Fákról, személyes hangvételben

Amikor a kert fáiról szóló írást terveztem, rájöttem, hogy nem kerülhetem meg Philemón és Baukisz történetét.

Talán nem mindenki ismeri ezt a görög-római mondakörből származó történetet, ezért röviden elmesélem.

Egy frígiai városkában fáradt vándornak álcázva magát az emberek világában járt Zeusz és Hermész, (avagy Jupiter és Mercurius). Akárhová is kopogtattak be szállást kérve, mindenhol zárt ajtók fogadták őket, mígnem elérkeztek az erdő szélén álló kis viskóban éldegélő idős párhoz, Philemónhoz és Baukiszhoz. Az öregek, bár maguk is nagy szegénységben éltek, szívesen fogadták a vendégeket, és szűkös lehetőségeikhez mérten pazar lakomával vendégelték meg őket. Még az utolsó libájukat is le akarták vágni, ám ezt az istenek már nem engedhették. Felfedték kilétüket, és meg akarták jutalmazni vendéglátóikat. Az erdőben, a hegy tetején álló templom őrzőivé tették meg őket, miközben a völgyben levő városkát elpusztították, mocsár borította el a települést. A két öreg azt kérte az istenektől, hogy haláluk órájában se kelljen elválniuk egymástól.

Az idős pár ezután még sok éven át nagy szeretettel és gondossággal őrizte az erdei templomot, mígnem egy napon, amikor végórájuk közeledett, azt vették észre, hogy testük törzzsé és ágakká változik, lábuk földbe gyökerezik, és ágaikon levelek nőnek. Az istenek úgy teljesítették kérésüket, hogy Philemón tölgyfává, Baukisz pedig hársfává változott szeretett templomuk előtt, és így őrizték együtt a szent helyet még holtuk után is.

Csak a véletlen műve, a természet játéka?

Ez a torokszorongatóan gyönyörű történet, amely a szeretetről, kitartásról, állhatatosságról és összetartozásról szól, nagyban meghatározta a fákhoz való viszonyomat is. Korábban említettem már, hogy a szüleim kertjében álló hatalmas fák milyen meghatározó élményt jelentettek számomra gyerekkoromban, és ezt az érzést tovább erősítette ez az ifjúkoromban megismert történet.

Már csak egy maradt a valamikori három diófából a szüleim kertjében; becslésünk szerint nyolcvan éves lehet...

Fantasztikus repedezett kérge szinte utat kínál a tekintetünknek felfelé

A fák jelentik a szárazföldi élet alapját. A kontinensek területének harmadát még ma is erdők borítják, a föld leggazdagabb életközösségeit tartják fenn. Az erdők páratlan önfenntartó rendszert képeznek, ahol a mikroorganizmusoktól a nagytestű ragadozókig minden állat és növény a tápláléklánc nélkülözhetetlen alkotóeleme. Az erdők jelentik földünk tüdejét, éghajlatunk egyensúlyának fontos elemeit. 

A trópusi esőerdők a leggazdagabb életközösségek a földön

Fánlakó növények (epifiták) lepik el a nagy fa törzsét és ágait: broméliák, orchideák lelnek otthonra a lomb oltalmában; háttérben az Iguazú vízesés Dél-Amerikában

A tajgák végeláthatatlan fenyvesei körülölelik a földet

Az ember számára is nélkülözhetetlenek a fák. Vonzódásunk a nagy fákhoz, erdőkhöz, ligetekhez visszarepít minket az emberi evolúció kezdeteihez, de a civilizációnk is sokat köszönhet a fáknak. Táplálékot, menedéket, tűzifát, épületfát, gyógyszert adott az embereknek évszázadokon át. Régmúlt földtörténeti korok erdőségeit ma szénként hasznosítjuk.

Szinte érintetlen természet; Ma még van ilyen...

A fák még holtukban is életet táplálnak

Szinte minden nép emlékezete őriz valamilyen történetet, mondát, folytat valamilyen szertartást, ami a fákhoz, erdőkhöz kapcsolódik. A fák fontos elemét képezik a hitvilágnak, vallásnak (égig érő fa, tudás fája, stb.), és művészeket is megihlettek.

Öreg tölgy egy hazai erdőben; Minden ágán egy mese...

A füzérradványi Károlyi-kastély parkjában élő platán hazánk legnagyobb fája

A kaliforniai hegyi mamutfenyők földünk legnagyobb tömegű fái, legidősebb példányai akár kétezer évesek is lehetnek

Manapság, amikor civilizációnk (?!) fékezhetetlen erővel irtja a természetes környezetet, és a természetes tájat rohamos ütemben váltja fel az ember által épített környezet, a beton, aszfalt, acél és üveg világában élő városi  ember kezdi lassan felismerni, hogy saját életfeltételeit teszi tönkre, jövőjét éli fel ezzel a tevékenységgel.

Ölelésben, vagy szorításban?  Kapaszkodás az életbe...

Mintha táncolnának az ágak

A meleg égövön hatalmasra nőnek a fikuszok, az ember eltörpül mellettük

A fenti hatalmas fikuszfa közelebbről;
gyökerei mint óriáskígyók ágaznak el a felszínen

Ezt a folyamatot sajnos egyelőre nem tudjuk megállítani, de mind többen éreznek felelősséget saját szűkebb és tágabb környezetük iránt, és bár a környezet-, és természetvédelem nem egy-egy ember feladata, mégis kerttulajdonosként is nagyon sokat tehetünk azért, hogy a környezetünket élővé alakítsuk.

A természet előbb utóbb legyőz mindent; Kell ehhez a mi civilizációnk pusztulása is, mint a kambodzsai Angkorban?

Lassan tért hódít és egyre több hívet szerez a természetes kertstílus, melynek lényege, hogy az ember mellett a körülöttünk lévő élőlényeknek, állatoknak is kedvező életfeltételeket kínál, úgy is mondhatnánk, hogy ember-, és állatbarát kert. Ennek a kertkialakításnak jómagam is híve vagyok, és új kertünket ebben a szellemben szeretném kialakítani. Nem ördöngösség, mindössze oda kell figyelni, hogy a környezetünkben lévő állatok, madarak, emlősök, hüllők, kétéltűek és rovarok táplálékot, menedéket, szaporodásra alkalmas helyet találjanak kertünkben. Ettől lesz teljes, életteli a kert. S ennek záloga a kertekbe telepített minél többféle fa és cserje, évelő és egynyári virág, vagyis minél változatosabb a kert növényzete, annál gazdagabb az élővilága is. A változatosság pedig gyönyörködtet, tehát minél gazdagabb a kertünk élővilága, annál több csodálnivalót fog kínálni számunkra is. 

A gazdag aljnövényzet védi a talajt és búvóhelyet nyújt a kisebb állatoknak, rovaroknak

A sok fa és cserje amellett, hogy szép és változatos, élőhelyet is nyújt a madaraknak és más állatoknak