Senki sem születik kertésznek, avagy a kezdetek ...

Senki sem születik kertésznek. Én sem. Sokáig a növények hidegen hagytak, az állatok érdekeltek. Igaz, hogy sok természetfilmet megnéztem gyerekkoromban, és az esőerdők bujasága mindig izgatta a fantáziámat. Még arról is álmodoztam, miközben fürdőruhában a málnásban karmoltattam össze magam, hogy messzi tájakra megyek majd felfedező utakra, expedíciókra. (Ebből megmaradt az, hogy földrajz-történelem szakos tanár lettem, és a mai napig nagyon szeretek utazni.)

A szüleimmel tehát kertes házban éltem, és bár ennek előnyeit élveztem, mégsem érintett meg különösebben a növények szeretete. A szüleim sem rendelkeztek igazán kertészvénával, inkább a nagymamámtól, aki szívesen „kapirgált” a kertben, amikor meglátogatott bennünket, hallottam szeretetteli szavakat a növényekről, virágokról.

És mégis, észrevétlenül belém ivódott a három nagy diófánk, a hátsó szomszéd kertjében lévő nagy fenyők és nyírfák, az előkertünkben álló piros galagonya fantasztikus virágzásának látványa, a jezsámen illata, a babarózsa kedves virágainak képe, a tavaszi tulipánok pirossága, a fű között kéklő ibolya, és az öreg-öreg cseresznyefa feledhetetlen virágzásának és gyümölcsének élménye. Magától értetődő volt, hogy felnőttként is kertes házban fogok élni.

A piros virágú galagonya azóta is nagy kedvencem, ez a kép az előző kertünkben készült, de az új helyen is ültetek majd

Szerencsémre ez a férjem számára is, - aki falun nőtt fel, és nemcsak a családi ház örömeiben, de a kemény munkában, a gazdálkodás velejáróiban is volt része gyerekkorában, - természetes volt, és bár fiatalon szinte elérhetetlennek tűnt, azért sok munkával, szülői segítséggel és némi szerencsével sikerült egy kicsike házat megvennünk, amikor a második gyermekünk megszületett.

És innentől kezdve nem volt megállás. Ekkor kezdtem a növényekkel ismerkedni, és mai eszemmel mondhatom, bizony elég nagy baklövéseket követtem el. Például hortenziának véltem a bőrlevelet, és az utolsó szálig kiszedtem, mert csúnyának gondoltam, és mert csigák lapultak a levelei alatt. Vagy amikor heteken át tervezgettem, hogy milyen virágokat ültessek az előkertbe (a kiszedett bőrlevél helyére…), akkor gyönyörű kompozíciót álmodtam meg csupa tavaszi hagymás virágból, és eszembe se jutott, hogy az elvirágzásuk után az év további részében a csupasz földet nézhetem majd…

Fent hortenzia, alul bőrlevél: tényleg nagyon hasonlítanak, ugye? (?) Az egyik örökzöld évelő, a másik lombhullató cserje. A termetükről már nem is beszélve... 

Mindenféle egynyári virágok magját összevásároltam, és bár volt, ami kikelt és szépen virágzott, mégis az eredmény nagyon messze volt attól, amit elképzeltem.

Az első szakkönyv, amit beszereztem, a virágágyi dísznövényekről szólt, és minden olyan egyszerűnek tűnt a leírások és a gyönyörű képek alapján…

Aztán rájöttem, hogy a kertnek vázat, keretet kell adni nagyobb termetű fákkal, bokrokkal, amit ki kell egészíteni a kisebb növényekkel, virágokkal, így a figyelmem lassan a kert kialakításának problémája felé fordult, és ekkor kerültek látómezőmbe a cserjék, majd az évelő virágok, amikbe örökre beleszerettem.

Mind több szakkönyv sorakozott a polcomon, megismerkedtem a növényekkel, a kerttervezés elméletével, a kert kialakítás alapjaival.

Időközben öt fősre gyarapodott a családunk, kinőttük a kicsi házat, és egy pár évig társasházban laktunk, ahol viszont a hatalmas erkélyen kertészkedhettem, és szobanövényekkel népesítettem be a lakást. 

Ficus benjamina

Vitorlavirág (Spathiphyllum)

Calathea
Csak néhány azok közül a szobanövények közül, amelyek miatt már nemcsak a kertet, de szinte a házat is kinőttük. Pedig mind kis csemeteként került hozzánk...

Aztán, úgy tizenkét évvel ezelőtt sikerült egy kényelmesebb családi házba költöznünk, ahol már némi ismerettel felvértezve, de még nem túl sok tapasztalattal kezdhettünk neki a kert csinosításának, kialakításának. Az eredmény nemcsak nekünk tetszett, hanem ismerőseink elismerését is kivívta. 

 Kellemes életteret biztosított a picurka kert: játszóhelyet, medence számára kiképzett helyet, kerti tűzhelyet, egy nagy teraszt, és sok virágzó cserjét és évelőt

Csak azért nem sajnáltam otthagyni, mert szó szerint kinőttük a kertet, hiszen annyira megszerettem a kertészkedést, hogy már nem volt több helyünk újabb növények ültetésére, és megérett a gondolat bennem, hogy szeretnék egy nagy kertet létrehozni, szép nagy fákkal, sok-sok cserjével, évelőkkel. Amúgy igazán a magunk szája íze szerint!

És így jutottunk el a mostani házunkig, amely amellett, hogy még inkább megfelel a gyerekek felnövésével-kirepülésével megváltozott igényeinknek, csodás adottságú telkünkön végre nekiláthatok, immár tudatosan átgondolva, ismeretek és tapasztalatok birtokában az igazi édenkert létrehozásának, megalkotásának!

 Számomra az a legnagyobb ajándék, hogy ebben a férjem, és a családom is partner, talán őket is sikerült az évek során megfertőznöm ezzel a gyógyíthatatlan, de éppenséggel nem halálos, annál inkább éltető kórral, a kert iránti szenvedéllyel…