2017. június 4., vasárnap

Májusi eső aranyat ért



Szép volt a május. Szikrázó kék ég, lágyan melengető napsugarak, habos-fehér felhők, ragyogó színek a kertben. Jólesett a munka, utána pedig jólesett a pihenés, és szerencsére volt is miben gyönyörködni közben. Az évelő virágaim igazán kitettek magukért, ezekből hoztam most egy csokorra valót.
Illatos csokor a kertből: pünkösdi rózsa, sarkantyúvirág, macskamenta és lonc
Nagy kedvenceim a pünkösdi rózsák, amelyek mindig elvarázsolnak hatalmas virágfejeikkel, szép színeikkel, és csodás illatukkal. Több tővel is rendelkezem, amelyek egymást követve nyílnak, így csaknem egy hónapon át élvezhetem társaságukat. Sajnos, még idén sem nyílt mindegyikük, mert a két évvel ezelőtti átültetést még nem heverték ki. Volt, amelyiket akkor a költözés után sebtiben csak mostoha helyre tudtam elültetni, így aztán még egyszer át kellett ültetnem. A pünkösdi rózsa nagyon hosszú életű és probléma mentes évelő, ráadásul évről évre szebb és bokrosabb, ennyi szeszélyességet igazán el lehet nézni neki, hogy csak akkor virágzik, amikor már megvetette a lábát valahol.
A bordó pünkösdi rózsám virágait idén először csodálhattam meg
Első alkalommal nyílt és egyetlen virágot hozott ez a pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa fehérben
Ez a legkésőbbi pünkösdi rózsám, két hatalmas bokrát még az előző tulajdonos ültette
Van egy nagyon szép egyszerű virágú fajtám, ami az előző kertünkben akár ötven virágot is hozott, itt azonban még nem mutatta meg magát. Van azonban olyan fajtám is, amelyet ugyan a régi kertbe ültettem, ám ott nem találtam neki igazán jó helyet, ezért ott nem is virágzott, és idén láthattam meg először a virágait. Az egyik egy fantasztikus bíboros bordó árnyalatú, a másik pedig egy szép rózsaszín virágú volt. A fehér virágú fajtát szintén a régi kertből hoztuk, ő már tavaly is virágzott, ám vitathatatlanul a legnagyobb sztár az előző tulajdonos által ültetett két hatalmas bokrú lilásrózsaszín fajta, amely egy eső után szétdőlt a virágözön súlya alatt.
A pünkösdi rózsák mellett igen hatásos partnerek a nőszirmok. Van olyan fajtám, amit még a szüleim kertjéből hoztam az előző kertünkbe, és onnan jött velünk ide. Ennek a fajtának különösen kedvelem a színét, igazi ártatlan, enyhén lilás árnyalatú kék. Sajnos elég hamar elnyílik, de nekem mégis nagyon kedves, talán az összes közül ezt kedvelem legjobban, és rendkívül finom az illata is.
Csodás korai nőszirom
Van még egy sötétebb lila korai fajta is, és néhány olyan fajta, amelyeket egy íriszekre szakosodott kertészetből rendeltem tavalyelőtt. Ezek késői, hatalmas és lenyűgöző, tartós virágokat hoztak. A legjobban a csaknem feketés lila ’Interpol’ nevű tetszik.
Esőcseppek ragyognak a nőszirom 'Interpol' nevű fajtájának szinte feketés lila virágán
Óriási, késői nőszirmok; mögöttük már bimbós a lilás rózsaszín pünkösdi rózsa
Ha már íriszeknél tartunk, meg kell említenem a szibériai nőszirmokat is. A tó közelébe ültettem jónéhány tövet tavaly, amelyek hihetetlenül megerősödtek, szinte már zsombékokat alkotnak, és szépen nyíltak is csodás sötétkékben.
Szibériai nőszirom virít a csíkos pántlikafű mellett a tó környékén
Csillagfürt kezd nyílni a nagy évelőágyásban
A pünkösdi rózsák mellett szép kísérők még a csillagfürtök impozáns virágfürtjeikkel. Nekem mindig nagyon tetszett ez a nem túl hosszú életű évelő, és többször próbálkoztam is már vele. Tavaly ültettem két kék virágút egymás mellé. Az egyik szépen fejlődött, hozott is két virágot, ám a másik sokkal satnyább, és csak egy virágot hozott. Ki érti ezt? Velük valahogy nehezebben boldogulok, de nem adom fel!
A macskahere készülődik a virágzásra, pünkösdi rózsa, csillagfürt, harangvirág és díszhagyma kíséri
A korai veronikák is virágot bontottak, az egyik égszínkék virágú, amelynek nem tudom a fajtáját, igazán bájos volt, kár, hogy viszonylag rövid a virágzási ideje. A másik fajta a macskafarkú veronika, amelyből bíborrózsaszín tövem van, május végén kezdett nyílni. A hosszúlevelű veronika kék virágfürtjei pedig csak júniustól virágoznak.
Égszínkékkel gazdagítja az ágyást ez a korai veronika
Macskafarkú veronika a sziklakert tetjén
Májusról szólva nem igazán gondolok sárga színre. Pedig van egy nagyon bájos évelő, amely tündöklő napsárga színben hozza telt virágfejecskéit, a zergeboglár. Indáival könnyen terjed, ez előnye, de egyben hátránya is lehet. Kedveli a nedvesebb talajt, ahol sűrűn be is növi azt. Olyan helyre ültessük, ahol nem zavar a terjedése.
A zergeboglár bájos aranysárga virágai kivilágosítják az árnyasabb ágyásokat
Sásliliom és macskamenta
A korai sásliliomok is elkezdtek nyílni május vége felé, most a képeket nézegetve jöttem rá, hogy sárga virágtölcsérei milyen jól érvényesülnének a zergeboglár apró virágai mellett. Lehet, hogy jövőre oda ültetem át a zergeboglárt, mert amúgy sincs jó helyen a nagy évelőágyásban. És jól illik hozzájuk a macskamenta is, ami szintén most kezdi őszig tartó virágzását.
Visszatérve a magasabb évelőkhöz, szépen megerősödött a tavaly ültetett harangvirágom is, amely elkápráztatott nagy, égszínkék harangjaival. Ilyen virágom még sosem volt korábban, nem tudom, miért tartottam tőle, hiszen mindig is tetszett, talán túl kényesnek gondoltam törékenynek tűnő virágai miatt. Hát, ami azt illeti, eddig jól vizsgázott a kertünkben!
A harangvirág törékenynek látszó virágharangjai eső után
Fáradhatatlanul nyílik a sarkantyúvirág a sziklakert tetején
Kilátás a sziklakert tetejéről
A kert másik részén, a sziklakert tetején teljes virágban áll a sarkantyúvirág. Hihetetlenül erős, nagy bokor lett belőle, amely fáradhatatlanul ontja piros virágfürtjeit.
A nyírfák alatti dombon most a legszebb a kerti pletyka, melyből kertünkben sötétkék és bíborszínű fajták virítanak.
Félárnyékos helyen heteken át díszlik a kerti pletyka
A kerti pletyka virágai nem nagyok, de közelről nagyon szépek
Ne menjünk el szó nélkül a cserjék mellett se! A hónap sztárjai a rózsaloncok. Nekem több fajtám is van, a piros virágúak mindig megbízhatóan nyílnak, és szépen növekednek. A tarka levelű fajtám kissé nehezen hajtott ki a kemény tél után, és virágot sem hozott sokat, ám így is nagyon szép. Most már kezd erőre kapni, szépen hozza új hajtásait.
A piros virágú rózsalonc mindig is a kedvenceim közé tartozott
Romantikusan szép a tarka levelű rózsalonc, amely virágzás után is mutatós
Van egy törpe, bordó levelű fajtám is, amely erős fagykárokat szenvedett, nagyon nehezen hajtott ki tőről, és persze nem virágzott. A virágloncom szépen nekilendült, virágzott is, és szépen hajt, jövőre már egészen látványos bokorrá válik.
 A kúszócserjék közül a japán lonc virágzása minden érzékszervünket megmozgatja. Szép virágai az elnyílás során sárgából fehérre váltanak, erős, finom illata pedig belengi a kertet, különösen este édesíti meg a kint töltött pihenőidőt.
Kerítésre, pergolára, rácsra futtatva szép és illatos térhatároló a japán lonc
A hónap közepétől fokozatosan virágba borultak az újonnan ültetett rózsáim is, amelyek már most szépen keretezik a faház melletti lépőköves ösvényt. Bár nagy a csábítás, hogy máris bemutassam őket, mégis meghagyom a következő bejegyzésre, amelyet teljes egészében nekik szentelek majd. Addig is élvezzék a kertjüket!
Már messziről is látványos a fiatal rózsa ültetvény

2017. május 17., szerda

Kivirult a sziklakert

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása nyomán minden rohamosan nő, fejlődik a kertben. Sajnos a gyom is. A már kialakított részek rendben tartása elsődleges feladat volt, de a most és később kialakítandó területeket sem lehet teljesen magára hagyni. Mindez rengeteg munkát adott az elmúlt időszakban, így nem nagyon maradt időm a blogra sem. Emiatt megint majdnem úgy jártam, mint áprilisban, hogy lassan aktualitását veszti a dolog, amiről írni akarok. Szerencsére azonban egy hirtelen kerekedett zápor bekergetett a házba, így most megragadom az alkalmat, hogy beszámoljak az egyik leglátványosabb változásról. Az elmúlt hetekben ugyanis életre kelt, kivirult a sziklakert.
A sziklakertet tavaly nyáron alakítottuk ki, amikor a tóból kikerülő földkupacot dombbá formáltuk, és a déli fekvésű rézsűt ugyanolyan terméskövekkel támasztottuk meg, mint amilyet a tóhoz is felhasználtunk. (Lásd a kialakításról szóló írást itt.)
Tavaly nyáron a frissen elkészült sziklakertben még szinte eltűntek a növények a kövek között
 Az elmúlt nyár folyamán párnás növésű és alacsony sziklakerti évelőkkel ültettük be a kövek közötti hézagokat és a dombtetőt. Szerencsére a szigorú tél végül is nem tett kárt a friss ültetésben, és a fél éve még aprócska növények máris hatalmasra nőttek, némelyiket már idén kordában kell tartani, illetve lehet szaporítani belőle.
A sziklakert első virága a leánykökörcsin volt
A virágok elnyíltával a kökörcsin mutatós termésével díszít
Az első virágzó a leánykökörcsin volt, ő azóta jópofa terméstokjaival díszít. A párnás növésű lángvirágok (Phlox), kőtörőfüvek (Saxifraga), pázsitviolák (Aubrieta) és tatárvirágok (Iberis), a csomókban növő pázsitszegfű (Armeria maritima)  már teljes pompájukban mutatkoznak, sőt, némelyikük virágzása lassan véget is ér. A többi sziklakerti évelő is gőzerővel készül a virágrajtra.
Az első virágok megjelenésekor még látszottak az árlevelű lángvirág levelei
Teljes virágzásban a párnás növésű  lángvirág
Tengerparti pázsitszegfű
Lángvirág és pázsitszegfű dús párnái vonják be a köveket a sziklakertben
Az örökzöld tatárvirág  több hajtása elfagyott a télen, ezért csak néhány virágot hozott
A kőtörőfű virágai elnyílásban sötét bordóra váltanak
Az egyik legnagyobb csoda a kristályvirág (Delosperma), amely tavaly szépen megeredt, ám alig hozott virágot. Tél végére azt hittem, hogy kipusztult, ugyanis elszáradt hajtások tömkelege borította a növényt. Aztán egyszer csak elkezdett kizöldülni, és megjelentek az első virágok is, amelyek napról napra nagyobb tömegben nyílnak a hajtásvégeken. Selymesen ragyogó erős rózsaszín fészkes virágai nagyon szépek.
A kristályvirág rásimul a kövekre
Eltérő habitusú növények találkozása a sziklakertben
A szegfűfélék is szépen rajtolnak. A mezei szegfű (Dianthus deltoides) kárminpiros virágai most kezdtek nyílni, és meglepetésemre van egy tő fehér virágú is. A többi szegfű is tele van bimbókkal, első virágaikat már nyitogatják.
A mezei szegfű virágzása most kezdődik
Rajtra készen áll ez a kis szegfű megszámlálhatatlan bimbójával
Hasonlóképpen hatalmas bokorrá szélesedett a két rózsaszínben nyíló napvirág (Helianthemum) is, melynek bájos virágai ugyan csak egy napig tartanak, ám naponta nyílnak az újabb és újabb bimbók.
Törékenynek látszó szépség a napvirág
Nagyon bájosak a különböző varjúhájak (Sedum) és kövirózsák (Sempervivum) is, melyek egy része az anyukám gyűjteményéből való.
A kövirózsa apró szárakon hozza utódait
Különleges színhatású kövirózsa; a legkisebb résbe is bepréselődnek
Egy kis varjúháj hívja fel magára a figyelmet csodás színeivel
Varjúháj másik fajtája
Sapkaként ül a szikla tetején ez a varjúháj
A kék léggömbvirágok későn bújtak elő, már azt hittem, hogy kifagytak a télen, de most már szépen fejlődnek, mind az öt tő megmaradt.
A léggömbvirág elég későn hajt ki; amíg nem kezd virágozni, addig is mutatós leveleivel díszít
A dombtetőn nyílni kezdett a piros sarkantyúvirág (Centrantus ruber), bimbósak a veronikák és a törpe margaréta is.
A sarkantyúvirág már bimbós formájában is rendkívül mutatós
A sziklakert tetején díszlik a tartós virágzású piros sarkantyúvirág
A homokhúr (Cerastium) is hihetetlenül szapora növény, egyetlen picurka hajtásból hatalmas területet képes beborítani akár egy év alatt is. Terjeszkedését virágzás utáni visszavágással lehet kordában tartani. Nagyon kedvelem ezt az évelőt szép dús, ezüstös levélzete és ragyogó fehér virágai miatt.
A homokhúr ezüst szőnyegként takarja a talajt
A kövek között még mindig van néhány kisebb hézag, amelyeket egynyári virággal töltök ki. Porcsinrózsa és évelő len magjait szórtam el néhány hete, az előbbiek már kelegetnek is.
A sziklakerti évelők között idén még jut hely néhány tő egynyári virágnak is
Amíg megerősödnek, és virágozni kezdenek, addig is nyílnak a tavaszi évelők, amelyek a virágzás befejeztével levélpárnájukkal adják majd a zöld kiegészítést a később nyíló tarka virágok mellé.
A sziklakert mögött látszik a tó a kert felől nézve

2017. május 7., vasárnap

Lekváros csokis-diós pite

A múltkorában ifjúság számára sütöttem sütit. Sokat töprengtem, hogy mi is legyen, mert egyszerűt és kiadósat, finomat és mutatósat akartam készíteni, ami ugyanakkor könnyen szállítható, és netán még el is áll pár napig, ráadásul a mai tizenéveseknél is nyerőnek kellett lennie. Elővettem a repertoárt, de nem igazán akadt meg a szemem semmin. Volt egy süti, ami ötletében megtetszett, csak a tésztáját nem találtam jónak. Aztán eszembe ötlött egy régi jól bevált tészta, amolyan vajas piskóta, amit  kicsit átalakítottam, és végül megszületett ez a süti. Nevezzük lekváros pitének, amit most csokis-diós változatban mutatok be.
Hozzávalók egy gáztepsihez: 

A tésztához:
20 dkg vaj vagy margarin
25 dkg cukor
4 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 kávéskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja és leve
35 dkg liszt

A tetejére:
5 dl sűrű baracklekvár (házi)
3 tojás
10 dkg darabosra vagdalt dió
10 dkg apróra vágott étcsokoládé

Elkészítés:
A puha, de nem olvasztott vajat habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, majd egyenként hozzáadva az egész tojásokat, jól kikavarjuk. Belereszeljük a citromhéjat, hozzáadjuk a levét, és a liszttel, melybe belekevertük a sütőport, sűrű tésztát kavarunk. Legjobb robotgéppel dolgozni, és a titka az, hogy az egész massza könnyű, habos legyen. 
A masszát egyenletesen belesimítjuk egy nagy tepsibe. A tepsit nem kell kivajazni, mert a tészta elég zsíros. 170 fokos sütőben halvány rózsaszínűre sütjük 25-30 perc alatt.
Az ujjnyi vastag tésztán vastagon a lekvár és a többi finomság
Közben a baracklekvárt alaposan összekeverjük a három egész tojással, majd a megsült tészta tetejére simítjuk. Megszórjuk a durvára tört dióval, és mehet vissza a sütőbe még kb 15 percre. Végül rászórjuk a csokoládét, és még annyi időre toljuk vissza a sütőbe, amíg megolvad kissé. Ezután kivesszük, és a tepsiben hagyjuk kihűlni. Tetszőlegesen szeletelhetjük.
A tojástól kocsonyás állagú lesz a lekvár a süti tetején, így nem ragad, és könnyen szeletelhető
A tetejét ízlés szerint variálhatjuk, például mandulával sem lehet rossz, vagy akár csoki nélkül is elképzelhető
A végeredmény egy ízes-szaftos, de nem ragadós sütemény lett, amely nagy sikert aratott az ifjúság körében. A széleiből maradt egy kevés itthon, és úgy tűnik, hogy 2-3 nap után is élvezhető. Nemsokára lesz egy nagy családi parti, szerintem akkor is ezt az új szerzeményt fogom elkészíteni. Jó szívvel ajánlom kipróbálásra!