2017. február 25., szombat

Tavaszcsalogató



Ma volt az első igazi tavaszi nap, amely végre elhitette velünk, hogy ez után a hosszú, kemény tél után lesz még kikelet! Bizonyára nem vagyok egyedül a tavaszváró hangulattal, hiszen a sok szürkeség után mindannyian vágyunk a színekre, a hideg után a nap melengető sugaraira.
Amíg a tavasz beköszöntére várunk, inspirálódjunk az internetről gyűjtött képekkel, hátha adhatnak néhány ötletet, vagy egyszerűen csak tekintsük jóleső jutalomnak a kerti munka után!
Számos kora tavasszal nyíló fa és cserje van, amelyekkel ilyen virágpompát varázsolhatunk a kertbe; a rododendron a legszebbek közé tartozik
A virágzó magnólia egymaga is varázslatossá teszi a tavaszt
A szikrázóan kék ég és a csodás napsütés a hűvös szél ellenére is kicsalogatott a kertbe, és jólesően nézelődtem, mert bizony már látható jelei vannak a közelgő tavasznak! A fűben kinyíltak a hóvirágok, amelyeket még az előző tulajdonos ültethetett. Sajnos alig néhány szál van belőlük, ezért el is határoztam, hogy ősszel nagyobb mennyiségben telepítek majd a bokrok alá.
A hóvirág szépen mutat a sárga téltemető társaságában, ősszel én is ültetek majd
Egy-két hét múlva hasonló látványra számítok a kertünkben
A krókusz különösen alkalmas arra, hogy a gyepen elszórva ültessük el; mire sort kell keríteni a fűnyírásra, addigra már nagyjából visszahúzódik a növény
A tavaly az elegyengetett vakondtúrások friss földjébe ültetett krókuszok viszont szépen bújnak már, remélem, hogy egy-két hét múlva vidám kék-sárga virágözönnel köszöntenek majd! És persze abban is reménykedem, hogy megtalálják a helyüket, és évről évre egyre nagyobb foltokat fognak alkotni a fűben…
A nézelődés után úgy döntöttem, hogy itt az ideje megkezdeni a kerti évadot. Mire beköszönt a tavasz, és kinyílnak az első virágok, addigra már legyenek eltüntetve az előző évad és a tél nyomai!
A hunyor hosszú életű évelő, amely enyhébb időben már tél végén virágozni kezd
Tavasszal több héten át nyílik a hunyor, amely akár főszereplője is lehet a kertnek
A hunyorok színskálája a zöldes fehértől a sötétbordóig terjed; jól kombinálható hagymás virágokkal
Az ibolya apró virágai csodálatos illattal töltik meg a kertet
Így aztán elkezdtem kitakarítani a nagy évelőágyást és a tó körül is levagdostam a díszfüvek elszáradt szárait és a tavalyról megmaradt évelő szárakat. Volt belőlük bőven. Ősszel nem szoktam levágni őket, részben mert egy részük a tél folyamán is díszít, részben, mert védelmet nyújt a növény tövének, és nem mellékesen sok állatnak, rovarnak, madárnak nyújtanak élelmet, menedéket a téli hónapokban. Mostanra azonban betöltötték hivatásukat, és díszüket is vesztették. A szárak levágása nemcsak az esztétikum miatt fontos, hanem azért is, hogy a fiatal hajtások fényhez, levegőhöz jussanak.
A tavaszi évelők jól kombinálhatóak a hagymás virágokkal
Különleges színhatást ad a narancssárga és a lila tulipán, melyet a világoskék nefelejcs lágyít; a háttérben a narancsosan kihajtó gyöngyvessző egészíti ki a képet (Spiraea 'Goldflame')

Hagymásokkal és tavaszi évelőkkel gazdagon beültetett kert
Nálam az évelők között sok virághagyma is el lett ültetve, most már ezek is kezdenek előbújni. Innentől kezdve izgalmas lesz nap, mint nap figyelni, hogy hol, mi kezd hajtani, növekedni, mikor kezd virágozni?
A primula vagy kankalin az év első évelő virágai közé tartozik; jól kombinálható hagymásokkal is
Kankalinokkal erdőszéli hangulatot teremthetünk a kertünkben
A kankalinok a kerti tó partján is jól mutatnak
Szinte hihetetlen, de némelyik gyomnövény már virágzik! A tavaszi ágyástakarítás során kiderül, hogy bizony vannak gyomok, amelyek jól átvészelték a telet, ilyenkor még időben meg lehet fékezni az elburjánzásukat. A tyúkhúr nagyon korán erőre kap, ha nem iparkodunk, egykettőre elborítja a talajt a neki kedvező helyeken. A tarack is alattomosan terjed, de most még a fagy által fellazított talajból jó eséllyel ki tudjuk húzni a messzire hatoló nyúlványaival együtt.
Ha nem akarunk az ágyás gondozásával bajlódni, hagymásokat a fűbe is telepíthetünk; ekkor azonban várni kell a fűnyírással, amíg a leveleik elfonnyadnak
Tavaszi virágokat cserépbe, dézsába is telepíthetünk, így a teraszon is élvezhetjük az év első virágait
Néhány hét múlva már látni fogjuk, hogy az évelők rendben kihajtanak-e, s veszteség esetén lesz idő pótolni őket, vagy a szükséges átültetéseket is meg lehet kezdeni. Lassan elő lehet készíteni az egynyári virágok helyét is az ágyásokban, akár az évelők közötti üres foltokba, akár önálló ágyásba szánjuk őket. Ideje lesz számba venni, hogy milyen, és mennyi növényre lesz szükség, be lehet szerezni az elvetendő magokat. A helyben vetéshez korán van még, és ha saját magunk akarunk palántát nevelni, akkor sem kell elkapkodni a dolgokat, de méricskélni, számolgatni, tervezgetni már lehet.
Tulipánok és jácintok: nemcsak színekkel, de illatokkal is megtöltik a kertet
Tulipánokkal szinte végtelen számú színkombinációt alkothatunk
Narancssárga és fehér: üde, mégis elegáns színkombináció
Az évelőágy hézagait bátran ültessük be hagymásokkal, a hatás nem marad el!
Klasszikus páros a tulipán és a nefelejcs; évelő változatával hosszú évekre szóló ágyásokat alakíthatunk ki
Az elkövetkező hetekben a metszőollót is elő lehet venni. A gyümölcsfák metszését is el lehet majd kezdeni, és a cserjéket is ráncba kell szedni. Persze csak azokat, amelyek később nyílnak, mert a kora tavasziakat csak virágzás után szabad metszeni, ha gyönyörködni szeretnénk a virágaikban. A sérült, beteg ágakat, vesszőket minden cserjéről el kell távolítani virágzástól függetlenül. A nyári orgonát és a kékszakállt nagyon alaposan vissza kell vágni a dús virágzás érdekében, de a nyári virágzású gyöngyvesszőket, pimpókat, orbáncfüvet, mályvacserjét is érdemes, legalább néhány évente megmetszeni. A rózsák tövének kitakarásával, metszésével várhatunk még néhány hetet, hiszen lehet még komolyabb fagy.
A kisvirágú árvácskában kiváló társra lelnek a tulipánok; tavasszal gazdag színpalettából válogathatunk a piacon
A sejtelmesen lágy fények még hatásosabbá teszik a tulipánokat
Tulipánok és jácintok színekben gazdag egyvelege
Ha időben elkezdjük a kerti munkákat, ahogy az időjárás és az időnk, meg a kedvünk engedi, akkor nem fog a körmünkre égni a munka, és mire igazán kitavaszodik, addigra lesz lehetőségünk a pompás kertünkben nemcsak dolgozni, hanem gyönyörködni is!
Az erős napfényben szinte áttetszővé válnak a virágok
Különleges, üde színhatás
A díszcseresznye a kora tavasz legszebb virágzó fái közé tartozik

2017. február 19., vasárnap

Kerttervezés ideje: Hangulatos pihenőhelyek



Ahhoz, hogy a kertben ne csak a munkát élvezzük, hanem a munkánk gyümölcsét is, szükség van pihenőhelyekre.
Nem biztos, hogy a kerti pihenőhelyről ez jutna eszünkbe, de miért is ne?
Ha már pihenőhely kialakításán gondolkodunk, tervezzünk mindjárt legalább kettőt! Az egyik legyen nagyobb, ahol elfér a család vagy baráti társaság, a másikat pedig a csendes elvonulásnak szentelhetjük, ahova jól esik félrehúzódni, pihenni, olvasni vagy csak éppen szemlélődni. A nagyobb pihenőhelyet érdemes egy burkolt felületre állandó helyre telepíteni, a másik, vagy többi pihenőhely azonban lehet ideiglenes is. Ennek legegyszerűbb módja, ha egy kerti széket vagy padot mindig oda állítunk, ahol éppen a legszebb látványt nyújtja a kert.
A virágágyásba helyezett padon akár munka közben is megpihenhetünk
A fa árnyékából jól esik szétnézni a virágzó kerten
Ezt a látványt kár lenne elmulasztani, közben a padon sütkérezhetünk az őszi napsütésben
Nagy kertben persze van mód több helyen is kialakítani állandó ülő-, vagy éppen fekvőhelyet, s akár mindegyiket más-más hangulatúra lehet hangolni, kihasználva a hely adta lehetőségeket. Akárhány pihenőhelyet alakítunk is ki, van néhány általános szempont, amiket érdemes megfontolni. Az itt bemutatott képeket az internetről gyűjtöttem.
Az első és legfontosabb a megfelelő hely kiválasztása. Ha étkezésre is alkalmas helyet akarunk, akkor célszerű azt a kerti sütő-főzőhely közelében kialakítani, hogy ne kelljen az étellel túl sokat szaladgálni a kertben, ráadásul így a társaság már a sütés-főzés folyamatánál jelen lehet.
Jó ötlet a támfalba épített pad, mely egyben kényelmes hely a szalonnasütéshez is
A biztonságos étkezéshez stabil asztalra és székekre van szükség, amit persze a füvön is fel lehet állítani. A szüleim kertjében például nincs állandó étkezőhely kialakítva, mégis nagyszerű családi partikat szoktunk tartani. Ilyenkor a létszámnak megfelelő számú asztalt és székeket viszünk ki a hatalmas diófa árnyékába.
A hely kiválasztásánál gondoljunk a fény-árnyék viszonyokra is! Nyári melegben nélkülözhetetlen az árnyék, tavasszal és ősszel, vagy kora reggel, illetve estefelé azonban bizonyára élvezzük a napfürdőt. Lehet pihenőhelyet szentelni egy-egy szép látványnak, kilátásnak, a felkelő vagy lenyugvó nap sugarainak, vagy éppen a csillagos ég fényeinek.
Kiváló pihenőhelyet nyújt egy kerti hinta
Árnyékról gondoskodhat egy fa lombja, egy napernyő, kifeszített vászonvitorla, de lehet épített tető is a pihenőhely fölött pavilon, lugas vagy pergola formájában.
Ehhez hasonló kis pihenőt akár a szerszámos bódé hátsó falánál is ki lehet alakítani
Romantikus kis pihenőhely, melyet akár a kerítésbe is illeszthetünk
A virágok között bújik meg a kis pavilon
Szintén fontos szempont a megfelelő védettség biztosítása. Általában nem szeretünk nagy, nyílt térség közepén üldögélni. Biztonságérzetet ad, ha hátulról, esetleg oldalról is védett a pihenőhely. Ezt a védettséget nyújthatja a házfal vagy a kerítés, egy fa, sövény, vagy növénysáv. A megfelelő védettség, takarás különösen fontos a csendes elvonulásra szánt pihenőhelyen.

A kert rejtett zugában bújik meg ez a kis pihenőhely
A falak védelmet biztosítanak a ennek a tágas étkezőhelynek
A növények és a faelemek védettséget és meghittséget adnak ennek az étkezőhelynek
Az alacsony kőfal és a ráhelyezett cserepes virágok teremtik meg a védettség érzetét ezen a romantikus pihenőhelyen
Egy pergola kiváló választás a pihenőhely fölé. Tartóoszlopai és teteje révén olyan érzést kelt, mintha szobában lennénk, ezáltal biztosítja a kellő védettséget, lamellái árnyékolnak, és érdekes fény-árnyék hatást nyújtanak. 
Az alacsony téglafal és a pergola teremti meg a szobaszerű hangulatot, miközben a tujasövény takarást és védelmet biztosít
Szoba a kertben; a rácsos elemek védettséget, de egyben átlátást is biztosítanak
Magas növények, pergola és a rácsos védőfal együtt teszik kellemessé ezt a pihenőhelyet
Növényekkel befuttatva, vagy ámpolnákat ráaggatva fel is öltöztethetjük, ezzel egyszersmind könnyen be tudjuk illeszteni ezt az épített elemet a kertbe.  
A pergolára futónövény kapaszkodik és ámpolnák is helyet kaptak rajta
A kerítéshez kapcsolódó pergola és a sok növény kellemes, védett helyet ad a délutáni kávézáshoz

Kellő figyelmet kell szentelni a pihenőhelyet körülvevő növényeknek is. Egyaránt fontos a méret, a forma, a szín, sőt, az illat is, hiszen ezek alapvetően befolyásolják a hely hangulatát!
Itt lehet élvezni a szín- és illatáradatot!
A növények legyenek méretükben arányosak a pihenőhellyel, biztosítsák a kellő takarást vagy éppen kilátást, és semmiképpen ne legyenek szúrósak! (Ez alól a rózsa talán kivételt képezhet...) Olyan növényeket válasszunk, amelyek az évnek abban az időszakában mutatnak legjobban, amikor a pihenőhelyet használjuk. A csendes elvonulásra szánt helyhez visszafogott színeket használjunk, a társas összejövetel helyszíne lehet élénkebb, tüzes vagy tarkább színvilágú is. Az összhatás kiteljesítéséhez fontos a célnak és stílusnak megfelelő kerti bútor is. Ennek kiválasztásánál ügyeljünk a harmóniára, a pihenőhelynél felhasznált anyagok és színek összhangjára.
Ezt a trópusi hangulatú étkezőhelyet védőn ölelik körül az ívesen összekötött faoszlopok
A fatároló és a magasított ágyások nyújtják a kellő védelmet és díszletet ennek a pihenőhelynek, amely szűkös helyen nagyon praktikus
A pihenőhely kialakításakor, bár nem elsőrangú, mégis fontos szempont lehet, hogy az épített elemek a téli kertben különösen fontos szerepet játszanak. A kert struktúrája ilyenkor még inkább szembetűnő, mint nyáron. A burkolt felület, lugas, pergola, a télen is kint maradó kerti bútor fontos látványossággá léphet elő, különösen hóval borítva.
Saját kertünkben mi is több pihenőhely kialakítását képzeltük el. A méretes teraszon kívül a medence mellett alakítottunk ki egy napozó helyet, és a tó mellett megtalálta már a helyét egy pad. Tervben van még egy árnyékos üldögélő hely a diófa alatt, de ennek kialakítása még nem körvonalazódott pontosan. A nyár folyamán majd ezeket is bemutatom. Addig is jó tervezgetést mindenkinek!

2017. február 5., vasárnap

Kerttervezés ideje Játék a térrel

Nem könnyű feladat a telekből kertet csinálni, azaz egy növényekkel és épített elemekkel jól berendezett külső lakóteret kialakítani, ami megfelel az igényeinknek, miközben a legtöbbször meg kell küzdenünk a hely szűkösségével. Hogyan gazdálkodjunk a rendelkezésre álló térrel, különösen, ha annak méretei, arányai nem éppen optimálisak? A következőkben ehhez szeretnék támpontokat adni néhány saját és főleg az internetről gyűjtött kép segítségével.
A tér felosztásának egyszerű és nagyobb kertekben igen látványos módja, amikor az eltérő funkciójú részeket, pl a díszkertet és a haszonkertet alacsony kerítéssel választják el
Hogy a térérzet szempontjából mennyire fontos a kert berendezése, a térformálás, azt számomra mi sem bizonyította jobban, mint az előző kertünk. Amikor először jártunk a később tulajdonunkba került ingatlanban, megdöbbentően kicsinek tűnt a telek, és itt külön hangsúlyoznám a „tűnt” szót. Tél volt, összefüggő hó borította a telket, amely csupán zsebkendőnyinek tetszett. A téglalap alakú területet egyik oldalról a ház, másik oldalán a melléképület, a két további oldalán pedig a kerítés mentén kordonosan nevelt gyümölcsfák határolták, amelyek egyúttal a hátsó kert összes növényzetét alkották. Kicsisége mellett reménytelenül sivárnak is látszott az egész.
Téli kép a régi kertünkben néhány évvel a növények ültetése után; a kert végében lévő alacsonyabb cserjék optikailag hosszabbnak láttatják a teret
Aztán szépen elkezdtünk növényeket ültetni, helyet kapott egy pergola, egy kerti hinta, kerti tűzhely, elfért benne a nyáron felállított medence, voltak benne virágok, cserjék, néhány fa, és mindjárt otthonos lett az egész. Semmivel sem lett nagyobb, viszont az elkülönített kertrészek és a változatos növényzet révén jól használható külső lakótér lett. (Ezt a kertet az alábbi bejegyzésben mutattam be részletesebben.)
A pergola alól más nézőpontból tárul fel a kert; balra a terasz felől rejtett tűzrakóhely, szemben a hinta
A teraszról nézve rögtön megakad a szem a bimbózó rózsák ágain, távolabb a virágzó rózsa és a hinta akasztja meg a tekintetet; az elöl lévő betonplaccon kapott helyet a medence a nyári hónapokban; A régi kertünk kicsi volt, de sok mindennek jutott benne hely
Miért tűnt kicsinek ugyanaz a telek korábban? Mert semmi nem állta útját a tekintetünknek, így a szem azonnal a határokat pásztázta, és rögtön szembe tűntek a korlátok.
Ebben a kis térben a magas, zárt kerítésnek és a keskeny hosszanti ágyásoknak köszönhetően a szem azonnal a határokat érzékeli, ezáltal a tér még kisebbnek, dobozszerűnek tűnik
Hogyan érhetjük el, hogy a mégoly kicsi telek is tágasabbnak tűnjön? Ha a tekintetünket a telken belül tudjuk tartani, mert az megragad az érdekes elemeken, akkor egyik látnivalóról a másikra vándorol a szemünk, és ez a tágasság érzetét kelti.
Gazdagon beültetett kicsi kert; az íves formák, a változatos növényzet sok látnivalót kínál, és a telken belül tartja a tekintetet
Ebben a kis kertben a dús növényzet mellett az épített elemek, mint pl burkolt felület, szobrok is hozzájárulnak a sok látnivalóhoz; Fontos elem a gyepfelület, amely nyugalmat teremt, és a világos, visszafogott színek, amelyek optikailag tágítják a teret, csakúgy, mint az előző kép esetén
Hasonlóan, ha nem lehet egyetlen pillantással áttekinteni az egész kertet, mert vannak elemek, amelyek takarásban vannak, amelyek megtekintéséhez helyet kell változtatni, akkor szintén nagyobbnak fog tűnni a kert. Ugyancsak fontos, hogy a változatos kialakításnak köszönhetően a kert a különböző nézőpontokból más-más képet mutasson, ami szintén hozzájárul a nagyság érzetéhez.
A kanyargó ösvény és a hasonló alakú vízfelület, a tekintet útját álló szép híd és a távolabb lévő kecses fa olyan elemek, amelyek felkeltik a kíváncsiságot, arra ösztönöznek, hogy tárjuk fel a kert titkait
Ha a kertet külső lakótérként kezeljük, akkor elkerülhetetlen, hogy különböző részekre osszuk fel. Hiszen szeretnénk sütő-főző helyet, pihenőhelyet, gyerekeknek játszóhelyet, esetleg sziklakertet vagy medencét. A kertet a család igényeinek megfelelően be kell tehát rendezni. Persze a kert méreteit és a vágyainkat össze kell hangolni, de még a legkisebb telket is fel lehet osztani két-három funkcionálisan elkülönülő részre.
Kicsi, de mégis kellemes külső lakótér a megfelelő térfelosztásnak, a világos színeknek köszönhetően; Az előtérben álló fa magasságot, védettséget és árnyékot biztosít
Egy picurka sorházi kertet is ki lehet alakítani úgy, hogy kellemes kinti tartózkodási hely legyen
A pergola védettséget ad a pihenőhelynek, a távolabbi csendes zugot hátulról magasabb, elölről félmagas növények rejtik; elöl a két nyírt bokor kapuként szolgál, és elválasztja az egyes kertrészeket
A nagy méretű telkeken több „szobát” is kialakíthatunk, de itt is szükség van a kellő arányérzékre, hogy ne szabdaljuk fel a kertet túlságosan. Az egyes részeket növényekkel és egyéb épített elemekkel ki lehet hangsúlyozni, vagy a növények kulissza-szerű elrendezésével kiválóan el lehet rejteni. Nem szükséges, hogy az elválasztásra szánt sövény átláthatatlanul magas legyen, már egy derékmagasságú növénysáv is megteremti a szükséges optikai hatást.
Alacsonyabb növényszigetek és támfalak osztják fel a teret és vezetik tekintetünket fokozatosan a háttérben álló magasabb fákig
Számos egyszerű fogással fokozhatjuk a térhatást, kelthetjük a tágasság érzését a kisebb kertekben. Egy ösvény, ami a kanyarban eltűnik, és nem lehet látni, hogy hova vezet, azt sejteti, hogy távolabb újabb kertrészek tárulnak fel, ezen túlmenően kíváncsivá tesz, felfedezésre csábít.
Jobbra vagy balra? Bármerre induljunk, mindenképpen meg kell kerülni a kör alakú ágyást, hogy a mögötte megbújó pihenőhelyhez jussunk
Ahogy az ösvényen haladunk, újabb nézőpontok tárulnak fel, ami nagyobbnak láttatja a kertet a valóságosnál. Persze fontos, hogy az ösvény valóban vezessen valahova, például egy rejtett pihenőhelyhez. Hasonlóképpen hatásos, ha a tér beszűkülésével, kitágításával játszunk. Egy aprócska kertben is létrehozhatunk egy olyan szűk átjárót, amelyen áthaladva juthatunk el a másik kertrészbe. A hirtelen kitáguló tér a tágasság érzetét fogja biztosítani.
Ha néhol átláthatunk a kerítésen, az optikailag tágítja a teret, behozza a külvilágot a kertünkbe
Keskeny, hosszú kertekben különösen hatásos, ha az egyes kerti szobákat csak szűk átjárókon át közelíthetjük meg
Nagyobb kertben is fokozható a térhatás azzal, ha néhol beszűkül a látótér
Különösen kicsi kertekben alkalmazhatjuk az optikai trükköket. Az íves vonalak elterelik a figyelmet a telek szigorúan egyenes határairól, ezáltal nagyobbnak fog látszani a tér. A hosszú, keskeny telket szélesebbnek láttatja az átlók hangsúlyozása.
Az átlók, a funkcióknak megfelelő térfelosztás, a függőleges hangsúlyok és a szétterülő koronájú fa együttes hatására jóval tágasabbnak látszik ez a kert a valóságosnál
Rövidebbnek látszik a kert, ha nagyobb növényeket ültetünk a háttérbe, kisebbeket pedig a házhoz közelebb. Ezzel a módszerrel enyhíthetjük a keskeny, hosszú telkeknél jelentkező „csőhatást”. Ellenben a kisebb telket a perspektíva hatással „hosszabbíthatjuk” meg, vagyis ha a ház közelébe magasabb, a kert végébe pedig alacsonyabb növényeket ültetünk.
A hátrafelé emelkedő magasságú növényzet és a háttérben lévő hatalmas fák optikailag közelebb hozzák a kerthatárt
Mindenképpen fontos, hogy ne aprózzuk fel a telket. A rendelkezésre álló tér nem attól fog nagyobbnak tűnni, ha apró részekre szabdaljuk, vagy miniatűr növényekkel ültetjük be. Éppen ellenkezőleg, olyan lesz a hatása, mint amikor Gulliver Liliputba csöppent, mintha minden összement volna körülöttünk! A térérzetet a nagyobb növények, fák és cserjék fogják biztosítani. Arra azonban ügyeljünk, hogy a méretek arányosak legyenek.
A kis kertnek kellemes védettséget biztosítanak a szellős koronájú fák, amelyek alatt dúsan tenyésznek az alacsonyabb növények
Szűk helyen egy hatalmasra növő fa túlságosan uralkodó lenne, sőt, még a szomszédokat is betakarhatja. Nem is beszélve arról, ha a kertre mély árnyék borul emiatt. Kisebb kertekben, szűk udvarokban a kis termetű, 5-6 méteresre növő fák, vagy a gömb-, illetve oszlopos koronájú fák a megfelelőek. Kiválóak a galagonyák, a fanyarka, a díszalmák, egyes díszcseresznyék, esetleg kisebb termetű gyümölcsfák. A felsorolt növények jól aláültethetők, világos árnyékukban más növények is jól fejlődnek, és többhasznúak, hiszen virág és termésdíszt, esetleg szép őszi lombot várhatunk tőlük. A kertben a harmadik dimenzió, vagyis a magasság hangsúlyozására a fák mellett a különböző épített elemeket is jól lehet alkalmazni. Egy pergola a pihenőhely fölött, egy rózsaív vagy hintaállvány függőleges irányba vezeti a tekintetet, ráadásul egyes növények számára kiváló támasztékul szolgál. Ahol kevés a beültethető terület, ott a futó- és kúszónövények nagy kincsnek számítanak!
A kanyargós ösvény változatos növények mellett vezet el a pergoláig, és a hátul lévő másik pihenőhelyig; a burkolt felületen átvezető lépőkövek a távlatokat hangsúlyozzák
Kisebb és nagyobb kertekben is növeli a játékteret az egyes kertrészek közötti magasságkülönbség; a térhatást fokozza a pergola és a sövény mögött látható magasabb fák
A harmadik dimenzióval oly módon is lehet játszani, ha a kert egy részét kiemeljük, vagy ellenkezőleg, kissé lesüllyesztjük. A szintkülönbség áthidalása lépcsővel, támfallal vagy rézsűvel számtalan kialakítási lehetőséget kínál, változatossá teszi a kertet.
A színek és anyagok optikai hatásáról se feledkezzünk meg! Kisebb kertekben, zárt udvarokban mindenképpen a világos, hűvös, illetve semleges színek alkalmazása javasolt, akár burkolatról, akár növényekről legyen is szó. Ezek ugyanis tágítják, míg a sötét, vagy a tüzes, meleg színek inkább szűkítik a teret. Kerülendő a túl sokféle anyag alkalmazása. A kerítés és a burkolatok, valamint a kerti bútorok anyagát célszerű összehangolni.
A szín_, és formagazdag beültetések gondoskodnak arról, hogy legyen látnivaló a legkisebb kertben is
A falra szerelt ablakkeretben lévő tükör azt a hatást kelti, mintha átlátnánk a szomszéd kertbe
Ezt a pihenőhelyet optikailag nagyítják a kerítésre szerelt tükrök
Röviden summázva az elmondottakat: a nagyvonalú kialakítás és részletgazdag elemek biztosítják, hogy a kert méretétől függetlenül jól használható kinti élettérré váljon, ahol  mindig van mit megcsodálni, amiért érdemes körbesétálni, és ahol jól érezzük magunkat.

2017. február 2., csütörtök

Póréhagymás édesburgonya leves

Egy nagyon egyszerű, ám tartalmas leves receptet hoztam mára. Vidám narancssárga színével egy kis vidámságot csempészhetünk a szürke téli napokba. Levesfeltétnek adhatunk pirított magvakat, krutont, én egyik nap sajtos krékerrel tálaltam, úgy is finom volt. Ha kiegészítjük még egy sajtos melegszendviccsel, akkor komplett ebéd vagy vacsora.

Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
2 közepes méretű édesburgonya
kevés olaj
só
bors, cayenne-bors (elhagyható), őrölt gyömbér, szerecsendió



Elkészítés:

  1. A póréhagymát felkarikázzuk, az édesburgonyát felkockázzuk.
  2. Kevés olajon elkezdjük párolni a pórét, ha elkezd puhulni, hozzáadjuk az édeskrumplit is, picit megpirítjuk. Felöntjük annyi vízzel, amennyi kényelmesen ellepi, majd megsózzuk.
  3. Ha megpuhultak a zöldségek, leturmixoljuk, esetleg higítunk rajta, ha túl sűrűnek ítélnénk. 
  4. Visszatesszük a tűzre, hogy átmelegedjen, fűszerezzük, majd elzárjuk alatta a lángot.
  5. Forrón tálaljuk.