még hozhat újabb virágokat, tőlevélrózsái viszont télen át mutatósak, bordó színükkel egész évben díszítenek.

A fák alatti területek sokszor problémásak az aláültetés szempontjából. A sekélyen gyökeresedő fák - mint például a nyírfa - alá, nem egyszerű megtalálni a megfelelő növényeket, mivel a felszín közelében fejlődő gyökerek erős konkurenciát jelentenek az évelők számára, itt szinte mindig vízhiányban szenvednek a növények. Több mindennel próbálkoztam, egyelőre a bőrlevél és a kis meténg látszik beválni. Ez az ágyásom még erősen átalakításra szorul. Próbálkoztam hortenziákkal, de úgy tűnik, nem birkóznak meg a gyökérkonkurenciával.

A fiatal bőrlevél növénykék közé idén egynyári virágokat ültettem a nyírfák alatti dombocskára

Sokkal sikeresebb a mélyebbre nyúló gyökereket fejlesztő vérszilva alatti beültetésem. Itt a tavaszi hagymás-évelő kompozíció (szívvirág, kaukázusi nefelejcs, tulipán) után a talajtakarók veszik át a szerepet az év többi részében.

A vérszilva alatti terület kora tavasszal ...

... Ugyanitt pár héttel később

A gólyaorr több helyen is feltűnik a vérszilva alatt, itt a kaukázusi nefelejcs elvirágzása után a pünkösdi rózsát kíséri

Gólyaorr, balkáni harangvirág és nyuszifül borítja be sűrűn a talajt. Május végén, júniusban rózsaszínben nyílik a gólyaorr, kicsit később kapcsolódik hozzá a harangvirág kékje, így együtt szép hármashangzatot alkotnak a nyuszifül ezüstös szürkéjével.

A nyuszifül magasra nyúló szárain hamarosan nyíló apró rózsaszín virágai a gólyaorr színét ismétlik

A gólyaorr és a balkáni harangvirág egybeolvad a vérszilva alatti ágyásban; virágzás után is sűrűn takarják a talajt

Az összeállítást még bordó levelű tűzeső is kiegészíti, kissé távolabb pedig az indás ínfű rózsaszínnel tarkított levelei takarják a talajt, áprilisban szép kék virágokkal gazdagítva a látványt.

Az indás ínfű kora tavasszal csodás kék virágokat hoz

Az év többi részében rózsaszínnel futtatott leveleivel díszít az indás ínfű  (Ajuga reptans) 'Tricolor' fajtája

A vérszilva alatti ágyást a bordó levelű, rózsaszín virágú tűzeső zárja; mellette a hunyor levelei látszódnak

A nyár közepén nyíló további évelőkombinációk bemutatását meghagyom a következő bejegyzésre. Addig is élvezzék a nyár minden szép pillanatát!