A nyári kert sztárjai, az évelők; Jól sikerült társítások 1.

Peregnek a napok, a hetek, és ismét eltelt egy hónap a legutóbbi kerti beszámolóm óta. Azóta javában dúl a nyár, és nálam ennek az évadnak meghatározó növényei az évelő virágok. Szeretem őket, mert viszonylag kevés gondozás mellett évről évre megörvendeztetnek virágaikkal, ráadásul többségük hosszú életű, és az évek múlásával egyre nagyobbak, dúsabbak lesznek. Jó néhányuk könnyen szaporítható tőosztással, sarjai révén, vagy éppen magjait elszórva újul meg. Gazdag méret-, szín- és virágforma választékuk a legkülönbözőbb helyekre alkalmassá teszi őket. Bár jól mutatnak cserjesorban, némelyikük szoliterként is megállja helyét, én mégis az ágyásokat részesítem előnyben.

Nagy évelőágyásomban tavasztól őszig gazdagon nyílnak a nagy szín- és  formagazdagságot mutató virágok

Kitűnően kombinálhatóak díszfüvekkel és egynyári virágokkal, ezáltal minden évben csempészhetünk valami újat az állandó növények közé. Ha pedig az évelők közé virághagymákat is ültetünk, már tavasszal színpompás ágyásoknak örvendhetünk.

Az évelőkkel jól lehet kísérletezni, hiszen ha valahol nem válik be egyik-másik, akkor a következő évben át lehet ültetni máshova. Persze ügyelni kell, hogy az igényeiknek megfelelő helyre ültessük őket, ám mégis előfordul, hogy nem sikerül egyből eltalálni a helyét, és az is előfordul, hogy egyáltalán nem érzi jól magát egy-egy növény. Ezért új növény kipróbálásakor rendszerint csak 1-2 tövet veszek, és csak ha beválik, akkor szerzek be több példányt, legyen szó vásárlásról vagy saját kezű szaporításról.

A fentiek alapján talán nem meglepő, hogy nagyon szívesen tervezgetek évelő kombinációkat, amiket igyekszem a gyakorlatban is megvalósítani. A jól sikerült társításaimat mutatom be a következőkben.

Macskahere, harangvirág, díszhagyma, ligeti zsálya adja a főszerepet, körülöttük a korábban és később nyíló évelők zöld alapot adnak a virágpompának

Hosszúlevelű veronika, kisázsiai macskahere, díszhagyma triója

Május végén, júniusban díszíti a nagy évelőágyást a halványsárga macskahere, az égszínkék   hosszúlevelű veronika és a lila díszhagyma. Nemcsak színeikben alkotnak harmonikus együttest, hanem virágformáik is jól kiegészítik egymást: a macskahere ajakos virágai örvökben helyezkednek el, a veronika apró virágai hosszú fürtöt alkotnak, a hagyma virágzata pedig szabályos gömböt alkot.

Eltérő színek, különböző formák

A díszhagyma és a veronika virágzata egyaránt aprócska virágok sokaságából áll, mégis egészen más jellegűek

A változatosságot nemcsak a virágok, hanem a levelek különbözősége is fokozza

Az ágyásban kísérőnövényként a díszhagyma színét ismétli a korai aszter halványlilája

A macskahere elnyílt virágzatait nem kell levágni, mert mutatósak maradnak akár tél végéig is. A veronikát elvirágzás után kissé visszavágva rábírhatjuk egy másodvirágzásra, a hagyma virágzata pedig elhalványodik, zöldessé váló  árnyalatával még hetekig díszíti az ágyást, nyár derekára azonban szétporlad, elszárad. Napos helyet, tápdús talajt igényelnek, és több évig helyben maradhatnak. A macskahere idővel egyre nagyobb telepet alkot, de nem agresszívan terjed, a veronika tövei évről évre dúsabbá válnak, és ha nem vágjuk le a virágait, kis mértékben szaporodik magról, a díszhagyma pedig sarjhagymákat képez, amelyeket néhány évenként felszedve szaporíthatjuk.

Közel méteres virágszárakon csüngenek alá a csodás virágharangok a bugatölcsér 'Pocahontas'  fajtáján

Ugyanebben az időben a kert másik részén, a tó mögötti ágyásban nyílik a bugatölcsér (Penstemon) ’Pocahontas’ nevű fajtája. Ez a növény egy főnyeremény! Igaz, sikerült rögtön olyan helyre ültetnem, ahol kiválóan érzi magát, a két tő egy fűzfatuskó két oldalán kapott helyet. Kísérői a hattyúnyakú lizinka és a csíkos pántlikafű egyre hatalmasabbá váló telepe.

A csíkos pántlikafű már kora nyáron hozza kalászait, amelyek remekül illenek a bugatölcsér virágaihoz

Itt még éppen nem virágzik a hattyúnyakú lizinka, mely egyelőre zöld tömegével ad nyugodt kiegészítést a bugatölcsérnek

A tó mögött így nagyon természetes hatást sikerült kialakítanom finoman hangolt színekkel: a bugatölcsér bordós tőlevelei önmagukban is mutatósak, gyengéd halványlila virágai viszont légies könnyedséget árasztanak.

A bugatölcsér bordó tőlevelei télen és kora tavasszal is igen mutatósak

Magas termete ellenére légiesen könnyed virágokat nevel a bugatölcsér (Penstemon 'Pocahontas')

A pántlikafű hamvas zöldje hosszanti fehér csíkozottságával visszafogott partner, amely korán megjelenő virágkalászaival remekül illik a bugatölcsér magasba nyúló virágfüzéreihez. A hattyúnyakú lizinka szintén elbűvölően szép egy irányban elhajló fehér virágzataival, igaz, virágzása kicsit később kapcsolódik társaihoz.

A hattyúnyakú lizinka oldalra hajló virágai olyanok, mintha mindig fújná őket a szél

A hattyúnyakú lizinka virágzata fokozatosan nyílik, ezért heteken át tart a virágzása

Elvirágzás után  ősszel a hattyúnyakú lizinka levelei pirosasra színeződnek

Ez az összeállítás szintén napos-félárnyékos helyet, tápanyagdús talajt kíván, vízigénye közepes. Virágzás után is mutatós marad: a díszfüvet csak tavasszal kell visszavágni, a lizinka levelei ősszel pirosasra színeződnek, a bugatölcsér szárait virágzás után visszavághatjuk, gyengébb virágszárakon még hozhat újabb virágokat, tőlevélrózsái viszont télen át mutatósak, bordó színükkel egész évben díszítenek.

A fák alatti területek sokszor problémásak az aláültetés szempontjából. A sekélyen gyökeresedő fák - mint például a nyírfa - alá, nem egyszerű megtalálni a megfelelő növényeket, mivel a felszín közelében fejlődő gyökerek erős konkurenciát jelentenek az évelők számára, itt szinte mindig vízhiányban szenvednek a növények. Több mindennel próbálkoztam, egyelőre a bőrlevél és a kis meténg látszik beválni. Ez az ágyásom még erősen átalakításra szorul. Próbálkoztam hortenziákkal, de úgy tűnik, nem birkóznak meg a gyökérkonkurenciával.

A fiatal bőrlevél növénykék közé idén egynyári virágokat ültettem a nyírfák alatti dombocskára

Sokkal sikeresebb a mélyebbre nyúló gyökereket fejlesztő vérszilva alatti beültetésem. Itt a tavaszi hagymás-évelő kompozíció (szívvirág, kaukázusi nefelejcs, tulipán) után a talajtakarók veszik át a szerepet az év többi részében.

A vérszilva alatti terület kora tavasszal ...

... Ugyanitt pár héttel később

A gólyaorr több helyen is feltűnik a vérszilva alatt, itt a kaukázusi nefelejcs elvirágzása után a pünkösdi rózsát kíséri

Gólyaorr, balkáni harangvirág és nyuszifül borítja be sűrűn a talajt. Május végén, júniusban rózsaszínben nyílik a gólyaorr, kicsit később kapcsolódik hozzá a harangvirág kékje, így együtt szép hármashangzatot alkotnak a nyuszifül ezüstös szürkéjével.

A nyuszifül magasra nyúló szárain hamarosan nyíló apró rózsaszín virágai a gólyaorr színét ismétlik

A gólyaorr és a balkáni harangvirág egybeolvad a vérszilva alatti ágyásban; virágzás után is sűrűn takarják a talajt

Az összeállítást még bordó levelű tűzeső is kiegészíti, kissé távolabb pedig az indás ínfű rózsaszínnel tarkított levelei takarják a talajt, áprilisban szép kék virágokkal gazdagítva a látványt.

Az indás ínfű kora tavasszal csodás kék virágokat hoz

Az év többi részében rózsaszínnel futtatott leveleivel díszít az indás ínfű  (Ajuga reptans) 'Tricolor' fajtája

A vérszilva alatti ágyást a bordó levelű, rózsaszín virágú tűzeső zárja; mellette a hunyor levelei látszódnak

A nyár közepén nyíló további évelőkombinációk bemutatását meghagyom a következő bejegyzésre. Addig is élvezzék a nyár minden szép pillanatát!

Padlizsán saláta

A hétvégén kettős szülinapot tartottunk, összegyűlt a család, ami egész pontosan most már négy generációt jelent, és mivel jó idő volt, adódott a lehetőség a kerti hússütésre. Nálunk régi hagyománya van ennek, és ilyenkor általában csak salátákat készítünk a húsok mellé. Most azonban  egy kis frissítő gyümölcslevessel kezdtünk, és krumplit is sütöttünk - igaz, hogy a sütőben - a hagyományosabb vasárnapi ebédhez szokott családtagok kedvéért. 

Ezúttal majonézes kukoricasaláta, házi kovászos uborka, paradicsomsaláta és újításként padlizsánsaláta kísérte a parázson sült húst. Ez utóbbi saláta különösen nagy sikert aratott, el is fogyott mind egy szálig, pedig először féltem, hogy nem lesz-e túl sok...

Hozzávalók 6-8 személyre:

2 padlizsán
1 közepes lilahagyma
4 paradicsom
maréknyi olajbogyó
2 evőkanál étolaj
2 evőkanál olívaolaj
ecet vagy balzsamecet ízlés szerint
(egy kevés az olajbogyó levéből)
só
őrölt fehérbors
borsikafű

Elkészítés:

A megmosott padlizsánokat kb két centis szeletekre vágjuk, majd felkockázzuk, és  egy teflon serpenyőben két részletben, kevés olajon élénk tűzön megsütjük, kissé meg is pirítjuk. Ez mindössze néhány percet vesz igénybe, közben persze egy falapáttal forgatjuk, hogy egyenletesen süljön. Egy mélyebb tálba tesszük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a szálasra vágott hagymát, a felkockázott paradicsomot, olajbogyót, és a fűszerekkel valamint az ecettel ízesítjük. Én az olajbogyó levéből is öntöttem hozzá egy keveset, mert még nem volt elég sós. A tetejét meglocsoljuk olívaolajjal, és már kész is. Kis ideig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Nem tudtuk meg, hogy milyen lenne másnap...

Barackos pite

A szórós túrós mellett (lásd a legutóbbi bejegyzést) ez a másik kedvenc gyors nyári gyümölcsös sütink. Valójában ez egy egyszerű vajas piskóta, amit gazdagon kirakok gyümölccsel, és fahéjas cukorral meghintve sütök meg. Roppant egyszerű, ám nagyon mutatós és rendkívül finom, ahogy a zamatos gyümölcs belesül a puha tésztába, és a fahéjas cukor illatos kérget von az egészre. Hát még ha egy marék dióval is meghintjük...

Meggyel vagy sárgabarackkal szoktam elkészíteni, mert ezek a legmarkánsabb ízű gyümölcsök. Fagyasztott gyümölccsel télen is nekifoghatunk, és persze semmi akadálya annak, hogy más gyümölccsel is kipróbáljuk. Lássuk most a barackos változatot!

Hozzávalók egy nagy tepsihez:
15 dkg vaj vagy margarin
4 tojás
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg liszt
reszelt citromhéj (elmaradhat)
12-15 db sárgabarack (mérettől függően)
kb 3 evőkanál fahéjas cukor
maréknyi durvára vágott dió vagy mandula (elmaradhat)

Elkészítés:

A puha vajat a cukrokkal és a citromhéjjal kikeverjük (a robotgép keverőszárát használhatjuk, nem feltétlenül szükséges a habverő), majd egyenként hozzáadva a tojásokat, azokkal is gondosan elegyítjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet, és gyors fordulaton 5-7 perc alatt nagyon homogénre, szinte habosra keverjük a masszát. Minél alaposabban keverjük ki, annál könnyebb lesz a tészta. Nem szükséges bele semmilyen lazítószer, a végeredmény így is nagyon könnyű, jó állagú, puha piskóta lesz.

Az elkészült masszát belesimítjuk a tepsibe, amit nem kell kivajazni. A tészta tetejét kirakosgatjuk a negyedelt barackokkal, (vagy a meggyel),  megszórjuk a darabolt dióval és jó vastagon meghintjük a fahéjas cukorral, majd az előmelegített sütőbe toljuk. 170 fokon 35-40 percig sütjük, amíg a teteje már kezd szép színt kapni, de vigyázzunk, hogy a cukor ne égjen meg rajta. Mivel csodálatos illata biztosan odacsalogatja a családot, ezért nehéz kivárni, amíg kihűl, de langyosan már fogyasztható. Jó étvágyat hozzá!

Szórós túrós sárgabarackkal

Egy nagyon egyszerű sütemény receptjét adom most közre, amelyet a sárgabarack szezonban gyorsan el lehet készíteni. Nekünk idén nagyon kevés barackunk termett, nem kell hát bajlódnunk a befőzéssel, ugyanakkor ez a süti friss barackból az igazi, szezonjában sosem hagyom ki, mindig elkészítem. Nem kell sok hozzá, 8-10 szem sárgabarack most is akad egy zamatos édességhez. Egyszerűsége folytán a rohanós hétköznapokon, vagy akár a szabadság idején is beilleszthető a menübe, gyerekeknek különösen kedvence lesz néhány szelet egy könnyű, tápláló uzsonnára.

Hozzávalók:
Száraz anyagok: 40 dkg liszt
                           20 dkg cukor
                           1 csomag sütőpor
                           1 csomag vaníliás cukor
                           (esetleg kevés reszelt citromhéj)
Mindezeket szárazon keverjük össze egy edényben.

Folyékony anyagok: 4 tojás
                                 4 dl tej
                                 4 evőkanál étolaj
Kézi habverővel jól elegyítsük össze, felhasználás előtt ismét keverjük fel, hogy ne üljön ki a tetejére az olaj.

0,5 kg (újabban 450g) túró
kb 0,5 kg idénygyümölcs, ez esetben sárgabarack
(2-3 evőkanál cukor, ízlés szerint)
2-3 dkg margarin a tepsi kikenéséhez

Elkészítés:

 Sokszor mondják, de ennél a sütinél tényleg igaz, hogy az ördög a részletekben rejlik. Az eredeti receptem szerint ugyanis a száraz hozzávalók rétegzése után kell leönteni az egészet a folyadékkal. Így azonban nem fog átnedvesedni, az alján ott fog maradni egy lisztes rész, a tetejére pedig rántotta-szerűen fog rásülni a tojásos keverék. Szóval, ezt elkerülendő, kövessük az alábbi eljárást!

Ha a leírás szerint készítjük el, akkor alul-felül pirosra sül, sehol nem marad lisztes vagy elázott a süti!

A vastagon kivajazott tepsibe öntsük bele a jól felkevert elegyített folyékony anyagok felét, majd erre szórjuk rá kanállal nagyjából egyenletesen a lisztes keverék felét. Morzsoljuk rá a túrót, majd a gerezdekre vágott gyümölccsel rakjuk ki. Tenyerünkkel nyomkodjuk kissé le, hogy ne legyen nagyon hepehupás a teteje. Sárgabarack esetén egy maréknyi cukorral meghinthetjük, hogy ne legyen savanyú. Ezután rászórjuk a lisztes keverék másik felét, majd nyakon öntjük a maradék tojásos keverékkel. Ekkor jó lenne állni hagyni egy negyedórát-félórát, hogy elkezdje beszívni a folyadékot, de ha erre nincs mód, akkor előmelegítés nélkül, a még hideg sütőbe tegyük a tepsit, úgy is sikerülni fog. 170 fokon, lassú tűznél süssük 45-50 percet, amíg szép piros színt kap. Kihűlve szeleteljük.

Tortilla - spanyol krumplis-hagymás omlett

Nemrégiben Svájcban jártunk. Még most is a hatása alatt vagyunk, pedig azóta már bejártuk fél Magyarországot is. Mégis, újra és újra felelevenítjük az emlékeket, és mindenkinek lelkesen meséljük az élményeinket. Azt hinné az ember, hogy az ötödik élménybeszámoló után már saját magát is halálosan unni fogja, de ez esetben nem. Olyan ez, mint Anglia vagy Erdély esetében. Van valami különös varázsa, ami fogva tart...

Tervezem az útibeszámolót is megírni a közeljövőben, de addig is van egy finom ételreceptem,  amit most megosztok. Éppenséggel ezt pont a nyaralás alatt sütöttem meg, a kibérelt apartman kis konyhájában egyik hétköznap gyors ebéd gyanánt. 

Gyerekkori kedvenc, a Nagyikám gyakran sütötte nekünk vacsorára, mikor nálunk töltött pár napot, tehermentesítve Anyukámat egy kicsit a munka-háztartás-gyerekek napi mókuskerekében (most értékelem csak igazán, anyaként, mekkora segítséget jelentett és jelent a mai napig egy ilyen aktív nagymama <3). A tortilláról van szó, a spanyolok krumplis-hagymás omlettjéről.

Hozzávalók személyenként:

kevés olaj

1 közepes burgonya

fél fej kis vöröshagyma

2 tojás

só, bors

egyéb zöldfűszerek ízlés szerint

reszelt sajt

Elkészítés:

1. A hagymát vékony félkarikákra vágjuk és kevés zsiradékon egy tapadésmentes, kissé magasabb falú serpenyőben megfonnyasztjuk. Hozzátesszük a kis kockákra vágott burgonyát, átforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, aláöntünk egy kevés vizet és lefedve puhára pároljuk.
2. Ha megpuhult, akkor kevés olajat aláöntve, nagy lángon átpirítjuk a hagymás krumplit. Közben felverjük a tojást, azt is kissé megsózzuk. 
3. A krumplit szépen elegyengetjük a serpenyő alján és ráöntjük a felvert tojást. Takarékra vesszük a lángot és megvárjuk, hogy az omlett teteje is megszilárduljon egy kicsit. Ízlés dolga, hogy teljesen megsütjük, vagy egy picit folyósra hagyjuk. Szebben lehet szeletelni, ha szilárd, viszont könnyen ki is száradhat!
4. Tányérra fordítjuk és reszelt sajttal megszórva, cikkekre vágva tálaljuk. Bármilyen zöldsaláta, paradicsomsaláta illik hozzá.